2015-04-11
Ismét az MME által szervezett túra keretében jutottam el a Tétényi-fennsíkra. De míg 2012-ben májusban, most áprilisban jártuk be a tanösvényt. Egészen más fajokat lehetett most látni, mint akkor. Ami nem változott: Bajor Zoltán volt a szakmai vezetőnk, s őt az érdeklődők népes tábora kísérte.
A túra legelején egy vörös vércse repült a közelünkben, de nem ránk volt kíváncsi, hanem a rét fölött szitált, hátha talál valami „fogára valót”. (Jó kis képzavar egy madár esetében!) Amikor megpihent egy ágon, alaposan megfigyelhettük, hogy egy tojóról van szó, mivel a feje is szép vörösesbarna színezetű volt.
Reggel még összezárva láttunk a gyepben homoki pimpókat, de hála a gyönyörű tavaszi időnek, amint melegedett a levegő, kinyitották szirmaikat. Nagy sárga foltokként hatottak, pedig egy-egy virág igen apró, de szerencsére sok nyílik egymás közelében. Hamar az utunkba kerültek a törpe nőszirmok is. Ők igen látványosak, mert a kerti változatokhoz képest nagyon rövid szárukon nagy virágokat fejlesztenek. Itt a Tétényi-fennsíkon lila és sárga virágú példányaikat is megtalálhatjuk. Se innen, se más természetes élőhelyükről ne ássuk ki őket, hiszen védettek, s a kertészetekben is kaphatók!
A felületes szemlélő számára talán egyhangúnak tűnhet egy fennsík, ami egy domborzatilag „unalmas” terület. Pedig hihetetlenül változatos, ha felfigyelünk a mozaikosságára. A foltokban való megjelenés a növényzetben a leglátványosabb, de ehhez kötődően a gerinctelen állatok elterjedésében is észrevehető. Aki olvassa a cikkeimet, tudhatja rólam, hogy lenyűgöz akár egy apró rovar is. Itt aztán most bőkezűen tárta elém (és persze a többi lelkes természetjáró elé is) a természet a tavasz legkülönfélébb szépségeit!
Még egy szokványosnak látszó pitypangról is kiderült, hogy érdekes! Csontos Péter, az MME Botanikai szakosztályának elnöke megmutatta, hogy miről lehet felismerni a szarvacskás pitypangot. A fészekpikkelyek (a virágzat sárga tányérja alatt a zöld színű „levelek”) végén szarvacska van. Ehhez nem árt egy nagyító, ha meg akarjuk figyelni. Ismét megdőlt egy szilárd meggyőződésem, úgymint: én tutira felismerem a pongyola pitypangot. (Személyiségfejlesztő tréning: ha túl magabiztos vagy, menj el kirándulni néhány szakértővel!)
A csoportban lévő sok kisgyerek számára is akadt érdekesség: Bajor Zoli egy kis víz segítségével csodákat művelt. A száraz élőhelyen sínylődni látszó mohapárnára egy kevés vizet öntve szemtanúi lehettünk a csodás átváltozásnak: a szemünk láttára kizöldült a moha. Ez a jelenség 3-tól 93 évesig mindenkinek tetszett! (Szakmai magyarázat a tudásra szomjazóknak: a mohák változó vízállapotú növények, vagyis kiszáradva is hosszasan életben maradnak. Gyökereik nincsenek, így az egyetlen sejtrétegből álló levélkéiken át veszik fel a vizet, ezért olyan nagyon gyors a vízzel való telítődésük.)
A látványos kékben csillogó nünükék is népszerűek voltak a gyerekek körében, bár arra nem tértünk ki részletesen, hogy mi célból hurcolássza a nőstény magán, illetve magával a hímet.
Én még más fajnál is szemtanúja lehettem a beteljesült szerelemnek a délutánba nyúló bóklászásom során: repcelepkék párzását sikerült megfigyelnem és fotóznom.
Még többé-kevésbé együtt voltam a csapattal (ugyanis a fotózás miatt folyton lemaradtam), amikor ritkán látott kedvencemhez, a fekete kökörcsinekhez értünk. Még éppen sikerült virágzásban találnunk őket, bár már egyes virágok így is terméssé kezdtek alakulni. Igazán különlegesek a bókoló, szinte feketésen lila virágaik! (Több fotót találsz róluk a Galériában, a hazai lágyszárúaknál).
A szinte nyári meleg az első mezei homokfutrinkákat is előcsalogatta. Füves élőhelyeken fordulnak elő, s vicces, hogy mindig ugyanúgy viselkednek: az ember lába elől hirtelen felrepülnek, s egy-két méterrel előrébb ismét leszállnak az ösvényre, mindig szembe a megfigyelendő ellenséggel (vagyis velünk). Hála a zoom funkciónak, akkor is kiválóan fényképezhetőek, amikor ők azt hiszik, hogy biztonságos távolságban vannak tőlünk. Nagyon szép bogarak! Fénylően fűzöld testük rezesen csillog a napfényben. Amúgy ádáz ragadozók, amiről hatalmas, hajlott rágóik is árulkodnak. Futrinka nevüket a gyors futásukkal érdemelték ki. Lehet, hogy kevésbé kedvelném a homokfutrinkákat, ha mondjuk 2 méteresre növesztette volna őket az evolúció!
