Pelinkánok hatalmas csőrrel és más madarak az állatkerti Nagy-tónál

Azt szeretem az Állatkertben (többek között), hogy ott mindig történik valami!

Most vasárnap a kedvenc helyemen leskelődtem a Nagy-tónál, amikor éppen megkezdődött az etetés. Egy gondozó egy egész láda halat dobált be a vízbe, amit sok madár várt nagy lelkesedéssel. A „hivatalos” állatkertlakók, a pelikánok csőrelőnyben voltak ugyan, de a szemfüles és gyors dankasirályok sem esélytelenek, ha evésről van szó. Az egyik halat nyelték el a másik után. Nagy meglepetésemre, az egyik pelikán egyszer csak megfogta a mellette úszó sirályt, szinte bekapta a fejét, aztán egy nagy lendülettel méterekre eldobta. A sirály nem sérült, legfeljebb csak az önérzete szenvedett csorbát.

A versengés egyre újabb és újabb akciójeleneteket eredményezett. A mélymerülésű hajóként manőverező, kivételesen szinte a felszínen vadászó kárókatonák is a pelikánoknak szánt halakat tizedelték. Egy darabig úgy látszott, hogy ezt büntetlenül tehetik, aztán az egyik borzas gödény mégis megelégelte a szemtelenséget, megfogta a kormorán csőrét, és arrébb lökte. A képen „rókafogta csuka” a két madár, nem lehet tudni, ki kit kapott el.

A hatalmas csőrű pelikánok uralkodónak és bátornak tűntek a kisebb madarak között. El is hittem volna nekik, ha nem láttam volna egy fél órával előbb, amint riadtan rebbentek szét és menekültek a támadó üzemmódba kapcsolt fekete hattyú elől!

A sirályok egymás kifogott halát is szívesen megszerezték volna, így fajon belül is harcoltak. Az etológiában igazán ezt nevezzük agressziónak, vagyis a fajtársak egymás elleni támadását.

A képeken is látszik, hogy akkora halakat nyelnek el a sirályok, melyek szélesebbnek tűnnek a fejüknél. Ugyanez az ember érzése, ha a szürke gémeket nézi. Az ő torkuk is gumiból lehet! Ők leginkább a partról, a tó széléről vadásztak. Előfordult azonban, hogy vízre szálltak és úszkáltak, akárcsak egy liba.

Más durva jelenetnek is szemtanúja voltam: egy indiai ásólúd egy partszakaszt a magáénak tekintett, és nem bánt finoman az arra tévedőkkel. Komolyan megtépte a csőre ügyébe kerülő másik ludat. Csak úgy repkedtek a tollai!

Az akciójelenetek közben Kincses Laci is megérkezett, aki még érdekesebb jelenségre hívta fel a figyelmemet. A krokodilház melletti kis tóban élő récék között él egy „furcsa pár”. Sőt duplán furcsa! Egy kontyos réce hím (fekete-fehér tollazatú, hátrafelé fekete tollbóbitát viselő faj) magáénak tekint egy nyílfarkú récét, sőt mi több: egy nyílfarkú hímet! Mindig mellette tartózkodik, együtt is pihennek. Igen ám, de most kezdődik a párzási időszak, és a nyílfarkú hím, fajtársaival együtt lelkesen udvarol egy fajába tartozó tojónak. Ezt azonban a kontyos igyekszik megakadályozni, folyton a barátja és a tojó közé furakodik. Láttuk is, amint kapott egyet a fejére a tojótól. Hát előfordul, hogy a természet nem követi a saját törvényeit. (Az nem ismeretlen, hogy ha egy kacsát más fajba tartozó kacsa nevel fel, akkor tévesen vésődik be a fajtárs képe, és később zavart szenved a párválasztása. De az nem megszokott, hogy még a nemi választás is téves.)

Kellő türelemmel és érdeklődéssel az Állatkertben igazán izgalmas dolgokat lehet látni!