Kirándulás a Pilisben (az új Boldog Özséb-kilátó érintésével)

Elegem lett a városból, így egy novemberi vasárnapra kinéztem magamnak egy túraútvonalat a Pilisben. Szombaton leesett az első hó a fővárosban, de el is olvadt. Azt reméltem, ha kicsit magasabbra megyek, talán hóban kirándulhatok.

Az Árpád-hídtól távolsági busszal egy óra alatt Piliscsévre értem, s a templomnál leszállva, elindultam a piros jelzésen. Hónak nyoma sem volt, viszont ragyogóan sütött a nap, s ez is nagy kincs november végén. A falu szélén, egy új, mesterséges tavacska közeléből felnézhettem a Pilis vonulataira. Továbbra is a piros jelzést követtem, mert a térkép pincesort jelzett ebben az irányban, s azt meg akartam nézni. Megérte! Piliscsév pincesora több utcányi, olyan, mintha törpék házikói között járna az ember. Látszik, hogy itt nagy élet szokott lenni, mindenütt padok, székek a pincék előtt, melyek többségét nemrég újíthatták fel. Egyesekre még emeletet is építettek, nyilván itt lehet aludni egy jól sikerült bográcsozás és iddogálás után. Vasárnap reggel 9-kor azonban nagyon csendes volt a pincesor, csak néhány harkály és két zöldike izgett-mozgott a fákon.

A házacskák közül kiérve elkezdett emelkedni az ösvény. Egy vízmosás felső szélén vezetett a jelzés. Meglepődtem, hogy itt andeziten járok, mert a Pilis nem annyira a vulkáni kőzeteiről, mint inkább az üledékesekről: mészkőről, dolomitról, márgáról híres. Itthon utánaolvastam, s kiderült, hogy a közeli Visegrádi-hegység vulkánjának andezit-telérei ide is elérnek.

Mire kényelmesen, enyhén emelkedve megérkeztem a barlang jellel jelölt elágazáshoz, már egy ideje mészkövön jártam. Érdemes jobbra letérni a barlangok felé! Egy szép ismertető táblát is elolvashat itt a kiránduló az Ariadne-barlangrendszerről. Az üregek labirintusa a Csévi-sziklák alatt található dachsteini mészkőben található. A két nagyobb barlangi bejárat a Legény- és a Leány-barlangé. Mindkettő belsejében lezárták a járatokba vezető utat, mert csak gyakorlott barlangászokkal szabad bemenni. A vasajtókon azonban van „macskaajtó”, azaz rés a denevérek számára. Számukra nem veszélyes a barlangi túra. A barlangbejáratoktól nagyon szép a kilátás a Klastrom-szirtek felé.

Visszatérve a piros jelzésre, egy fekete harkály panaszos kiáltozására lettem figyelmes az erdőben. Sikerült is megpillantanom, amint fáról fára szállt, de csak nagyon messziről. Sajnos nem engedett olyan közel magához, hogy fényképezni tudtam volna. Persze nem valószínű, hogy panaszkodott éppen, de számomra a hangja mindig olyan sírásba hajló. Helyette azonban lefényképeztem egy közép fakopáncsot, amint ennivalót keresgélve kopácsolt a fákon.

Egy rövid szakaszon elég meredekre váltott az ösvény, így aztán nem fáztam. A lihegésért kárpótolt a téli erdőbe besütő nap által rajzolt árnyékok szépsége. A hegy alsóbb részein sok volt a csertölgy, így aztán nem kellett sokáig keresgélnem, hogy fagylécet találjak. Az egyik éppen egy turistajelzést szelt ketté. A csertölgy mediterrán fa, s ezért tavasszal korán elkezd nedveket szívni a talajból. Nálunk azonban nem ritka, hogy még visszatér a tél néhány fagyos nap erejéig. Ilyenkor a fatörzsben megfagyó víz szétrepeszti a fát. A sebhelyen lassan hegszövet képződik, ami hosszúkás dudorként most már a fa élete végéig látszani fog. Ez a fagyléc.

A csupasz ágak között a lombkorona szintjében egyszer csak egy nagy, sötét valamire lettem figyelmes. Madárfészeknek túl nagy volt. Arra gondoltam, talán egy fenyőfa, ami alul felkopaszodott, s csak fent dúsak a tűlevelei. Közelebb mentem, s akkor láttam, hogy egy bükk ágai között látom a nagy, kusza ág- és levélhalmazt. Hát ez bizony nem lehet más, mint mókusfészek. Bár ennyire nagyot még nem láttam! Egy egész mókuskastély! Főként a nyári hónapokat szeretik ilyen maguk építette fészekben tölteni a mókusok. A tulajdonos sajnos nem mutatkozott.

