Júliusi kirándulás a Szársomlyón

Ritkán jutok el Budapestről az ország déli határvidékére, a Duna Dráva Nemzeti Park területére. Idén ezért is választottam nyári célpontul. Az egyik régen vágyott, fokozottan védett területre, a Szársomlyóra is ellátogattam. Csak vezetővel látogatható, de szerencsére hétfő és kedd kivételével minden más napon 10 órakor indul a túra Balogh László vezetésével a Villányi (Nagyharsányi) Szoborparkból.

A Szoborpark tulajdonképpen egy felhagyott mészkőbánya, amelyben az egykor itt üzemelő alkotótábor művészeinek nagyméretű kőszobrai láthatóak. A szobroknak művészi értékük mellett biológiai érdekességük is van: a felmelegedő kőalakzatokon szívesen sütkéreznek gyíkok, sőt a fokozottan védett haragos sikló is! Reméltem, hogy ha a Sas-hegyen nem is sikerült, itt talán találkozom végre ezzel a ritka hüllővel.

Az ismertető táblák és Balogh László segítségével megismerkedtünk a hegy geológiai felépítésével, amiben döntő szerepet játszik a mészkő. Az egykor a tengerben vízszintesen lerakódott rétegek az oldalról érkező nyomóerők hatására kibillentek eredeti helyzetükből, s meredek (72 fokos) szögben állnak ma már. A kőbánya falán is megfigyelhető ez az elhelyezkedés. A kirándulás során is többször jártunk az ún. rétegfejeken, melyek a rétegek törésfelszíneit jelentik. A mészkőre utólag, szárazföldi körülmények között lösz települt. Ez a kőzetlisztnek is nevezett finom, sárgás por kiváló talajjá (feketefölddé) alakul, amit szeret a szőlő. Nem csoda, hogy a Villányi borvidék híressé vált!

A Szársomlyó déli oldalán kezdtük az ismerkedést a hegy élővilágával. Ez az oldal a melegebb, naposabb táj, s itt még jobban érződik a mediterrán hatás, ami amúgy is jellemző az ország déli részére. A mészkő sziklagyepek karsztbokorerdőkkel váltakoznak. A mészkövön (ha nincs rajta lösz) csak vékony talaj alakul ki, s gyakran még az alól is kibukkannak a sziklák. Ezt az egyenetlen, csak bukdácsolva járható felszínt nevezi a nép ördögszántásnak. A mese szerint:

"Egy világszép nagyharsányi lányra szemet vetett az ördög. Az anya teljesíthetetlennek hitt feltételt szabott a frigy létrejöttéhez: ha az ördög egyetlen éjjel, kakasszóig felszántja a hegyoldalt, övé lehet a lány. Az ördög ekéje elé fogott hat pár fekete macskát, és szántani kezdett. Olyan jól haladt, hogy az öregasszony megijedt, és maga kezdett kukorékolni. Az ördög elhajította az ekét (ebből lett a beremendi hegy), kirázta bocskorából a földet (ebből lett a siklósi hegy), majd nagyot ugrott és bebújt a földbe. Ahol eltűnt, ma is kénes víz bugyog elő, a forrást a lány neve után Harkánynak nevezik. A felszántott hegyen ma is látszanak a macskák nyomai".

A mese sok változatban ismert, de a lényeg ugyanaz: megmagyarázza a girbe-gurba felszínt és az oldásnyomokat a mészkőben.

A sokféle védett növény jórészt tavasszal virágzik, így nyár közepére már csak a terméses száraik vagy elszáradt kóróik látszanak. (Tehát tavasszal is el kell jönni ide!) De azért most is sok szépet láttunk. A húsos somnak piroslott a bogyója. Ez nem ritka növény, de részben a Szársomlyó névadója: somlyó = somos vidék. A „szár” pedig kopaszt jelent. A pikkelypáfrány egy kicsi, szárazságtűrő páfrány, ami víz nélkül összepöndörödik, megbarnul, de ha eső éri, gyorsan kizöldülnek a levelei. A bablevelű varjúháj is szárazságtűrő, de más stratégiával viseli el a nehéz körülményeket: a pozsgás leveleiben tárolja a vizet, kocsonyás víztartó alapszövet formájában. A mohák és a zuzmók is gyakoriak a sziklákon, ők közismerten sokáig bírják a szomjazást, sőt a teljes kiszáradást is (az ilyet nevezik változó vízállapotú növénynek). Most virágzott a hegyen az ágas homokliliom, ami egy nagyon szép, fehér virágú növény. Sokfelé találkoztunk a sárga hagymával is (lásd a Galériában!).

