Bajmóci Állatkert (Szlovákia)

Nyaralásunk során jártunk Bajmócon (Bojnice), Szlovákiában. Talán magyarok számára nem közismert a hely, de egy igazi, kiépített turista látványosság: várlátogatás, strandolás és állatkert látogatás lehet egy helyszínen a program. Mi a szép strandot kihagytuk, de a másik két program nagyon tetszett. A várról ízelítőnek egy képet teszek fel (belülről is gyönyörű, mert látható az eredeti berendezés minden teremben), valamint Mátyás király jelenlétének kézzel fogható nyomait: a családra utaló hollót az egyik kazettás mennyezetben és a vár előtti hársfát, ami alatt fogalmazta Mátyás a hivatalos iratait, melyek latinul úgy kezdődtek „a bajmóci vár hársfája alatt…”. (Ez nem legenda, hanem tény.)

Az Állatkert külön intézmény, de a vár egykori parkjában található, szép nagy területen. Én egy állatkertben sosem csupán az egyes állatokat nézem, hanem igyekszem felmérni, hogy milyen szakmai munka folyhat itt, mennyire igyekeznek kielégíteni elsősorban az állatok és másodsorban a látogatók igényeit. Itt általában tetszett, amit láttam.

A medvék kifutója tulajdonképpen egy régebbi szemléletet tükröz: nagy beton „medence”, amelyre felülről nézhet le a látogató. Viszont kifejezetten tágas, változatos felszínű, több szintet tartalmaz és elég nagy fürdési lehetősége is van az állatoknak. Az egyhangú beton felszínt a sok nagy fatörzs töri meg. Úgy gondoljuk, hogy a kifutót úgy takaríthatják (mert most is tiszta volt), hogy az állatokat átengedik a szomszédos kifutóba, mely az előző ikertestvére, és amelyben látogatásunkkor nem volt állat. Az egyik fiatal példány lelkesen játszott egy hatalmas autógumival. Ez ugyan nem természetes anyag, de mesterséges környezetben minden jó, ami foglalkoztatja az állatokat és nem veszélyes rájuk nézve.

Nagyon tetszett a keselyűk röpdéje, aminek a hátsó fala egy természetes sziklafal. Hiába, egészen más, mint a műszikla! Tudom, hogy a budapesti állatkert egyik látványossága a két műszikla, szeretem is őket, de hát… A magas röpde egy gólyának is megfelelő fészekrakó helynek bizonyult.

Ebben az állatkertben is van Madagaszkár ház és fajmentő program. A lemúrok a ketrecükből egy átjárón keresztül eljuthatnak egy tó közepén lévő szigetre, ahol mászkálhatnak a fűzfán, illetve pihenhetnek annak árnyékában. Annyira egyszerű egy ilyen átjáró (ami egy négyzetes keresztmetszetű cső csupán), hogy nem is értem, miért nem voltak már régebben is ilyenek. Az állatoknak is kellemes, mi pedig rácsok nélkül figyelhetjük meg őket. Amíg mi egy padon uzsonnáztunk, a makik közé tartozó vörös varik megmutatták, mit is tudnak: kiabálni kezdtek embertelen, kísérteties hangjukon. Én már hallottam a budapesti állatkertben ezt a horrorfilmet idéző hangorkánt, de a fiaim most találkoztak vele először. A Madagaszkár ismertetőn érdekes párhuzamot találtam: Benyovszky Móric emlékét mind Magyarország, mind Szlovákia a sajátjaként őrzi. Mindkét táblát mellékelem a képek között. Ami feltétlenül követendő példa lenne, hogy a szöveg angolul és németül is olvasható. Sajnos a Fővárosi Állatkert értékes szövegei csak magyarul készülnek, pedig itt is jelentős a külföldi látogatók száma.

Érdekes volt számomra, hogy a skarlát íbiszek sikeresen költenek egy nem túl nagy röpdében. Már elég nagy fiókáik voltak júliusban. Egyesek még a barnás fiókatollat viselték, mások már részben a fajra jellemző piros tollakat.

Ami nem nagyon tetszett, az a nagymacskák elhelyezése. Bár egészen újak az üvegfalú ketrecek és szép a belső elrendezésük, de nagyon kicsinek találom őket. Persze nem annyira kicsik, mint az átlagos ketrecek, mondjuk, a ’60-as években, de a mai követelményekhez képest elég szűkösek. Az oroszlánok és a párducok is ilyenekben vannak jelenleg. Remélem, lesznek kifutóik a jövőben.

Láttunk egy ímmel-ámmal végrehajtott párzási kísérletet a flamingóknál. Már nincs párzási időszak, ezért lehetett olyan lagymatag a próbálkozás. Azért érdekes volt.

Az emberszabású majmok közül itt orángutánokat tartanak, és amint azt a papírdobozzal kedvesen játszó kismajom mutatja, sikeres a tenyészprogram.

Nagyot sétáltunk a szépen parkosított kertben, megnéztük a terráriumokat is. A legkedvesebb élményünk mégis az ormányos medvékkel való találkozás volt. Viktor kezében egy kávés pohárral ment közel a ketrechez. A kávé illata nagyon vonzotta a mozgékony kis orrokat, ott tülekedtek, hogy elérjék a poharat. Persze nem adtuk oda nekik, mert biztosan nem való ez egy ormányos medvének, akkor sem, ha Dél-Amerika fontos kávétermesztő. Kárpótlásul megkínáltuk őket egy kis házi sütésű diós keksszel, amit szívesen el is majszoltak. Csak keveset adtunk, mert tudjuk, hogy szakszerűen az ápolóik állítják össze a táplálékukat (csupa finom vegyes gyümölcs volt kitéve nekik), és az emberi nasik esetleg nem tesznek jót. Mindig mérlegelni kell, hogy az emberben meglévő késztetés az etetésre nem árt-e az állatnak!

Nagyon kellemes program volt a vár és az állatkert meglátogatása, szívesen ajánlom mindenkinek!