Letértem a piros kereszt jelzésen jobbra. Megmásztam a meredek, de egyáltalán nem veszélyes kaptatót. Látszott, hogy egy nyest is rendszeresen használja ezt az útvonalat, mert három kövön is láttam (persze az ösvény közepén) a gondosan elhelyezett, vöröses kakiját. Ha látta, hogy milyen tempóban haladok felfelé, biztos megvolt a véleménye az emberi faj végtelen ügyetlenségéről. Felérve a nyeregbe finom, meleg teával jutalmaztam magam.

És itt fent végre hó volt! Igaz, hogy csak lepelnyi mennyiség, de akkor is hó! A Pilisi Erdőgazdaság szépen elrendezett farakásai is fehérbe öltöztek. Itt tényleg „örök erdőt” tartanak fent, azaz nem irtják tarvágással a fákat, hanem csak szálanként termelik ki őket, így megmarad az erdő.

Elérve a zöld jelzést, jobbra fordultam. Egy nagyon kellemes, szinte végig szintben haladó ösvényre értem. Errefelé egyre több lett a kiránduló. Egyesek kutyát sétáltattak, mások futottak vagy csak sétáltak. A déliesebb kitettség miatt itt ismét tölgyek váltották fel a bükköst. A térkép is mutatta, de egy új turistajel is jelezte, ahol jobbra egy kilátóhelyhez lehet letérni. Pár lépés után elfogytak a fák, és valóban gyönyörű látvány fogadott! Jobb kéz felé leláthattam Piliscsévre, ahonnan indultam, balra Pilisszentkereszt felé, ahová igyekeztem. (Ez utóbbi szót csak képletesen kell érteni.) Kiváló helynek bizonyult a szendvicsem elfogyasztásához.

Nemsokára kijutottam egy rétre, amiről egy későbbi tábla segítségével kiderült, hogy Orosdy-rétnek hívják. Itt azt mutatta egy útjelző, hogy fél kilométerre van a Pilis-tető és a Boldog Özséb-kilátó. A térképem ugyan semmi ilyesmit nem jelzett, de kíváncsian elindultam a nyíl irányába. Nem voltam egyedül, gyakran jöttek szembe mások is. Tetszett, hogy mindenki köszönt mindenkinek!

Nemsokára felértem a Pilis-tetőre. Először nagyon meglepődtem a sok betonépítmény láttán. Aztán a kilátó lábánál elhelyezett térkép és tábla mindent megmagyarázott. A Pilis-tetőn 1996-ig a Magyar Néphadsereg légvédelmi rakétabázisa működött. Bár már rég megszüntették, a betonbunkerek most is láthatók. Ami pedig a térképem hiányosságait illeti, az sem véletlen: a Pilis-tetőre vezető turistaút és a kilátó csak 2014-ben készült el. Boldog Özséb pedig, a kilátó névadója, a magyar pálos szerzetesrend alapítója volt, aki a Pilisben élt egy ideig remeteéletet.

A kilátóra egy kényelmes, új lépcső vezet fel. Hihetetlen szerencsém volt az idővel: innen fentről napsütésben, kék ég háttérrel csodálhattam a tájat. (A térképről készült fotón láthatod a kilátó környékét.)

Mikor kiélveztem a látványt, visszatértem az Orosdy-rétre, s ereszkedni kezdtem Pilisszentkereszt felé. Egy nagyon kényelmes szerpentint alakítottak itt ki, amin akár idősek vagy kisgyerekek is fel tudnak jönni Szentkeresztről. Jöttek is elég sokan. Akik a hosszú, de kényelmes utat unják, levághatják a kanyarokat.

Ez a szakasz délies fekvésével nagy meglepetéseket tartogatott számomra. Most jöttem a Pilis havas teléből, itt pedig nem akartam hinni a szememnek: virágzott az ibolya! November 29-én! Miután két tövet is lefényképeztem, továbbsétálva hirtelen egy lepkét pillantottam meg. Szerencsére tudtam követni, így aztán sikerült lefényképeznem, amikor leszállt. Egy csőröslepke! Az igaz, hogy imágóként (tehát kifejlett lepke formájában) telel át tavaszig, de hogy repülni legyen kedve november végén, az igazán nem szokványos. A néhány méterrel odébb virágzó árvacsalánon ezek után már meg sem lepődtem.

Így aztán ez a túra téli és tavaszi volt egyben. Jártam rakétabázison, pincesoron, barlangbejáratokban. Fotóztam havat és lepkét. Mi kellhet még egy csodás naphoz???

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika