Dinoszauruszokkal találkoztam Holzmadenben

2013-08-16

8 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook

Biológia-földrajz szakos tanárként bensőséges viszonyt ápolok az ősmaradványokkal. Kislányként azonban nem estem át a dino-imádó korszakon (az inkább a fiúkra jellemző), s nem gyűjtöttem gumidinoszauruszokat sem. Igaz, az én múlt évezredi (!) gyerekkoromban nem is igen voltak ilyenek.

Most azonban nagyon hálás vagyok, hogy eljuthattam az egyik legkülönlegesebb európai lelőhelyre, Holzmadenbe. Ez a kis település Németország déli részén, a Sváb Alb középhegység területén található. Itt fejtik azt a palát, amelynek először a gazdasági hasznosítását ismerték fel: egyrészt jól hasítható burkolóanyagként, másrészt magas olajtartalma miatt kőolaj-alapanyagként használták. A fejtés közben kerültek elő az ősmaradványok. (Vajon mennyi semmisülhetett meg észrevétlenül?)

A terület a földtörténet középidejének jura időszakában még jóval délebbre feküdt, trópusi éghajlaton. Az egykori Thetisz-tenger partvidéke volt, egy olyan tengeri lagúna, melynek nyugodt vizében a finom törmelék zavartalanul rakódott le a fenéken. Ebből az üledékből lett az évmilliók alatt a pala. A tengerfenékre lesüllyedt állati tetemek itt temetődtek be mésziszappal, homokkal. Mivel az üledéket nem zavarta fel sem  hullámzás, sem csuszamlások, a csontvázak nem szóródtak szét, a leletek meglepően híven őrzik az egykori helyzetüket. 

A Múzeum épületéhez közeledve máris ráhangolódhatunk az ősvilágra: a kertből hatalmas dinoszaurusz modellek kukucskálnak ki az utcára, a bejáratot egy óriási (de valós méretű) ammonita őrzi. Bent a nagy teremben rekonstruáltak egy 16m hosszú, 5m vastag palaegységet, melynek különböző korú rétegeiben az eredeti helyzetükben láthatjuk az ősmaradványokat (fossziliákat). Persze azért látszanak ilyen jól, mert sok-sok munkával letisztították, kiemelték őket a befoglaló kőzetből.

Egy gyönyörű krokodilcsontváz fölött az élethű modellt is megnézhetjük. Aki érti a német feliratokat, sok információval gazdagodhat, aki nem, annak érdemes felkészülnie itthon (például elolvasva ezt a cikket).

Az egyik különleges lelet egy cápa csontváza (pontosabban porcváza). A gyomrában egy nagy kupacot alkotnak a halála előtt elfogyasztott belemniteszek nyílhegy alakú vázai. A belemniteszek a puhatestűek, azon belül is a fejlábúak közé tartoztak (akárcsak az ammoniták), hasonlítottak a ma élő tintahalakra. Vázuk a testükön belül helyezkedett el. A lelet fölött élethű modellen láthatjuk a jelenetet: a belemnitesz rajból falatozó cápát. Vajon a falánksága okozta a halálát? Nem tudott megbirkózni a felgyülemlett, emészthetetlen vázakkal? Vagy a véletlen műve, hogy egy kiadós evés után pusztult el? Valószínűleg nem kapunk választ ezekre a kérdésekre. A lelet másik érdekessége, hogy jól látszik rajta a hím cápák kettős párzószerve, s benne az azt merevítő péniszcsont.

Egy másik teremben hatalmas, vízi dinoszauruszok teljes, hiánytalan csontvázait láthatjuk. Megfigyelhetőek az uszonyokká módosult lábak különböző fajtái. Az úszószerű farkukban a gerincoszlop az alsó részben futott, ezért látszik mindig úgy, mintha eltört volna a gerincük a testük végén. A hatalmas testhez egyes fajoknál pici fej tartozott, apró, éles fogakkal, mely csak kisebb halak elfogására tette képessé őket.

A legek között is a legfantasztikusabb Ichthyosaurus-lelet az, amely egy szülés közben elpusztult nőstény csontváza. Az anyában látszanak néhány meg nem született embrió csontjai, valamint mellette egy újszülött. Ez igen meggyőző bizonyíték arra, hogy elevenszülők voltak, s arra is, hogy állandó testhőmérsékletűek. Mivel az eredetileg tojásrakó hüllők testében csak akkor fejlődhetnek ki az utódok, ha elég melegen tudják tartani őket. (A mai néhány ún. álelevenszülő gyík és kígyófaj kifekszik a napra, hogy a kellő hőfokot elérje. De a vízből kijönni képtelen, átalakult lábú, ősi vízi hüllő nem alkalmazhatta ezt a megoldást.)

Szintén nagyon érdekesek a repülő őshüllők csontvázai. Holzmadenben kisebb méretű fajok csontvázait találták meg. Ezek bőrlebennyel repültek, melyek lenyomata is jól látszik a leleteken. Némely fajuknak hatalmas, hegyes fogaik voltak, amivel valószínűleg a vízfelszín felett repülve halásztak. Egyidőben éltek a szintén hüllőkből kialakult ősmadarakkal, de míg azok továbbfejlődtek, a repülő őshüllők kipusztultak.

Sok tökéletes hal leletet is megcsodáltunk. Nem a „szokásos”, rétegek által összepréselt lenyomatok ezek, hanem jól látható, pikkelyekkel borított, 3 dimenziós haltetemek. Azt azért tudni kell, hogy egy-egy ilyen lelet kipreparálása több havi aprólékos munka.

Apropó munka! A leghosszabb preparálásra, összesen 18 évi munkára (!) volt szükség ahhoz, hogy egy egész életközösséget láthassunk a múzeumban. Egykor egy kidőlt fenyőfa törzse sodródott a lagúnába, ahol tengeri liliomok és kagylók telepedtek rá. Ezt az életközösséget temette be az iszap. A leletegyüttes 18m hosszú és 6m széles. A bemutató csarnokát külön erre a célra tervezték. Lenyűgöző látvány! A tengeri liliomok egyébként nem növények, hanem növényekre hasonlító állatok. Egyes fajaik ma is élnek a tengerekben. A „virág” a kehely nevű részből és a karokból áll. A kehely közepén van a szájnyílás. A karok gyűjtik be az apró állatokból álló élelmet. Az állatot egy hosszú, mészdarabokkal szilárdított nyél kapcsolja az aljzathoz (ebben az esetben az elsüllyedt fatörzshöz).

Aki maga is ki szeretné próbálni a gyűjtést és át szeretné élni a felfedezés örömét, az megteheti. A múzeumhoz saját palabánya tartozik, ahol kicsik és nagyok kedvükre kutathatnak. Egy szomszédos faluban pedig egy másik palafejtésben lehet (néhány euró befizetése ellenében) kalapálni. Még szerszámokat is lehet kölcsönözni, s mindenki elviheti, amit talált. Mondanom se kell, hogy népszerű program ez! Mi is kalapáltunk, keresgéltünk. A palarétegek szétfeszítésekor megüti az ember orrát az olajszag, hiszen ez olajpala. Ma nem erre használják, hanem rendelésre készítenek belőle asztallapokat. Az ár attól függ, hogy hány ammonita lenyomattal óhajtja a kedves vevő. Ezekben a szabadon kutatható rétegekben az ammonita a leggyakoribb fosszília, ilyet egészen biztosan mindenki talál. Esély van még belemnitesz vázra, kagylókra, szerencsés esetben halakra. Őshüllő itt nem valószínű, de nem is baj, hiszen azokat szakszerűtlenül kibontva csak tönkretennénk. Bele kell nyugodnunk, hogy nem viszünk haza egy 3 méteres krokodilt, bármilyen szépen mutatna is a nappaliban!

 

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika

8 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook


Hozzászólások











Én és az ammonita

Én és az ammonita


Holzmaden helye Németországban

Holzmaden helye Németországban


Palarétegek a múzeumban

Palarétegek a múzeumban


A rétegsor magyarázata

A rétegsor magyarázata


Krokodilfej

Krokodilfej


Hüllőszem

Hüllőszem


Cápa vadászik belemniteszekre

Cápa vadászik belemniteszekre


Cápa az utolsó lakomájával a gyomrában

Cápa az utolsó lakomájával a gyomrában


Cápa párzószerv

Cápa párzószerv


Belemnitesz váz

Belemnitesz váz


A jura korszak helyi felosztása

A jura korszak helyi felosztása


Vízi dinoszauruszok

Vízi dinoszauruszok


Egy hatalmas tengeri hüllő

Egy hatalmas tengeri hüllő


A farkában is folytatódik a gerincoszlop

A farkában is folytatódik a gerincoszlop


Ichthyosaurus anya újszülöttjével

Ichthyosaurus anya újszülöttjével


Egy apró fejű hüllő

Egy apró fejű hüllő


Repülő őshüllő feje

Repülő őshüllő feje


Hal gyönyörűen megmaradt pikkelyekkel

Hal gyönyörűen megmaradt pikkelyekkel


Fenyőtörzs tengeri liliomokkal

Fenyőtörzs tengeri liliomokkal


Tengeri lilomok közelről

Tengeri lilomok közelről


Tyrannosaurus a kertben

Tyrannosaurus a kertben


A múzeum kőfejtője

A múzeum kőfejtője


Palabánya

Palabánya


A jövő őslénytankutatója

A jövő őslénytankutatója


Készítette WUP Webdesign Stúdió

2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!