Lipica és a lipicai lovak

Kedvelem a lovakat, kamasz koromban lovagoltam is. Néhány éve ismét részt vettem néhány lovas edzésen, de már nem fér bele az időmbe ez a sport. Mindezért fontos volt számomra, hogy ha már idén Szlovéniában nyaralunk, akkor látogassuk meg a híres Lipicát.

Lipica területe ma Szlovéniához tartozik, de egészen délen van, közel az Olaszországhoz tartozó Trieszthez. A Karszt-hegység területén már régóta tartottak szívós hegyi lovakat. A lipicai ménes megalakítása II. Károly főherceg nevéhez fűződik, aki itteni birtokán 1580-ban kezdte meg a tenyésztést. Célja az volt, hogy a pár évvel azelőtt megalakult bécsi spanyol lovasiskola számára tenyésszen ki egy új fajtát. A spanyol lovasiskola nagyon engedelmes, intelligens lovakat kíván, amelyek lovasuk minden kívánságát pontosan teljesítik, s egyben szép küllemükkel, elegáns mozgásukkal a gazdagságot is hirdetik. A hegyi lovakat spanyol-nápolyi ménekkel keresztezve alakították ki az új fajtát, melyet Lipicáról neveztek el. Az osztrák udvar számára 1918-ig tenyésztették itt a lovakat (bár háborús körülmények miatt néhányszor ki kellett költöztetni innen őket).

Tudtam, hogy Lipica eredetileg egy helységnév, de az új információ volt számomra, hogy a helység pedig a hársfáról kapta a nevét, azt jelenti: „hársas”.

Több mint 400 éve létezik tehát a lipicai lófajta. A szakirodalomban nagyon szakszerű leírást lehet találni róla, én csak azt foglalnám össze róla, amit magam is megértek. Színük jellemzően szürke. Ez a szín azonban csak az 5 évesnél idősebb lovakon alakul ki, a csikók sötétek. A lovaknál szürkének nevezzük a szinte teljesen fehér, illetve valóban szürke lovakat. Szemük sötét. (A pigmenthiányos fehér szőrű és piros szemű ló albinó.) Kis számban fekete és pej színű példányok is megjelennek a lipicaiak között. Pejnek hívjuk a barna színű lovakat, ha a hosszú szőreik (sörény és farok) feketék.

A lipicaiak marmagassága kb. 160 cm. De mi az a mar? A mar a ló hátának az a része, ami a nyaka felé esik, s egyben a hát legmagasabb része. Itt van egy kis dudor, hivatalosan ez a lapockája feletti rész. Miért pont ezt mérik? Azért, mert a nyakát, fejét sokféleképpen tarthatja egy ló, de ha négy lábon áll, a mar mindig egyforma magasan van, mindegy, hogy tartja éppen a fejét.

A lipicai lovak erőteljes felépítésűek, látszik, hogy nem ugrólovak. Fogatokban használják őket, illetve a híres spanyol lovasiskolában. Ez utóbbi tulajdonképpen ló és lovasa tökéletes együttműködése, miközben szinte táncol az állat amint a sokféle járástípust és a bonyolult koreográfiát bemutatja.

Mit is lehet látni Lipicán?

A turisták fogadására nagyon felkészültek a ménes területén. Belépőt kell fizetni, s rögtön megtudhatjuk az aznapi programot. Délelőtt meg lehet nézni a fedett lovardában az edzést. Itt nem szabad fényképezni és hangoskodni, ami érthető is, hiszen nagyon komoly munka folyik. Ez nem bemutató, hanem valós edzés, amibe bekukkanthatunk. A bemutató délután 3 órakor kezdődik (a nyári szezonban minden nap).

Naponta többször indul vezetés, amin érdemes részt venni. Az igények szerint a szlovénen kívül angolul, németül, olaszul vagy franciául vezetnek lelkes fiatalok. Mi egy angol-olasz nyelvű csoporthoz csatlakoztunk, ahol a fiatalember percenként váltott át egyik nyelvről a másikra, s mindkettőt kiválóan beszélte. Amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, boldogan mesélte, hogy már többször járt nálunk és mindig nagyon jól érezte magát. Elvitt minket a múzeumba, ami egész meglepően modern, informatív és igazán látványos volt. Itt a lovak kialakulását is végigkövethettük. Az ősmaradványok alapján elég jól ismerjük a lovak evolúcióját. A legjellemzőbb a lábuk átalakulása. Az elmúlt 60 évmillió alatt az 5 lábujj fokozatosan sorvadt, s a szélsők lassan feljebb tolódtak. Végül már csak 1 ujj érte a földet, kialakult a páratlanujjú pata. A kezdetben főleg lombevő ősök lassan fűevőkké váltak, testméretük megnőtt. A lófélék az összes (még összefüggő) földrészen elterjedtek. A többi kontinenstől elvált Amerikában később kihaltak. A háziasítás Ázsiában kezdődött. Tehát, ha a lovas népek között szinte azonnal eszünkbe jutnak az indiánok, akkor tudnunk kell, hogy ők a spanyol hódítók lovait látva láttak életükben először lovat. Később azonban az elbitangolt, s a szabad élethez könnyen alkalmazkodó spanyol lovakat (a musztángokat) befogva az indiánok is kiváló lovasokká váltak.

A múzeumban a lovak testfelépítésével is megismerkedhettünk. A képen is látható, hogy a lovak szeme oldalra tolódott, evvel megnőtt a látóterük. De ami közvetlen előttük van (pl. az akadály az ugró ló előtt), vagy ami a faruk mögött, azt nem látják. A közvetlen közeli tapasztalást az orruk környéki érzékszőrök segítik.

Természetesen a múzeum részletesen foglalkozik a lipicai ménes történetével és a tenyésztés fortélyaival. Minden magyarázat olvasható angolul is. Bárcsak nálunk is így lenne minden olyan helyen, ahol turisták is megfordulnak!

Bemehettünk az istállókba, ahol a látogatók által is lovagolható lovakat tartják. (A lovaglásért persze külön fizetni kell.) Szerintünk itt ugyanolyan szép lovak álltak, mint abban a másik, VIP istállóban, ami küllemre persze még elegánsabb volt. Ebben olyan lovak eszegettek, nézelődtek és hagyták magukat simogatni, amiknek az ára egyesével több, mint amennyi pénzt én egész életem során összesen megkeresek! Az egyik ló pl. a katari herceg lova. Ő maga egyszer járt itt, s lovagolt rajta. Persze a lótartásért külön fizet. Hát hiába, egy olajsejk megteheti. A hozzá nem értésünket mutatja, hogy mi nem tudtuk volna megkülönböztetni ezeket a különleges példányokat a többiektől!

A vezetés során még egy lovaskocsi gyűjteményt is megnéztünk. Ez is érdekes volt, főként, mert a leírások a történetükkel is megismertettek.

A kancák a csikóikkal egy nagy területen szabadon élnek, sokat mozognak. Szépek a szürke anyák a barna kicsikkel!

A vezetés után még nézelődtünk, láttuk egy díjugrató verseny eredményhirdetését. Ezen persze nem lipicaiakkal vettek részt a lovasok. Másutt edzést láthattunk, szintén díjugratást.

Búcsúzóul egy nem „lovas” élménnyel gazdagodtunk: a díszként ültetett levendulasoron egyszerre legalább húsz kardoslepkét láthattunk táplálkozás közben.

Örülök, hogy láthattam mindezt Lipicán!

Ha tetszett a cikk, jelezd, kérlek egy kattintással! Köszi! Erika