2012-12-16
Bár budapesti vagyok, mégis több szép emlék köt Bakonybélhez. Már egyetemistaként is jártam itt, egyik kedves csoporttársam is innen származik. Az ő közreműködésével jutottam egykor egy bakonybéli „őshonos” macskakölyökhöz, akiért egészen idáig autóztunk. A beszerzés teljesen illegális volt, ugyanis a szüleim ellenezték a budapesti lakásban való macskatartást. Néhány napi, könyörgéssel váltogatott duzzogás és a szénfekete macskakölyök bája azonban felemésztette az ellenállásukat, s évekre családtaggá emelte a Golyónak keresztelt, később meglehetősen öntörvényűnek bizonyuló cicust.
Azóta is szívesen látogatok el Bakonybélbe, ha errefelé járunk. Idén azonban egy számomra nagyon érdekes, új látnivaló is idevonzott. 2012 áprilisában megnyílt a Pannon Csillagda. Csak annyit tudtam róla, hogy csillagászati kiállítás, amelyben valódi távcső is üzemel. Decemberben sikerült eljutnom ide, s mint kiderült, eddigre már 40 ezer látogató látta az új attrakciót. Remélem, egyre többen választják majd úti célul, mert érdemes!
Már az épület is különleges: egy régi magtár és egy vadonatúj építmény ötvözete. Ez a bravúr ritkán sikerül jól, általában disszonáns az összhatás. Itt azonban sikerült úgy összeépíteni a kettőt, hogy kívülről is esztétikus, és belül is megfelel a kiállítás igényeinek. Érdemes a Galileiről, illetve a meteoritokról szóló részben felfelé is tekinteni a teremben, és megcsodálni a hatalmas tartógerendákat, amik egykor a termények súlyát hordozták.
A modern rész tetején messziről látszik az a kupola, ami a távcsöveket tartalmazza. Mi itt kezdtük a látogatást. Nyitva tartási időben mindig egy csillagász várja a látogatókat, ő mutatja be a távcsöveket és a látnivalókat. Nappal csak a naptávcső üzemelhet, melyben szűrők óvják a szemünket a napfénytől. Ebben eleinte a szakavatatlan szem csak egy nagy, narancssárga foltot lát, de a csillagász segítségével hamar észrevesszük a napkorong szélén a napkitöréseket és protuberanciákat. (Ezek anyagkiáramlások a Napból, melyek csak ilyen messziről látszanak picinek, a valóságban hatalmas képződmények.) Nagy előnye a csillagásszal való személyes találkozásnak, hogy szabadon kérdezhetünk tőle, akár a távcsövekről, akár az égi jelenségekről. Ha az éjszakai égboltra vagyunk kíváncsiak, előzetes bejelentkezéssel azt is megnézhetjük. Amire mindig szükségünk lesz, az egy kis szerencse, hogy derült legyen az ég. A környék fényei azonban nem zavaróak, hiszen éppen azért választották Bakonybélt, mert fényszennyezettsége enyhe, szemben a nagyvárosokéival. Ez egyben válasz arra is, hogy hogy került ide, a távoli kis bakonyi faluba egy ilyen modern létesítmény.
A kiállításra is érdemes időt szánni, hiszen nagyon sok tudnivalót olvashatunk le a magyarázó táblákról. Egyik érdekes információ éri a másikat. Nagyon tetszik nekem, hogy a szövegek világosak, érthetőek, de pontosak. Hosszú idő óta ez az első kiállítás, ahol nem kellett bosszankodnom a helyesírási hibák és a magyartalan mondatok miatt! Itt a kiállítók nagyon alapos és minőségi munkát végeztek. Végre!
Néhány érdekesség kedvcsinálónak:
A tárgyakon és az ábrákon kívül azokat a különleges éjszakai fotókat is szeretném az olvasóim figyelmébe ajánlani, melyeket Ladányi Tamás készített, s melyeken a Bakony szebbnél szebb helyei, romos kolostorai szolgáltatják a csillagos égbolt előterét.
A kiállítás maga is tartalmaz sok vetített képet és filmrészletet, de a planetárium vetített előadása különösen érdekes! A kb. 20 perces, lenyűgözően látványos bemutató megismertet minket a csillagok és bolygók keletkezésével, a Naprendszerünk felépítésével, és az élet utáni kutatások jelenlegi állásával.
Mi sok élménnyel gazdagabban léptünk ki a Pannon Csillagdából, s egészen a Szent Gellért kápolnáig sétáltunk, hogy a világűr csodái után a mi pici kis bolygónk csodáiban is elgyönyörködjünk.
Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással, s oszd meg ismerőseiddel. Köszi! Erika
További információ: www.csillagda.net
Hozzászólások
nagy gyorgy | helo erdeklodnek hogy mikor kovetkezik be az aszteroia |
Pannon Csillagda
A régi épületrész
Kiállítás az egykori magtárban
Csillagász a távcsövekkel
A bakonybéli bencés templom a kupolából
Kilátás a kupolából
Világtérkép a Kanári-szigeteken áthaladó kezdő délkörrel
A Jupiter 4 holdja
Forgatható csillagtérkép
A holdraszállások helyszínei
Holdjáró szkafander
A holdfázisokat bemutató képsor részlete
Holdjáró robot
A Gibeon-meteoritok lelőhelye
A 21 kg-os meteorit
Kép a Meteorit Plazáról
Ladányi Tamás képeit eredetiben kell megnézni
Részlet a kiállításról
A Szent Gellért kápolna a Borostyán-kúttal
Készítette WUP Webdesign Stúdió
2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!