Zárás utáni esti séta az Állatkertben

Ismét részt vehettem egy zárás utáni, különleges esti sétán a Fővárosi Állatkertben! Immár hagyományosnak mondható ez a program, hiszen 3 éve vezették be. Idén nyáron havi egyről, kéthetenként egyre sűrítették. Szerencsére érdeklődő van bőven!

Miért más ez, mint egy szokásos állatkerti látogatás? Részint mindenki kifelé jön, amikor mi bemegyünk. Ettől már önmagában is kivételezettnek érzi magát az ember. Aztán helyi szakemberek várnak és köszöntenek minket. Most Hanga Zoltán üdvözölt minket, akit gyakran lehet látni a tévében, amint az Állatkert legújabb eseményeiről, újszülötteiről nyilatkozik. A csoport három vezető közül választhatott, hogy egy-egy kupacban ne legyünk túl sokan. Mindhárom csoport ugyanazokat a helyszíneket látogatta végig, de más sorrendben.

Én most is (mint mindig) Huszár Györgyöt választottam. Ezen az estén az állatkertek történetével való rövid ismerkedéssel kezdte a magyarázatot, mely során találkozhattunk Old Shatterhanddel, akinek igenis van köze a mi állatkertünkhöz. (Aki meg akarja fejteni a rejtélyt, nézzen utána Xantus János kalandos életének!)

Senki sem tudta, hogy hol lesz az első állomásunk, így elcsodálkoztunk, amikor a zsiráfok kifutója mellett túlmentünk a Szavanna-házon, és Gyuri kinyitotta a hátsó kaput. Hát ide valóban nem szokott eljutni a látogató! Az állatorvosi rendelőben Verőczey Tamás doktor úr várt minket. Szerencsére előbb bemutatkozott és csak azután kapta kézbe a hatalmas altatópuskát! Így nem vágtuk azonnal hasra magunkat! Inkább érdeklődve hallgattuk, hogy itt bizony nem túl együttműködőek a páciensek, s gyakran a gyógyszerezést is puskával kell megoldani. A kezelőbe és műtőbe csak a „normál” méretű betegek férnek be, a nagyobbacskákat a helyükön kell megvizsgálni és kezelni. Bár a műtőasztalon most is hevert egy párduc, de szerencsére ártalmatlan plüssállatnak bizonyult. A doktor úr kérdésekre elmesélte, hogy ha kell, fogorvost vagy akár szülészt is hívnak segítségül. Az emberszabású majmok felépítése például annyira hasonlít a miénkre, hogy egy emberorvos könnyen eligazodik rajtuk. Az érdekes történeteken kívül persze az igazi állatok aratták a legnagyobb közönségsikert: elhomályosuló szemekkel gyönyörködtünk a macskabagolyban, áhítatos gyöngédséggel simogattuk puha tollait. Komoly, ivarérett férfiak a „De édes!”  felkiáltásra ragadtatták magukat. (Neveket nem említek, nehogy rágalmazási perek vádlottjává váljak.) Még sünit is simogattunk! Ha hagyja magát, akkor egyáltalán nem szúrnak a tüskéi (persze, ha jó irányba simizzük!). Ők megmentett, de a szabadba már vissza nem engedhető állatok.

Egy újabb kellemes sétával ismét az Állatkert területén jártunk. A Xantus-házban Tari Vera, árva madárfiókák lelkes pótmamája várt minket. Megmutatta a keltetőgépekkel, inkubátorral felszerelt „újszülött osztályt”. Itt sok különböző méretű tojásból sokféle madárfióka kelt már ki. Tavaly itt melengették a jácintkék arák egyetlen termékeny tojását. A fiatal ara pár most rakott fészket először, s a gondozók nem merték rájuk bízni a fióka kikeltetését. Az elvett tojás helyébe fatojást helyeztek, hogy kamerán keresztül figyelhessék, gondos szülők lennének-e a madarak. A betörő- és érintésbiztos kamerát azonban a tehetséges ezermester papagájok gondos munkával leszerelték. Hát hiába, könnyű annak, akinek a csőre felér egy komolyabb szerszámkészlettel! A kicsi jácint ara szerencsésen kikelt, és most már majdnem anyányi méretű, még egy kicsit rövidke farktollakkal. A szép kis jószág a gondozóit szereti gyermeki ragaszkodással. Megható volt, ahogy Verához bújt, mint egy kisgyerek! Én egy csupaszszemű kakadut simogattam a rácson át, aki kéjesen forgatta a fejét, hogy minden oldalán megvakargassam a nyakát. Aztán egy óvatlan pillanatban hozzáfért a táskámhoz, s az első csőrdöféssel átlyukasztotta a bőrt. Nem árt óvatosan mozogni papagájok közelében! (Haragudni persze nem tudtam rá, lévén magam is egykori papagájtulajdonos.)

A Xantus-ház látogatói terében bónuszként szivárványos lórikat (szintén papagájok) etethettünk. A látványos színekben pompázó madarak temérdek almaszeletet behabzsoltak, akár a kezünkön ülve is.

A Varázshegyben töltöttük el a látogatás további, immár sötét estébe hajló részét. Itt őskori tenger fenekén érezhettük magunkat. A mi Costeau kapitányunk Dr. Vincze Zoltán volt. Kimeríthetetlen tudását boldogan megosztja, ha érdeklődő hallgatóságra talál. Sokat megtudtunk a tisztogató garnélákról (a Némó nyomában c. animációs filmben az akváriumban élő Jacques volt ilyen). Ezek rákok, akik a halak testéről csipegetik le az élősködőket, sérült hámrészeket. A nyáluk sebgyógyító hatású. Feltűnő piros-fehér csíkjaik miatt felismerik őket a halak és nem bántják. De az evolúció se gondolhat mindenre: a színvak tűzhal képes megenni az önkéntes kis segítőket.

Zoltán kézbe vette a tőrfarkú rákok egyikét, akik igazi túlélők: már sok nagy kihalási időszakot vészeltek át. Pedig elég bumfordinak látszanak a dobozszerű, esetlen páncéljukkal. A páncél alatt 5 pár ízelt lábuk van, végeiken kis ollókkal. Álcázásként a homokba ássák magukat. De rajtuk kívül is sok-sok információt hallottunk rájákról, cápákról és bármiről, ami a tengerekben él és mozog.

Mire kijöttünk a Varázshegyből, már fent volt a telihold, méltó befejezéseként ennek a különleges estének.

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika