Szarvasfarmon jártam Bőszénfán

Kaposvár környékén portyázva nem hagyhattam ki ezt a programot! Az interneten tájékozódva annyit találtam, hogy a Zselicvad étterem nyári nyitva tartása 10-18 óráig. Én dél körül érkeztem, s kiderült, hogy vezetés csak 10-kor és 14 órakor van. Anélkül is körül lehet nézni, de a nagyvadas részekre csak vezetővel lehet bemenni. Picit bosszantott a dolog, de maradtam. Elnézegettem a kerti tavat, amiben pompáztak a tavirózsák, úszkáltak az aranyhalak, és közeledtemre hatalmas fejesekkel menekültek a békák. Illetve az egyik ugrás egy jókora hasasra sikeredett, s amikor felbukkant a brekusz, akkor láttam, hogy milyen kicsi békagyerek. Hát ezt még gyakorolni kell!

Az időmbe bőven belefért egy ebéd az étterem kellemes, árnyékos teraszán. Szégyen, de azért bevallom: előbb ettem szarvast, mint simogattam a farmon. Mivel a szarvas pörkölt hagymás nudlival kitűnő volt, már egyáltalán nem bántam, hogy várakozni kell.

Mire 2 óra lett, érkezett még két család kisgyerekekkel. Egy hölgy vezetett minket körbe. Elmondta, hogy a farm és a mintagazdaság a Kaposvári Egyetemhez tartozik, s kutatással és tenyésztéssel foglalkoznak főként. A mintagazdaságban lovakat, szamarakat, bivalyokat, szürke marhát tartanak.

Először a szelíd gímszarvasok kifutójába mentünk. Itt két tehén és egy fiatal bika (az egyik tehén tavalyi borja) várta a látogatókat és a simogatást. Meglepően durva a szőrük, kivéve a bika agancsát borító ún. barkát. Most nyáron még nő az agancs, ilyenkor szőrös bőr borítja. Ebben futnak a növekedést segítő erek és idegek. Csak finoman simítottam meg a barkát, de a bika máris elkapta a fejét. Ennyire érzékeny terület ez! Ugyanebben a kifutóban él egy egész mufloncsapat. A kos vezetésével változtatták a helyüket, de megtartották a tisztes távolságot a látogatóktól. Nem félnek az emberektől, de nincsenek kézhez szoktatva.

Egy másik hatalmas területet dámvadak (dámszarvasok) osztanak meg egy egzotikus fajjal: a Dávid szarvasok 3 példányával. Ez utóbbiak Kínában őshonosak, de a természetből már kipusztultak, csak európai vadaskertekben maradt fenn kb. 300 példányuk. Az itteni két tehén és egy bika egyáltalán nem tart az emberektől, sőt túlzott érdeklődést is mutatnak, ezért nem lehet már bemenni közéjük, nehogy sérülést okozzanak. Kicsit fura kinézetük van: ló fejük, tehén patájuk, szamár farkuk, sőt még púposak is, mint a teve. De ezt persze csak mi, emberek látjuk így.

A dámvadaknál éppen nyári születési szezon van, láttunk is egy kisborjat és egy vemhes tehenet. Érdekesség, hogy itt a dámvad mindhárom színváltozata látható: a vörös, a fekete és a fehér. Egy bokros területen őzek is élnek, ha van kedvük, előjönnek a bozótból, hogy megmutassák magukat a látogatóknak.

A bemutató területen nemcsak nagyvadakat, hanem kicsit ötletszerű összeállításban más állatokat is lehet látni. Nemrég érkezett két emu, akiket a tulajdonosuk nem tudott már tartani, mert a tojó és a hím nem fértek meg egymással. A telepen befogadták őket, s eleinte külön tették, de úgy tűnt, hiányoznak egymásnak. Így „lesz, ami lesz” alapon közös kifutót kaptak, s azóta szent a béke. Valószínűleg a nagyobb terület csillapította le a kedélyüket. A tojó érdekes, kifejezetten dobolásra emlékeztető hangot ad ki. Emuéknál a hím a „háztartásbeli”, ő gondozza a tojásokat és a fiókákat.

Kis állatokat is láthatnak a gyerekek: nyuszit, tengeri malacot, legújabban két vadászgörényt, néhány papagájt, fácánt. Egy egész baromfiudvarral is meg lehet ismerkedni.

