Lepkekert az Állatkertben

2010-07-02

11 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook

Nyár van, tehát ismét látogatható a Lepkekert. Az Állatkertben a Pálmaház „mögött”, a Dózsa György út felé eső szakaszon található.

A zárt épületbe való bejutáshoz zsilipelni kell, vagyis két ajtó között várni, amíg a külső ajtót becsukják. A kijutás is hasonló. Itt általában fiatalok, az Állatkertben dolgozó önkéntesek segítenek, és ők kérik meg udvariasan a látogatókat, hogy ne nyúljanak a lepkékhez, valamint ügyeljenek a földre leszálló példányokra is. Örömmel hallottam a látogatáskor, hogy a látogatók köszöntek a fiataloknak, és azonnal „lefordították” a figyelmeztetést a kisgyerekek számára is: „Hallod? Csak nézegetni szabad a lepkéket, de nem fogjuk meg őket!” Remélem, minden látogató hasonló azokhoz, akikkel én találkoztam.

Bent a lepkék között is azt tapasztaltam, hogy az emberek megcsodálják őket, de nagyon ügyelnek az épségükre. Ha valakire rászállt egy lepke, mások rögtön figyelmeztették, hogy tudjon róla, és nehogy véletlenül megsebesítse. A kicsiket is felemelték, hogy jobban láthassák az etetőkön táplálkozó példányokat, de csak „mindent a szemnek” alapon. Örömmel láttam, hogy már 6-7 év körüli gyerekeknek is kezébe adnak a szülők egyszerű fényképezőgépeket, arra biztatva őket, hogy így vigyék haza az élményeiket. Az elkészült képet azonnal vissza lehet nézni. Sok dicsérő szót hallottam a szülőktől. A szememet a lepkék kényeztették, a fülemet a példaértékű szülői mondatok.

 

Szakmai szemmel nézve nagyon tetszik a Lepkekertben, hogy több ismeretterjesztő tábla segít eligazodni a lepkék világában. Látványos a szemfolt szerepét bemutató, valamint a lepkék teljes átalakulását ismertető tábla. A fajok esetében sajnos nem minden körülöttünk repkedő fajt lehet megtalálni a táblán. Gondolom, hogy ezt nehéz is megoldani, hiszen egyszer elkészül a több évre szóló, drága tábla, aztán más fajok is érkeznek a bábszállítmánnyal. Én itthon próbáltam beazonosítani a fajokat a fotók és a tábla alapján, de nem mindet sikerült. Talán lehetne kiegészítésképpen egyszerűbb, esetleg lapozható ismertetőt kitenni az aktuálisan látható fajokról. Tudom, hogy a vendégek többsége csupán gyönyörködik és nem igényli a fajok nevét, de láttam profi felszereléssel fotózókat, akiknek sokat segítene egy ilyen kiegészítés.

Nagyon tetszik, hogy a bábszekrény jól látható, üvegezett. A látogatók szeme előtt kelnek ki a lepkék. Ez igazán nagy élmény mindenki számára. Már a bábok méret- és alakbeli sokfélesége is érdekes.

 

Idén különlegesség, hogy árvízkárosult lepkék is laknak a Lepkekertben: a vízborította területekről megmentett nappali pávaszemek ott repkednek trópusi rokonaik között. A hazai lepkéink egyik legszebb faja a nappali pávaszem, amely gyönyörű színekben pompázik, ha széttárja a szárnyait, de ha összecsukja őket, egészen sötét a szárnyak fonáka. Ez a jelenség gyakori a lepkéknél: az álcázást szolgálja a fonák rejtőszíne, de ha mégis felfedezik és támadás éri a lepkét, hirtelen széttárja szárnyait, elővillantva az élénk színeket, illetve a szemfoltokat. Az emlősök szemének másolata olyan hű, hogy gyakran egy, a fényvisszaverődést idéző fehéres folt is növeli a hasonlóságot. A nappali pávaszemek egyike-másika nagyon bizalmas, rászállnak az emberre, pödörnyelvükkel keresgélik a finom, sós izzadságot. Nem kell félni tőlük, semmi kárt se tehetnek bennünk. Szájszervük egy hosszú, vékony cső, amivel folyadékot tudnak csak felszívni. Nyugalmi állapotban pödörnyelvüket feltekerve tartják a fejükön kívül.

A trópusi lepkék közül az egyik leghatalmasabb az égkék azúrlepke, melyet leginkább az emberektől távolabb, a tető közelében láttam repülni, kivéve, amikor egy látogató cipőjét tüntette ki egyikük a figyelmével. A közelről megfigyelhető példányoknál jól meg lehet mutatni egy gyereknek, hogy két pár szárnyuk van, ami egyes fajoknál színében is különböző, másoknál egybefüggőnek látszik, mintha csak egy-egy szárnya lenne oldalanként.

Az etetőállványokra kitett, félbevágott narancs és banán szemmel láthatóan ízlett a lepkéknek, pedig a természetben nem juthatnak ilyen táplálékhoz, hiszen a héjakat nem tudják felbontani. Úgy látszik, a virágok nektárja mellé az édes nedvek jó kiegészítők.

 

Mindenkinek csak ajánlani tudom a Lepkekert meglátogatását, igazán nagy élmény.

11 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook


Hozzászólások








atinagyon szépek
csengenagyon szépek ezek a lepkék!!!!!!
ErikaFőként még ki nem kelt bábok vanak benne. Az üreseket kiszedik.
mucsi leventea bábszekrényben még ki nem kelt bábok vannak vagy üresek
VeronikaKöszönöm,sok dolgot tudtam meg a lepkék kinézetéről.
ErikaKöszönöm a pozitív értékelést! :-)
Tóth KatiSzép képek, jó szöveg, ügyes munka!!



1. Nyüzsgés az etetőn

1. Nyüzsgés az etetőn


2. Óriás fecskefarkú pillangó

2. Óriás fecskefarkú pillangó


3. Ismertető tábla

3. Ismertető tábla


4. Golgotavirág zebralepke

4. Golgotavirág zebralepke


5. A szemfoltok magyarázata

5. A szemfoltok magyarázata


6. Szürke denevérlepke

6. Szürke denevérlepke


7. Szemfolt

7. Szemfolt


8. Bábszekrény

8. Bábszekrény


9. Egy bizalmas nappali pávaszem

9. Egy bizalmas nappali pávaszem


10. Nappali pávaszem az órámon

10. Nappali pávaszem az órámon


11. Bár senki se bántja őket, a hímpor mégis megsérülhet.

11. Bár senki se bántja őket, a hímpor mégis megsérülhet.


12. Gyöngyös malachitlepke

12. Gyöngyös malachitlepke


13. Minden lépésre vigyázni kell.

13. Minden lépésre vigyázni kell.


14. A pólón ülő lepkének jól látszik a pödörnyelve

14. A pólón ülő lepkének jól látszik a pödörnyelve


15. Érdekes az összetett szem mintázata

15. Érdekes az összetett szem mintázata


16. Feltűnő riasztószínek

16. Feltűnő riasztószínek


17. Táplákozás közben

17. Táplákozás közben


18. Az etetőn

18. Az etetőn


Készítette WUP Webdesign Stúdió

2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!