Nagy figyelmet fordítottam a földi lyukakra, mert szerettem volna valamilyen rágcsálót látni. Abból a gondolatmenetből kiindulva, hogy az a két egerészölyv, ami többször is a fejünk fölött keringett, biztosan sikeresen vadászik a területen, tehát nekem is lehet esélyem megpillantani egy pockot, egeret vagy hasonlót, amint kimerészkedik a járataiból. Ebben ugyan nem jártam sikerrel, de megláttam egy, a többitől eltérő lyukat. Gyanúsan szabályos volt és közelről az is látszott, hogy a gazdája kis, kerek peremet is hajtogatott növényekből a bejárat köré. Azonnal letettem a hátizsákot és leskelődni kezdtem, mert az ilyen lyuk gazdája bizony szeret kijönni napozni. Így is lett! Egy percen belül óvatosan előmászott egy szongáriai cselőpók! Hurrá! Most először találtam meg segítség nélkül hazánk legnagyobb pókját. Ez a példány is kedvére napozott, de nem hagyta el a lyuk száját. Tudom, hogy csak éjjel vadászik, de azért reméltem, hátha odatéved egy szerencsétlen rovar, aminek a nagy pók nem tud ellenállni. Végre valahára arra járt egy kisebb bogár, én pedig reménykedve vártam „csőre töltött” fényképezőgéppel. Erre mi történik? A rettegett ragadozó ijedten leszaladt a lyuk mélyére és csak akkor jött elő, amikor a bogárka már messze járt. Mi ez?!? Nem éhes? Vagy pókéknál most van a Ramadán és szürkületig nem lehet enni? Ki tudja? (A gyávasággal kapcsolatban nem voltak gondolataim, mert még én is tisztelettel nézek a hatalmas csáprágókra.)
Szóval, amerre csak néztem, mindenütt volt látnivaló! A tavaszi héricsek feltűnő, sárga virágai, a kökénybokrok méhektől és bundásbogaraktól hemzsegő, fehér virágpompája mind azt üzente: végre itt a tavasz. Hogy a szín-kavalkádot folytassam: egy szépen éneklő, bizalmas kis vörösbegy képével búcsúzom.
Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással. Köszi! Erika
Kapcsolódó korábbi cikkeim:
Túrák: MME túra a Tétényi-fennsíkon
Fajok: Állatok: Legnagyobb nyolclábú vadászunk: a szongáriai cselőpók
Fajok: Állatok: A nünüke (vagyis egy kis tehén a bogarak között)
Hozzászólások
Ligetiné Nechay Erzsébet | Tetszett a beszámolód, mely nemcsak színvonlas, hanem szakmailag is precíz munka. Ezt félig-meddig szakemberként okl. kertészmérnök növényvédelmi és talajvédelmi szakmérnökként mondom. A megalapításától a megszüntetéséig (22 év) dolgoztam a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Kutatás-fejlesztési szakterületen. Akkor még az MME-t is tudtuk támogatni, most csak magánemberként tehetem meg. Sajnálatos, hogy az 5 éve megszüntetett minisztérium feladatait ma már a Földművelésügyi Minisztériumban egy helyettes államtitkárság látja el. lamtitkárság Nemcsak minisztériumi szinten, hanem a területi szinten is gyengítették (Lásd a környezetvédelmifelügyelőségek 2015. április 1-én történő megszüntetése és a feladatoknak a kormányhivatalokba történő integrálása. Üdv: Ligetiné Nechay Erzsébet |
Kazárné Kati | Nagyon tetszett a beszámolód.Hűtlen voltam az oldalhoz,de újra visszatérek.BUDAKALÁSZ Gyógynövénykutató Intézet. Megkeresem a képeim között a vezető nevét és elküldöm. Kis türelmet kérek. Kati |
Bajor Zoltán magyaráz a túra elején
Vörös vércse
Homoki pimpó
Törpe nőszirom csokor
Törpe nőszirom bundásbogárral
Csontos Péter szarvacskás pitypangot határoz
Moha zöldítés
Feltűnő a változás!
Nünüke pár
Repcelepke párzás
Fekete kökörcsin (további képek a Galériában)
Mezei homokfutrinka szemből
A homokfutrinka csillogóan zöld színű
Rágcsálójárat homoki pimpók között
Szongáriai cselőpók kukucskál ki a járatából
A cselőpóknak méretes csáprágói vannak
Tavaszi hérics
Bundásbogár csorda legelészik a kökényen
Vörösbegy énekel a fán
Készítette WUP Webdesign Stúdió
2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!