Geotúra Kislőd környékén (Bakony) 2021.05.09.

Enyhült a vírusjárvány szorítása, engedélyezték a szabadtéri vezetett túrákat. Végre. Irány a természet!

Sipőcz Zoltán földrajz szakos kollégám geotúrájára jelentkeztem be májusban.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, az elmúlt napokban pénteken februári, szombaton márciusi idő volt, de vasárnapra igazi, májusi verőfény ígérkezett.

Kislődön találkoztunk a túratársakkal. A Kalandpark parkolója éppen épült, a népszerű szórakoztató centrum még zárva volt. Nekünk ez csupa jó hír: senki sem járt erre rajtunk kívül. A kék jelzésen indultunk el és hamar kiértünk a faluból. Jobb kéz felé feltűnt az első látnivaló: a kibomló lombozat közül még éppen kilátszó sziklafal.

Itt kezdtünk ismerkedni a mai túránkat végigkísérő Szőci Mészkővel (a kőzetformációk neveit nagybetűvel kezdjük). Ez egy kb. 50 millió éves kőzet. Tengerben lerakódott meszes üledék alkotja, melyben kőzetalkotó mennyiségben fordulnak elő az egykori egysejtűek többcentiméteres nagyságot is elérő vázai. A Nummulites /ejtsd: nummulitesz/vázak apró lencséktől a 3 centiméteres nagyságig változnak. A másik gyakori egysejtű maradvány az Assilina /ejtsd: asszilina/, ami még nagyobbra nőtt. Errefelé a talpunk alól kigördülő „kavicsok” nagy eséllyel az ő vázaik megkövesedett maradványai. Olyan gyakoriak, hogy legenda is kapcsolódik hozzájuk és a népnyelv Szent László pénzének hívja őket.

Egy kis keresgéléssel kagylók lenyomatait, néha magukat a kagylóhéjakat is felfedezhetjük a kőzetben. Találtunk kagyló kőbelet is, ami azt jelenti, hogy az egykori kagylóhéjat kitöltötte egy meszes anyag, ami megszilárdult. Maga a kagylóhéj már nem látszik, csak a belsejét kitöltő anyag őrzi a formáját.

Túravezetőnk, Zoli több helyszínen is megmutatta ezt a sárgás mészkövet, ami néhol a felszínen heverve feketére kérgeződik be.  Említette, hogy tornyoscsigák maradványai is előfordulnak benne, de nagy példányt találni ritka szerencse. Nemsokára egyik túratársunk megtalálta a nap legszebb leletét: egy tenyérnyinél is nagyobb tornyoscsigát. Igazán látványos fosszília! Én a fényképével lettem gazdagabb. (Már csak azért is, mert letettem magamnak a nagyesküt, hogy követ nem viszek haza.)

A nap másik nagy élménye a felhagyott bauxitbánya meglátogatása volt a kislődi Öreg-hegyen.

Ahogy közeledtünk, úgy színesedett a táj: a piros és a sárga sok-sok árnyalata jelent meg a kőzeteken. A bauxit az alumínium érce, amit a vastartalma színez meg ilyen szépen. A Bakonyban sok kisebb-nagyobb bánya üzemelt, hiszen az érc is ilyen foltszerűen maradt meg a környéken évmilliókon át. Alatta (szakszóval: a feküben) idősebb mészkő van, ennek a mélyedései őrizték meg a bauxitot. Felette (a fedőben) szintén mészkő van, pl. a Szőci Mészkő.

Felülről ránéztünk az egykori bányára, ami egy tájseb ugyan, de a benyomásunk inkább ez: Milyen szép! Milyen különleges! De jó, hogy nem úgy rekultiválták, hogy betemették az egészet.

Ez a gondolatunk még erősödött, amikor leereszkedtünk a belsejébe. A bánya fenekén összegyűlt agyag megfogta a vizet, így egy kis tó alakult ki. A szélén néhány centi „mély” a víz, jelenleg belül se lehet több néhány deciméternél. Lehet, hogy esős időszakban mélyebb. Állandónak látszik, s így ritka és kiváló élő- és szaporodóhelyet biztosít a kétéltűeknek. Közülük elsőként az unkákat kerestük meg, amiknek messzehangzó „unk” kiáltását már fentről is hallottuk. Frissen kikelt ebihalakat és felnőtt békákat is láttunk. Bár nem vettük kézbe az unkát, hogy megnézzük a hasának feltűnő színezetét, mégis a sárgahasú unka jelenléte feltételezhető itt, a hegyvidéken.

A vizet figyelve felfedeztem egy ritkán látott kedvencet: egy pettyesgőte hímet. Szépen kifejlett, hullámos tarajában igen csinos legény volt. Amikor láttam, hogy farkát behajlítgatva szinte táncol, elkezdtem keresni a nőstényt, akinek a csábítás szólt. Őt is sikerült meglátni, pedig nem ennyire feltűnő jelenség. Minden túratársunk megcsodálta őket.

A természet most sem fukarkodott a látnivalókkal. Hol szerényen meghúzódó kucsmagombákat és páfrányokat csodálhattunk, hol hivalkodóan csillogó nünükét.

A túra végén csodás panoráma várt ránk a Fokhagyma-hegyen. Megállapítottuk, hogy találó a hegy neve, hiszen néhol bokáig jártunk a medvehagymában és az ösvényt sokszor belengte a fokhagymaszag. A fennsíkról ebben a tiszta időben elláttunk egészen a Kőszegi-hegységig, sőt többen látni vélték az ausztriai Schneeberget is.

A szép nap végén váratlan látnivaló akadt a veszprémi pályaudvaron: egy, a síneken gyakorlottan átballagó róka.

Köszönet a túráért Sipőcz Zoltánnak.

Ha tetszett a cikk, jelezd, kérlek, egy „tetszik” kattintással. Köszi! Frekot Erika