Legnagyobb nyolclábú vadászunk: a szongáriai cselőpók

- Apa!!!! Gyere gyorsan, itt egy pók! Öld meg!!! – kiabáltam oly sokszor gyerekkoromban. És apu jött, hogy megszabadítsa a félelmetes szörnyetegtől a riadt nőket, vagyis anyut és engem. Azt hittem, hogy ennek így kell lennie. A póknak nincs helye a Földön, de legalábbis ne legyen egy légtérben velem. Az fel sem merült, hogy megcsodáljam, hiszen a szoba legtávolabbi sarkából méregettem, félve, nehogy közelebb jöjjön.

Ezek után elég meglepőnek tűnhet, hogy biológia tanár lettem. De mivel minden más állatot szívesen és érdeklődve figyeltem (feltéve persze, hogy nem volt nyolc lába), gondoltam, nem baj, ha a pókokat nem kedvelem. Enni is szeretek, de pl. utálom az olajbogyót. Nem gond, majd elkerülöm.

Érdekes, hogy idővel és némi szándékos akarattal mára már sokat változott a hozzáállásom. Mármint ma már eszem olajbogyót….

De a pókokat is képes vagyok immár közelről nézegetni, fotózni. Csodálom változatos mintázatukat, szeretek olvasni a különböző életmódjukról. Mert annak ellenére, hogy minden pók ragadozó, nagyon különböző stratégiáik vannak a zsákmányszerzésre. Néhányszor alkalmam nyílt hazánk két legnagyobb pókfajával találkozni, így rajtuk keresztül szeretném bemutatni felépítésüket és életmódjukat.

Magyarországon kb. 750 pókfajt találtak eddig. Meglepően sok, ugye? Csak a budapesti Sas-hegyen 240 fajt tartanak számon (a beépített terület szomszédságában). Ehhez képest alig-alig találkozunk velük. Többségük apró termetű, a szabadban élő faj.

A hazai legnagyobb pókunk a szongáriai cselőpók. Eurázsiai elterjedésű faj (Szongária Ázsiában van, Dzsungária a másik neve, az Altáj-hegység közelében, ÉNy-Kínában van). A teste, mint minden póknak, két részből áll: fejtorból és potrohból (amit lehet előtestnek és utótestnek is hívni). Ezek bizony elérhetik a 4 cm-es nagyságot. Ha a 4 pár kiterjesztett lábat is hozzászámítjuk, akár 10 cm-t is lefedhetne a cselőpók, de élve nem szokta oldalra kinyújtani a lábait, mert vagy maga alá húzza őket vagy jár rajtuk. A nőstények a nagyobbak, mert nekik kell lerakniuk a sok petét.

Szemből nézve a legfeltűnőbb a két nagy csáprágója. Ezek a szájszervei, amik hatékony fegyverek, melyek méregmirigyekkel állnak kapcsolatban. A méreg számunkra olyan hatású, mint a darázscsípés. A rovarok számára azonban halálos, sőt emésztő enzimek is vannak benne, melyek feloldják a testüket. Így a pók a már megemésztett folyadékot szívja ki a zsákmányból. Ezt testen kívüli emésztésnek nevezzük. A szongáriai cselőpók csáprágója szemből vörösbarna színű, alul és felül fekete sávval. A csáprágó mellett két tapogatóláb van, ami hímeknél párzólábbá alakul, s részt vesz a hímivarsejtek átadásában.

Mint minden póknak, a cselőpókoknak is van szövőmirigyük a potrohukban. A pókselyemből készülő hálót azonban ők nem használják zsákmányszerzésre. Földbe ássák függőleges tárnájukat, ennek a falát bélelik a hálóval és néha lezárják vele a bejáratot. Ha az állat nappal a tárna bejáratát eltorlaszolva pihen, akkor szinte esélyünk sincs arra, hogy észrevegyük, olyan rejtő színűek. Szürkés alapon mintás háti oldaluk tökéletesen elrejti őket. A Csepel-szigeten, ahol Attila barátom megmutatta, hogy hol vannak a bejáratok, közvetlen közelről sem vettem észre a tárnát, csak amikor a pók megijedt tőlünk és villámgyorsan eltűnt a mélyben. Így már láttam a lyukat, s mozdulatlanul várva a pókra, megláthattam, amint óvatosan ismét a felszínre jön. Ha nem mozdulunk, sokáig figyelhetjük őkelmét. Igaz, hogy nyolc szeme van, de ezekkel leginkább a mozgást észleli. Igazán aktívan szürkületkor és kora reggel vadászik, máskor inkább csak napozik.

A méretes nőstény jó anya. Kicsit szakszerűbben: a cselőpókoknál megfigyelhető az ivadékgondozás. A petéket a nőstény nem hagyja magukra, vigyáz rájuk, sőt a kikelő kispókokat is addig cipeli a potrohán, amíg az első vedlésük meg nem történik. Ezután önállósodnak. A kispókok nagyon hasonlítanak a szüleikre, vagyis átalakulás nélkül fejlődnek.

Egy nagyon hasonló hazai faj a pokoli cselőpók. Színezete és életmódja is olyan, mint a szongáriaié, de nem nő akkorára. Az igazi megkülönböztető bélyeg a lábai térdének alsó felszíne, mely a szongáriai cselőpóknak fekete, a pokolinak sárga. A képeken a pokoli cselőpókot kézben is láthatjuk. Bevallom, ez nem az én kezem, hanem egy természetvédelmi őré. Én megelégedtem a fotós szereppel, s nem akartam a csáprágók hatósugarába kerülni, bár a cselőpókok velünk szemben nem agresszívek. Valamint védettek is, tehát semmiképpen se bántsuk őket!

Ha ősszel a nőstényeket kereső, kóborló hímek betévednek a családi házunkba, tereljük őket óvatosan egy lapátra vagy vödörbe, s vigyük ki őket a házból. Nekem nagyobbacska pókoknál bevált a két műanyagpoharas módszer: két oldalról, lassan közelítek a pók felé a poharak szájával, s a pók bemászik az egyik pohárba, erre rázárom a másikat. Így nem sérül az állat, amíg kiviszem a suliból (mert oda szoktak belátogatni a kertből). Ki hitte volna, hogy egyszer majd én „mentek meg” másokat a rettegett, nyolclábú vadászoktól?!

 Kapcsolódó cikkem: A karolópók halálos ölelése (Itt találod: Fajok----Állatok)

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika