Zümmögő méregzsák: a lódarázs

2014-06-15

13 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook

Kirándulásaimon igyekszem mindenhez a lehető legközelebb menni, már csak azért is, hogy jó fényképet tudjak készíteni róla. Ez alól kivétel képeznek a lódarazsak. Be kell vallanom, tartok tőlük.

Legtestközelibb találkozásom velük nemrég esett meg. Egyedül eveztem egy csónakban a Tisza-tavon, s éppen azt igyekeztem bebizonyítani magamnak, hogy igenis tudok egyenesen haladni egy evezővel is, amikor az arcom elé repült egy lódarázs és alaposan szemügyre vett. Rögtön eszembe jutott mindaz, amit róluk olvastam, hogy a fészkük közelében milyen agresszívak, támadékonyak tudnak lenni. Mivel közel volt a parti ligeterdő, igen valószínűnek tűnt egy közeli lódarázsfészek. Mi legyen? Fokozzam a csónak tempóját, hogy távolodjam az ismeretlen helyű fészektől vagy lassítsak, nehogy pont az orrommal kezdjem el lökdösni a tekintélyes méretű darazsat? Egyet biztosan tudtam: hessegetni, ingerelni biztosan nem tanácsos. Így mozdulatlan felsőtesttel tűrtem a szokatlanul hosszú vizsgálódását, miközben erőteljes evezőcsapásokkal fokoztam a tempót. Az „életveszély” jót tett a technikámnak, mert a csónak nyílegyenesen haladt előre. A lódarázs elunhatta a nézegetésemet (pedig addigra már annál a bájos gondolatnál tartottam, hogy ha a nyakamon csíp meg, akkor is megfulladhatok, ha nem is vagyok allergiás a mérgére), s elrepült szemrevételezni a csónak orrát. Különösen vonzódott az orrokhoz. Végül kikerülhettem a veszélyes övezetből, mert elhagyta a csónak a környékét. Szó, ami szó, megkönnyebbültem.

A lódarázs valóban egy tisztes távolból csodálandó, ragadozó rovar. Mivel igen nagy, s elől erős rágóval rendelkezik (ezzel fogja el és darabolja fel a zsákmányát), valamint hátul is fel van fegyverezve egy fullánkkal, igen bátor állat. Fullánkja a potroha végén található, s egyenes (nem horgos, mint a méheké), ezért szúrás után vissza tudja húzni, nem szakad ki a testéből. Így ő maga nem sérül, ha támadáskor szúrásával mérget juttat valakibe. Az emberre nézve ez a méreg csak helyi fájdalmat és duzzanatot okoz, nem veszélyes, kivéve, ha allergiás rá valaki. Hát éppen ez az! Csak akkor tudjuk meg, hogy allergiásak vagyunk-e rá, ha már megszúrt legalább egyszer.

A lódarázs államalkotó rovar, ami azt jelenti, hogy nagy számú kolóniában él, amiben kasztok alakulnak ki. A csapat vezetője a királynőnek is nevezett anya. Ő egy szaporodóképes nőstény, aki ősszel hagyja el a szülői fészket, párosodik, majd téli búvóhelyet keres, pl. fakéreg alá bújik. Én is találtam koratavasszal ilyen áttelelő nőstényt (lásd a fotókon). A kolónia többi tagja a tél közeledtével elpusztul. A királynő májusban előjön, és új családot alapít: egy alkalmas faodúban vagy ágvillában megépíti az első sejteket, s felneveli a dolgozók első nemzedékét. Mikor azok végigmentek a pete, lárva, báb alakokon, s kikelnek mint imágók (felnőtt rovarok), átveszik a táplálékkeresés és ivadékgondozás munkáját. A királynő ettől kezdve csak a peterakással foglalkozik, de sosem lesz magatehetetlen (mint pl. egy termeszkirálynő), ha kell, kirepül a kolóniával együtt, s új fészket építenek. Ha egyszer elhagytak egy fészket, az sosem népesül be újra.

A dolgozók szaporodásra képtelen nőstények. Hímek csak ősszel kelnek ki, s ekkor a feladatuk a fiatal királynők megtermékenyítése, ami után elpusztulnak.

A lódarazsak fészke igen érdekes látvány. Tulajdonképpen sárgás papírral borítják be. Ez a vékony, de ellenálló anyag péppé rágott fából és a nyálukból készül. A külseje csíkos, mert különféle faanyagból készülnek a rétegei. A fészek lefelé nyitott, széles, csőszerű járatokból áll. Itt nevelik a lárvákat.

Tartalék tápanyagot nem gyűjtenek. Az elfogott, feldarabolt rovarokat ide hozzák (lásd a képeken!), de a lárvák el is fogyasztják őket. Ha táplálékhiány van, a lárvák édes nedvet tudnak termelni, amivel most ők táplálják a felnőtteket. A lódarazsakat időnként édes gyümölcsökön is lehet látni, mert kiegészítésképpen a cukros nedveket is szívesen fogyasztják.

A lódarazsak igen alkalmazkodó rovarok: bár eredeti élőhelyük az erdő, megtelepszenek az ember közelében is, fészküket akár egy redőnytokban vagy az eresz alatt is megépítik. Mivel nem túl barátságos lakótársak, eltávolításukat bízzuk szakemberre.

Ha biztonságos helyzetből tudjuk megfigyelni őket, láthatjuk, hogy tulajdonképpen nagyon szép állatok. Feltűnő, sárga-fekete riasztószíneik igen elegánsak. Céljuk nem az idei divat-trendek követése, hanem a rovarevők figyelmeztetése mérgező mivoltukra. Gondolom, az a madár, akit nyelven csípett már egy lódarázs, nem felejti el az élményt.

Ha teszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika

13 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook


Hozzászólások











Lódarázs

Lódarázs


Fakéreg alatt áttelelt királynő

Fakéreg alatt áttelelt királynő


Potrohában található a fullánk

Potrohában található a fullánk


A dolgozók ősz végén elpusztulnak

A dolgozók ősz végén elpusztulnak


A lódarázs testtájai

A lódarázs testtájai


Lódarázs sáskát ejtett el

Lódarázs sáskát ejtett el


Darabolja a zsákmányt

Darabolja a zsákmányt


A leválasztott tort viszi a fészekbe

A leválasztott tort viszi a fészekbe


Lódarázs szomját oltja a pataknál

Lódarázs szomját oltja a pataknál


Faodúban lévő lódarázsfészek bejárata

Faodúban lévő lódarázsfészek bejárata


Startra készen

Startra készen


A lódarázsfészek csíkos borítása

A lódarázsfészek csíkos borítása


Lódarázsfészek madárodúban

Lódarázsfészek madárodúban


A fészekben látszanak a sejtek

A fészekben látszanak a sejtek


Nagy a sürgés-forgás a lódarázsfészekben

Nagy a sürgés-forgás a lódarázsfészekben


Készítette WUP Webdesign Stúdió

2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!