Számomra a magyarázat jelentette az igazán nagy élményt. A trófeagyűjtemény azért tetszett, mert végig lehetett benne kísérni az agancs évről évre való felrakását és elhullatását, s az egyre nagyobb agancs kifejlődését. Amint a képen is látszik, egymás mellé tették az első évtől a hetedikig az agancsokat. Ha megszámoljuk az ágakat, láthatjuk, hogy számuk nem azonos az állat életkorával. A 7-8-9. éves agancs már lőhető. A szarvasok átlagosan max. 15 évig élnek. Különösen jó körülmények között tovább is. Itt két 19 éves tehén a jelenlegi korelnök. Egy másik összeállításban azonos életkorú állatok agancsai kerültek egymás mellé. Így viszont az látszik, hogy milyen nagyok az egyéni különbségek. Ez az egyik kutatási terület a szarvasfarmon. A genetikai adottságok mellett az is számít, hogy milyen táplálékot fogyaszt az állat. Minél fehérjedúsabb az elfogyasztott növényzet, annál erőteljesebb agancsot rak (vagyis növeszt) az állat. Azt most tudtam meg, hogy a letisztított agancs színe azon múlik, hogy milyen fa- vagy cserjefajon veri le róla a barkát a bika. Tulajdonképpen a növényi anyaggal „cserzi” az agancsát. Vezetőnk mutatott olyan agancsot, amit lefűrészeltek a bika fejéről (az élő állatok szállításakor az agancs miatt megsérülnének, ezért kell kábításban levágni), s utólag szedték le róla barkát. Az ilyen agancs olyan fehér, mintha valaki ügyetlenül lemeszelte volna. Mivel a bikák tél végén egyesével hullajtják el az agancsukat, ezekből nem lehet trófeát készíteni. De itt a telepen, ahol körülkerített részen élnek, itt meg lehet találni mindkét ágat. Bár ezek sem mindig egyformák, a képen is látszik olyan, aminek csak az egyik oldalán nőtt egy ún. farkaság, ami hátrafelé hajlik és fura alakú.

A vadásztatás az egyik feladata a telepnek. A Vadaskertben folyik a szarvasvadászat, ami egy hatalmas erdő, de mégis „kert”, mert körül van kerítve. Hogy ez mennyire etikus vagy elfogadható, arról megoszlanak a vélemények. Nagyon sokféle vadász és sokféle szemlélet létezik. Vezetőnk mesélte, hogy van, aki ilyen helyen nem is vadászik, mert szerinte elvész a cserkelés izgalma. Mások pedig megérkeznek helikopterrel a közeli rétre, közlik, hogy hány órájuk van, s az alatt szarvast akarnak lőni.

A lelőtt szarvas agancsát egyébként lemérik (jelenleg egy 12 kg-os az itteni csúcstartó), minősítik, megállapítják az árát (akár 5-8 millió Ft-ról is szó lehet!), s ennek kifizetése után kaphatja meg a vadász. Ha volt egyéb költsége (szállás, étkezés, kísérés, stb.), persze azt is ki kell fizetni. Nem olcsó mulatság! Számomra pedig nem is mulatság, de ez más kérdés. Nem akarok álszent lenni, mert jóízűen elfogyasztom a szarvashúst, de fanyalgok, ha a vadászatról van szó. Biztosan van a keresésnek, leskelődésnek, a kora reggeli vagy alkonyati erdőben való járkálásnak egy ősi izgalma. Ezt én is ismerem, átélem fényképezőgéppel a kezemben. Nekem nem jelentene többletet, ha a végén még egy ravaszt is meghúznék, hogy megöljek egy állatot. A falra felakasztott, vendégek által megcsodálandó trófea pedig végképp ellenszenves nekem. Valahogy olyan bizonygatásnak tűnik: „Látjátok, milyen ügyes vagyok?” Sokkal elfogadhatóbb számomra a „lelőttem, hogy megegyem” indíték. (Nem kell egyetérteni velem.)

A nagyon érdekes vezetés után még vásároltam ajándékba az itt készülő szarvaskolbászból (szalámi is van). Majd autóval elindultam a nagy tenyészkifutók felé. Az út mindkét oldalán hosszan bekerített területek követik egymást. Szerencse kérdése, hogy éppen mit lát az ember, de érdemes megpróbálni! Én először a szamaraknál álltam meg. Sok szép, fekete szamár álldogált a kerítés közelében, hívásomra néhányan odajöttek egy kis fülvakargatásra. Egy egészen újszülött, pici csacsit is láttam. Továbbmenve az egyik területen nagy csapat gímszarvast vettem észre. Kiderült, hogy csupa bika. Hatalmas agancsok egész erdeje látszott. Nehéz lett volna a legszebbet kiválasztani közülük! Nekem így tetszenek a legjobban: amikor az agancs alatt ott van egy egész állat és szerves (vagy szarvas) egységet képeznek egymással!

Klassz program volt, csak ajánlani tudom!

Kapcsolódó cikkem: „Mi van a szarvas fején? Nem szarv, hanem agancs!” (Fajok, Állatok fül alatt)

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika