Kedvenc társulásom: a karsztbokorerdő

Hogy miért ez a kedvencem? Talán azért, mert nagyon gyakran találkozom vele kirándulásaim során, hiszen hegyvidékeink egyik jellemző társulása. Vagy azért, mert minden évszakban mást mutat magából, és mindig érdekeset! Vagy azért, mert olyan emberléptékű: még a fák is csak alacsonyra nőnek benne. (Mi alacsonyak, tartsunk össze!)

„Karsztbokorerdő”: egy hármas szóösszetétel. Mit is jelentenek az elemei?

„Karszt”, ami eredetileg tulajdonnév: a szlovéniai Karszt-hegység neve. Innen írták le szakszerűen a mészkőhegységekre jellemző felszínformákat, innen a nevük: karsztjelenségek. Tehát a társulás is főként mészkővidékeken fordul elő, de dolomiton is gyakori. Mindkét kőzet az üledékes típusba tartozik, s hazánkban nagyon jellemzőek (a Gellért-hegy például dolomitból, míg a Naszály mészkőből áll, hogy csak két példát említsek Budapest közeléből). A hegyoldalakon gyakran előtűnik a fehér alapkőzet, rajta csak vékonyka talaj alakul ki, ez is fontos a társulás szempontjából.

„Bokor”, mert gazdag a társulás cserjeszintje, sőt a fák is csak bokor méretűre, kb. 3 méteresre nőnek. A különböző bokorerdő típusokban más-más fajok a jellemzőek, de sosincs nagyon sok fásszárú faj egyszerre jelen.

„Erdő”, mert hiszen fák között járunk, még ha kicsik is, s szinte leguggolnak hozzánk. Bár nem a mi kedvünkért ilyen alacsonyak, hanem természetes bonsait alkotnak a vékony és tápanyagszegény talajon. Nem keltik erdő érzését, mert sosem záródnak szorosan a fák, inkább ligetszerűek, s a facsoportok között nagy gyepfoltokat találunk.

A képeken keresztül is azt szeretném bemutatni, hogy milyen szép minden évszakban, különösen tavasztól késő őszig, ez a társulás.

Tavasszal nagyon gazdag szép virágokban az aljnövényzet. A természetes sziklakertben törpe nőszirmok virítanak lila, sárga, sőt lila-sárga színekben. Budapesten a Hármashatár-hegyen, a vitorlázó repülőtérre néző oldalon lehet gyönyörködni bennük (ha az ember nem megy fel a csúcsig, csak a Szépvölgyi út egyenes folytatásában lévő alsó parkolókig). Igazán látványos, magas, feltűnő faj a nagyezerjófű. Nevéből már tudhatjuk, hogy népi gyógyszer. Ne szedjük le, mert védett, s mert saját magát is védi: érintése többeknél nehezen gyógyuló, fájó hólyagokat okoz a bőrön. De semmi akadálya, hogy megcsodáljuk vagy lefényképezzük a szépségét! A szikla repedéseiben virít a sárga kövirózsa. Pozsgás, vízraktározó levelei közül csak akkor nő magasra a virágzó hajtás, ha már sok kis új növényke veszi körül az idős tövet. Ezek ivartalanul képződtek, míg az ivaros szaporodást a virág és a belőle fejlődő termés biztosítja. A növény semmit nem bíz a véletlenre, hiszen az egyetlen virágzás után elpusztul, helyben a továbbélést a klónozott kicsinyei, távolabbra terjedését a magjai szolgálják. A fák is előbb-utóbb virágba borulnak. A virágos kőris ilyen kor rászolgál a nevére: alig látszik a fa a sok szép, fehéres-sárgás virágzattól, a rovarok legnagyobb örömére. Kevésbé feltűnő, de szép a galagonya virága is.

Nyáron kevesebb a nagy méretű virág, de ha jól figyelünk, ilyenkor is megtalálhatjuk a szépségeket. Ha a lepkéket követjük, akkor mind őket, mind a tápnövényüket megnézhetjük. Ilyenkor virít egyik kedvencem, a magyar szegfű. Bár virágai aprók, de élénk ciklámenrózsszín szirmaikkal mégis ékei a nyári vegetációnak. Ha türelemmel kivárjuk, előbb-utóbb minden lepke (na jó, majdnem minden lepke) leszáll valahol. Ekkor fényképezhetjük, először távolról, majd egyre közelítve. Néha az addig fáradhatatlanul cikázó lepke (mint a képen látható vörös szemeslepke) hagyja, hogy olyan közelről fotózzuk, ahogy csak a gépünk engedi! Az ilyen pillanatokat mindig ajándékként élem meg. S mint ilyet, meg is köszönöm. Nyáron nemcsak a rovarok, de a hüllők is szívesen élvezik a napsütést. Leggyakrabban a fali gyíkkal találkozhatunk. Ha csendesen üldögélve nézelődünk, nagy esélyünk van, hogy megpillantjuk őket a sziklákon. Ne próbáljuk megfogni őket, mert az állatnak minden, csak nem vicces, ha leszakad a farka. Igaz, hogy nem pusztul bele, de szenved és nehezen tudja visszanöveszteni. A Galériámban, az Állatok, s ezen belül a Hüllők címszavak alatt láthatsz olyan fotót, amin látszik a gyík elágazóan, rendellenesen visszanőtt farka. A kisebb állatok is lehetnek érdekesek, például egy ezerlábú, mint amilyet a Szársomlyón láttam.

Egyes növények már nyáron termést érlelnek, ilyen a sajmeggy. Fáját pipaszárak készítésére használták, mert a benne lévő kumarin nevű anyagtól finom illatot áraszt. Apró gyümölcsei ehetőek, a madarak is szívesen fogyasztják. A következő információ szigorúan titkos: az Unicum egyik alkotórésze is a sajmeggy!

Ősszel a bokrok közül legszebben a cserszömörce színesedik a karsztbokorerdőben. Sima szélű, elliptikus levelei gyönyörűen vörösödnek. Más cserjéknél a termések díszítenek: ízzik a galagonya, vöröslik a húsos som termése.

Ha nem is vörös, de beérett a molyhos tölgy makkja is.

Lassan eljön a tél. Ilyenkor sajnos nem ugrálnak a sáskák, nem repülnek a lepkék, kihalt a táj. Ekkor a csendet, a hideg levegő tiszta illatát és lépteink alatt a hó ropogását lehet élvezni. Csak engedjük, hogy a kirándulás élménnyé válhasson.

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással. Köszi! Erika

Kapcsolódó korábbi cikkeim: „A cserszömörce és a szattyán”, „Júliusi kirándulás a Szársomlyón”