Nemi kétalakúság = szexuális dimorfizmus = ivari dimorfizmus

A szakkifejezések azt jelentik, hogy az adott állatfaj hímjei és nőstényei jelentősen különböznek egymástól. Ez a különbség sokféle jellegben megnyilvánulhat.

Testméret

a) A hím a nagyobb
A hímnek akkor jelent előnyt a nagyobb testméret, ha pl. verekednie kell a nőstényekért, s a többi hím legyőzésében kell sikeresnek lennie. Pl.: oroszlánok
Akkor is fontos a nagy méret, ha a territóriumot a hím(ek) védi(k). Pl.: gorillák

b) A nőstény a nagyobb
A nagyobb testű nőstény sok petét tud termelni, így sikeresebb a szaporodásban. Pl.: pókok. Egyes pókfajoknál (pl. a karoló pókoknál) a nőstényhez képest egészen aprócskák (törpék) a hímek. A kis testmérettel könnyebben tudnak helyet változtatni a pókfonál segítségével, így nagyobb az esélyük, hogy rátaláljanak egy nőstényre.
A legtöbb bagolyfajnál is a nőstények a nagyobbak, pl. uhu, hóbagoly.
Ha a gyorsaság, ügyesség jelent előnyt, mint pl. a vízben és a levegőben, akkor is gyakori, hogy a hímek a kisebbek. A vándorsólyom hímje, ami a gyorsaságával szerzi meg főként madarakból álló zsákmányát, szintén kisebb a tojónál. A nagyméretű tojó pedig ki tudja fejleszteni a tojásokat és sikeres az ivadékgondozásban is.

Agancsok, agyarak, sarkantyúk

Amelyik fajnál csak a hímnek van fegyvere, ott feltételezhető, hogy kialakulását a szexuális szelekció okozta. Ez azt jelenti, hogy a fegyver léte a szaporodásban vált előnnyé, nem pedig a ragadozók elleni védelemben vagy a táplálkozásban (mert akkor a nőstényeknek is lenne).

A szarvasfélék hazai képviselőinek, az őznek és a gímszarvasnak csak a hímjei fejlesztenek agancsot. Az agancs csontból van, és minden évben a szaporodási időszakra éri el az életkornak és az egészségi állapotnak megfelelő legjobb formáját. A hímek verekednek vele, méghozzá úgy, hogy teljes testi erejüket bevetve frontálisan ütköznek az agancsaikkal. Így legtöbbször elkerülik a sérüléseket, mégis kiderül, hogy ki az erősebb. Az őzbakok és a szarvasbikák szaporodási időszakban védik területüket és igyekeznek minél több sutával illetve tehénnel párosodni.

A bogarak közt is előfordulnak „agancsok”, mint a jól ismert szarvasbogárnál. Az ő fegyvere azonban a megnövekedett rágója. A hím nagyobb testmérete és a fegyvere egyaránt a többi hímmel szembeni harcot szolgálja. Az győz, aki az ágról le tudja dobni a vetélytársát.
A vaddisznó kanok szemfogai annyira megnőnek, hogy agyarnak nevezzük őket. A fogak kifelé hajlanak, és nagyon élesek. Így veszélyes fegyverré válnak, amit nemcsak az egymás elleni harcban vetnek be az állatok.

A madarak egy része, pl. a házi tyúk hímjei, azaz a kakasok sarkantyút növesztenek a csűdjükön. Ezek is fegyverek, melyeket a többi hímmel szembeni harcban vetnek be. (Az már az emberi kegyetlenség és gátlástalanság hatása, hogy gyilkolásra alkalmas fém sarkantyúkat kötnek a harci kakasok lábára, s a felhergelt állatokat élet-halál harcra kényszerítik.)

Feltűnő színek, minták

Az a leggyakoribb, hogy a hímek a feltűnőbbek, a színesebbek. Onnan is látszik, hogy a szexuális szelekció hozta őket létre, hogy csak ivarérett állatokon jelentkezik a nemek közti különbség.
A pávakakas pazar tollazata az egyik legismertebb példa (és az egyik legkedveltebb fotótéma). Hogyan jöhetett ez létre? A tollazat szépsége, hibátlansága jelzi a fajtársaknak, hogy viselője egészséges egyed. Minél több energiája jut a tollai színezetére, annál jobban táplált és életrevalóbb, tehát tetszik a nőstényeknek. Ez a nőstények általi válogatás (szexuális szelekció) szaporodási előnyhöz juttatja a színesebb hímeket. Az ő utódaik ezeket a tulajdonságokat fogják örökölni, s a mutáció majd létrehoz egy-egy még színesebb egyedet. Ő is sikeresen szaporodik majd, és így tovább, nemzedékről nemzedékre. Hol ér véget a farok hosszának, a tollazat színességének a fokozódása? Ezt majd eldöntik a ragadozók, akik sikerrel veszik észre a színes egyedeket és kieszik őket a többiek közül (természetes szelekció). Így jön létre az egyensúly: a legsikeresebb egyedek életben maradnak. Még az is növeli a hátrányba került, feltűnő hímek túlélését, hogy a szaporodási időszak után levetik hosszú farktollaikat, mert akadályozzák őket a menekülésben.

Ivari különbségek a hangadásban

A békák kuruttyolnak, brekegnek, vartyognak, békakoncertet adnak. Néhány kifejezés a számunkra is kedves, tavaszt jelentő hangokra. Sok békafaj hímjei rendelkeznek torokzacskóval, melynek segítségével adják ki a hangokat. A kis és nagy tavibéka és kettejük hibridje, a kecskebéka torokzacskója két részből áll, a brekegő hím fejének jobb és baloldalán türemkedik ki. A hang alapján választanak párt a nőstények. Itt is igaz, hogy a ragadozók is beleszólnak a túlélésbe: aki nagyon hangos, azt a gólya is hamarabb megtalálja.

Az énekesmadaraknál igen feltűnő a különbség a nemek között a hangadásban: a párzási időszakban a hímek változatosan, messzire hangzóan énekelnek. A hangjuk jelzés a nőstényeknek, hogy egy erős hímet hallanak, de jelzés a többi hímnek is, hogy ez a terület már foglalt. A városokban is gyönyörködhetünk a fekete rigók énekében, az erdőn pedig szépen szól a vörösbegy, az erdei pinty vagy az énekes rigó hímje.

Szagjelzések

A rovarok között gyakori, hogy a nőstények olyan, jelző szerepű szaganyagokat (feromonokat) bocsátanak ki, amit a hímek messziről is megéreznek. A lepkéknél például módosulhat a hímek teste is: nagy, fésűs csápot fejlesztenek, s ezzel érzékelik már egészen kicsi koncentrációban a nőstények feromonjait. Ezek a jelek tehát a párok egymásra találásában kapnak alapvető szerepet.

Felhasznált irodalom: Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék, tanulmány

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika

Kapcsolódó korábbi cikkem: Mi van a szarvas fején? Nem szarv, hanem agancs.