Madarászás az Adonyi-halastavaknál

MME túra

Az MME Budapesti helyi csoportjának októberi túráján vettem részt az Adonyi-halastavaknál. Adony felé sokszor jártam életemben, mert régebben a szomszédos Kulcs községben volt hétvégi házunk, de a halastavakat nem ismertem.

Ilyenkor októberre már leeresztik a tavakat, s csak annyi víz marad bennük, amit a gázló- és parti madarak nagyon kedvelnek. Mi éppen az ő megfigyelésük kedvéért érkeztünk. Az előrejelzésekkel ellentétben, szép őszi napunk volt, csak egy fél óráig csepergett az eső.

Még el sem értük a tavakat, máris volt látnivaló. A mező felett átfutó villanyvezetéken egy nagy őrgébics nézelődött, és időnként halált megvető bátorsággal a mélybe vetette magát. Ilyenkor nem az adrenalinszintjét akarja növelni, hanem a fűben észrevett rovarokra vadászik. Bár most azt is bemutatta nekünk, hogy igazán harcias kis madár: egy közeledő szajkó heves támadást váltott ki belőle. Annak ellenére, hogy a szajkó mérete többszöröse a gébicsének, s maga sem egy gyáva madár, a gébics addig zaklatta, csipkedte, üldözte a levegőben, amíg a szajkó feladta. Élveztük a „bemutatót”. (Nem éles a kép, mégis betettem, hogy lehessen látni a méreteket.)

A legelőkön távcsövekkel, spektívekkel (állványos, erős távcsövekkel) sok mindent lehet látni. Egy hagyásfán (a legelőn árnyékadónak meghagyott fákat hívják így) például balkáni fakopáncsot láttunk, amint átkutatta a kérget rovarok után. Távolabb nagy kócsagok hófehér tollai világítottak a zöldes háttérben.

Elérve a tavakat már szabad szemmel is láthatóvá vált, hogy sok-sok madár pihen a partokon, illetve keresgél a vízben. Az igazi élmény azonban a távcsövekbe pillantva bontakozott ki előttünk. Már sokszor volt alkalmam ilyenekbe nézni, de mindig csodaszámba megy, hogy az előbb még pici pontnak látszó „valami” hirtelen felismerhető madár lesz, s még azt is láthatom, hogy mit csinál éppen!

Legnagyobb számban nyári ludak tollászkodtak a szemközti partoknál, mögülük szürke gémek és néhány nagy kócsag magasodott ki a tömegből. A vízben egy csapat kisvöcsök bukott le időről-időre, hogy összeszedegesse az ehető falatokat. Kisebb parti madarak nyugodtan keresgéltek a nagyobbak lába körül, pl. bíbic és több cankófaj. Teljes volt a nyugalom és az idill. Egy darabig.

De nem mi, emberek zavartuk meg a békés képet, hanem egy hatalmas ragadozó, egy rétisas! Hirtelen minden madár felrebbent, ekkor láthattuk, hogy milyen sokan vannak! A sas egy tájékozódó kör után a vízre vetette magát és leszorított egy ott úszkáló kárókatonát. Sokáig állt rajta, azt gondoltuk, hogy már vége is. Mégis eleresztette, mire a kárókatona feljött levegőt venni. Ekkor a sas a levegőből újra lecsapott rá, de a kiválóan úszó és bukó zsákmány már résen volt. Mindig előbb lebukott a víz alá, mielőtt a sas karmai elérhették volna. Ez a macska-egér harc többször megismétlődött, aztán a rétisas kiült a partra. Úgy látszott, feladta. Fantasztikus jelenet volt! Még a sokat látott madarászok sem tapasztalták még soha, hogy a rétisas kárókatonára támadt volna! A szegény, meggyötört kárókatona egyre távolabb úszott a támadójától, de felrepülni nem mert (vagy nem tudott). Némi pihenés után a sas ismét felszállt, s újra lecsapott a vízre, de most más zsákmányt talált: egy nagy hallal a karmai között emelkedett ki. Kivitte a partra, ugyanarra a helyre, ahol az előbb kipihente a sikertelen vadászatot. Úgy látszott, ez a kedvenc helye. Itt aztán azonnal tépni kezdte a halat. Szerintem ezzel jobban járt, mint egy kisportolt halászmadárral, amin nem sok ennivaló lehet. Bár úgy tűnt, minden madár világgá ment, amíg a környék ura vadászott, a zsákmányejtésre mégis azonnal megjelent két dolmányos varjú és igyekezett lopni a halból. A sas csak néha hessegette el őket, kb. úgy, mint mi a szemtelen legyeket.

Később újra láttuk a sast, a párjával együtt egy magas fa ágain pihentek.

Habár ilyen akciódús jelenetre a továbbiakban nem került sor, azért még sok mindent láttunk. Több szürke gém repült el a tavak felett,  nyári ludak gágogását is sokat hallottuk, láttunk kékcinkéket, őszapókat, cigánycsukot és rozsdás csukot is. (A teljes fajlista az MME Budapesti csoportjának honlapján olvasható.) Nekem nagyon tetszett, hogy a közeli kiserdő fáin hatalmas örvös galamb csapat gyülekezett. Szeretem ezeket a nagytestű, csinos galambokat, akiket a lakásunk ablakából is gyakran látok. De nem láttam még soha ilyen több százas tömegben!

Engem mindig érdekelnek az „aprónépek” is. Most néhány gombát, egy poszméhet és egy szép, zöld hernyót sikerült megfigyelni. Ez utóbbi a csattanó maszlagból lakmározott, ami számunkra súlyosan mérgező növény. Úgy látszik, az ízeltlábúakra nézve nem veszélyes.

A nap elején láttunk egy halott tengelicet, amit valószínűleg egy autó ütött el. A nap végén pedig megfigyelhettem egy csapat igazán élő és virgoncan keresgélő tengelicet, amik egy fán lakmároztak a magokból.

A madarászok számára még egy érdekességet tartogatott a nap: egy csapat balkáni gerle közt egy barna tollú gerlére lettek figyelmesek. Ez a példány vagy egy vadgerle, ami lemaradt a többiektől, akik már elköltöztek, vagy egy ritka gerlefaj.

Én a vonatra várva is láttam még valamit: egy elpusztult óriáscsíbor maradványát, amiből lelkesen lakmároztak a hangyák. Igazán impozáns méretű egy ilyen csíbor!

Élményekben gazdag nap volt!

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika