Szárcsa és vízityúk

Kirándulásaim során nádasok szélén, tavakban, vízpartokon sokszor találkoztam már ezekkel a csinos vízimadarakkal. Sőt, idén tavasszal egy iskolai cserekapcsolat révén Hollandiában járva azt is láthattam, hogy a szárcsák már teljesen városi madarakká váltak. Bizalmasan várták a falatokat a nagyvárosi csatornákban úszkálva.

Ismerkedjünk meg ezzel a két közeli rokon, mégis jól megkülönböztethető madárfajjal!

Miben hasonlóak? Elsősorban abban, hogy alapszínük fekete. Lábujjaik zöldesek és kissé túlméretezettek a testükhöz képest. Nincs igazi úszóhártyájuk, de a lábujjaikon felületnövelő lebenyek vannak. Mindkét fajnak piros szeme van. Mindketten jól úsznak és buknak a víz alá. Egyikük sem repül szívesen. Megriasztva inkább gyorsan eltűnnek a nádasban. Ha mégis fel kell szállniuk, előtte hosszasan futnak a vízen. Ez igazán vicces látvány!

Hogy lehet megkülönböztetni őket? A szárcsa csőre és homlokpajzsa fehér, ami már messziről is elég feltűnő. A vízityúk homlokpajzsa és csőre piros, csúcsa sárga. Mindez azonban csak a felnőtt madarakon látszik. A vízityúk alsó farkfedői fehérek. Ezeket fel is tudja mereszteni, s ekkor igazi jellé válnak. Valószínűleg a nádasban bujkáló anyát így könnyebben követi a fióka. Bár felém akkor is meresztgette fehér farktollait egy vízityúk, amikor előlem menekült. A vízityúk úszás közben erőteljesen bólogat.

Fiókáik

Nádasokban, vizek partján fészkelnek. Hát azt hiszem, csak egy anya láthatja szépnek a fiatal szárcsa és vízityúk fiókákat! Bár kétség kívül bájosak torzonborz, színes frizurájukkal. Ha szárazon közlekedve látjuk őket, úgy néznek ki, mintha valamelyik nagyobb madártól kölcsönözték volna hatalmas lábaikat. Ők is, mint minden madár, a lábujjaikon járnak. A fiókák könnyű testükkel és a nagy lábujjaikkal könnyedén sétálnak a vízen úszó leveleken is.

Szárcsáéknál mindkét szülő gondosan őrzi, vezetgeti a fiókákat. A kicsik gyakran koldulnak élelmet akkor is, amikor már egyedül is elég ügyesek a táplálékszerzésre. Ezt Párizsban, a Bois de Boulogne taván csónakázva egész közelről láthattam. Ízlett nekik a kifli, de ahelyett, hogy maguk szedegették volna össze a vízről, a szüleiket pumpolták a falatokért. Az ennivaló a tőkés récéket és a hattyúkat is odavonzotta. A bátor kis szárcsák eltörpültek a többiekhez képest. A hattyúk időnként meg is kergették őket, de csak a jobb falatok miatt. Egyébként békésen megfértek egymás mellett.

A vízityúk fiókák közelében mindig csak egy felnőttet láttam, vélhetően az anyát. Ő is nagyon vigyáz a kicsikre, igyekszik fedezékben, mindig a nádasban maradva vezetni őket. Amúgy sem szeret nyílt vízen mutatkozni.

Kedvencem: a szárcsák területvédelme

Szaporodási időszakban a szárcsapár bizonyos területet a sajátjaként védelmez. Gondosan őrzi, és ha behatoló szárcsa érkezik, bizony kitör a verekedés. A szárcsák harci pózba helyezkednek: megemelik szárnyaikat, felborzolják tollazatukat, hogy nagyobbnak látsszanak. Amikor két hím vetélkedését figyeltem, meglepett, hogy amint az egyikük nősténye észrevette, hogy veszélyben a terület, teljes sebességgel csatlakozott a párjához. Immár ketten voltak egy ellen. De a határsértő nem futamodott meg. Kitört a verekedés, amiben mindent szabad: csípni, rúgni, ütni. Az egyik képen jól látszik, amint szembe fordulva rúgják egymást. Végül sikerült kijelölni a határt, és mindenki megnyugodott.

Vonuláskor azonban már nemcsak eltűrik egymás közelségét a szárcsák, hanem hatalmas csapatokba is verődnek. Nem minden példány megy el, néhányan áttelelnek, főként a városlakók, akiknek jut táplálék télen is.

Remélem, ezentúl Te is könnyen felismered ezt a két kedves fajt! Az én képeim készítési helyei: Budapest (Feneketlen-tó és Városligeti-tó, Újpest-Népsziget menti Duna ág), Vác Liget horgásztó, Párizs, Rotterdam.

Ha tetszett a cikk, jelezd, kérlek egy kattintással! Köszi! Erika