A sziklákon fali gyíkok futkároztak, s lepkék pihentek meg néha (bár szokásukhoz híven csak ritkán szálltak le). De haragos sikló nem mutatkozott.

 A csoportunkban két kislány is volt, ők fedezték fel az ezerlábúakat a köveken. Ők ízeltlábúak (s azon belül ún. ikerszelvényesek), s ha nincs is ezer lábuk, de azért nagyon sok van, amelyek szinte hullámzanak alattuk. Szép állatok, gyakran feltűnő csíkjaikkal mutatják, hogy nem érdemes megenni őket, mert mérgezőek. Ránk nem jelentenek veszélyt, főként korhadékokkal táplálkoznak.

Az egyik kislány hirtelen felsikoltott és fejét rázva kiabálta, hogy valami berepült a fülébe. Valóban, valami rovar lábait lehetett látni a fülében. Igyekeztünk megnyugtatni, s fejét oldalra fordítani, hátha felfelé fordítva az érintett fület, magától is kijön a kellemetlen látogató (a rovarok szívesebben másznak felfelé). Sajnos, ez nem vált be. A kullancscsipeszt kotortam elő hirtelen a hátizsákból, s azzal a kislány apukája pár kísérlet után sikeresen ki is szedte a légyszerű rovart a fülből. Szerencsére nem csípte meg a kislányt, akit így is nagyon megviselt az eset. Remélem, azért ez a ritka találkozás nem vette el a kedvét a további kirándulásoktól!

Az északi oldalon haladtunk lefelé. Itt megváltozott a növényzet, a gyepek és az alacsony fák helyett itt igazi erdőben jártunk. Az ezüsthársak, gyertyánok és tölgyek között a cserjeszintet a csodabogyó bokrai alkotják. Két fajuk is él itt, a szúrós és a lónyelvű csodabogyó. A „csoda” az az, hogy a virág, majd a belőle fejlődő szép, kezdetben zöld, majd megpirosodó bogyó látszólag a levél kellős közepéből nő ki. A zöld, levélnek látszó rész azonban egy szármódosulat.

Már éppen visszaértünk a kőbánya felső széléhez, amikor az ügyes apuka még egy bravúrt hajtott végre: meglátott egy haragos siklót. Az állat a sziklán napozott, aztán bebújt egy hasadékba, majd ismét előjött, láthattuk teljes hosszában, s végül eltűnt egy másik repedésben. Csak futólag tudtam képeket készíteni róla, így azok nem túl jók, én mégis nagyon boldog vagyok, hogy végre láthattam! Ez volt a Szársomlyó egyik nagy ajándéka ezen a napon.

A másik ajándék a löszfalban fészkelő gyurgyalagok megfigyelése. A szülők szorgalmasan szedegették a repülő rovarokat a levegőből, majd amint megközelítették az odú bejáratát, hangot adtak, erre egészen a bejáratig jött a fióka. Így az etetés lezajlott a bejáratnál, nem kellett bemászni az odúba. Amint eltávolodott a szülő, a fióka is beljebb húzódott, s csak az újabb jelre jött elő. (A képeket lásd a Galériában!) A szép, színes madarak fészkelőhelye fokozottan védett, ezért csak óvatosan, távolról figyeljük őket! Így is jól lehet fotózni, mert általában ugyanarra az ágra szállnak le pihenni, s kiszemelni a következő rovarzsákmányt. Én sem mentem a löszfalig, csak a szobrokig, s így nem hagyták abba az etetést. Sose zavarjuk az állatot a tevékenységében csak azért, hogy nekünk egy jobb fotónk legyen! Érezzük megtiszteltetésnek a lehetőséget, hogy megfigyelhetjük az életük egy-egy mozzanatát.

Jó kirándulást mindenkinek!

Ha tetszett a cikk, jelezd, kérlek egy kattintással! Köszi! Erika

A mese eredete: www.villany.hu