Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK)

Nagytó, gödények, gémek…leskelődés

Nagytó

Az Állatkert egyik legismertebb részét 1866-ban létesítették, 1912-ben alakították ki a számunkra megszokott, 2010-ig látható formáját (1. kép), Reitter Ferenc csatornázási mérnök tervei alapján.

A betelepített állatkerti fajokon kívül önszántukból lakóhelyül választották szürke gémek, kárókatonák, tőkés récék és gólyák.

Jelenleg átépítés alatt áll, részben a műszaki létesítmények felújítása és korszerűsítése miatt, részben természetközeli vizes élőhely kialakítása céljából. A parton fokozatosan lecserélik a növényzetet hazai fajokra, a természetes növénytársulások példájára. „A kialakítandó zónák felidézik a hínárasok, a nádasok, a vízparti mocsárrét, a bokorfüzesek, a láperdők, illetve a puha- és keményfa ligeterdők világát.” (részlet az Állatkert honlapjáról).

A munkák idejére a Szavanna kifutóba költöztek a pelikánok (pontosabban rózsás és borzas gödények). Meglepetéssel és örömmel láttam, hogy az új helyen is fészket építettek és sikeresen szaporodtak. Sokszor figyeltem őket, amint tollászkodnak, fürdenek, fiókát nevelnek. (2.kép)

Az állatkerti kárókatonákkal osztják meg (többek között) ideiglenes szállásukat. (3.kép)

Én nagy érdeklődéssel néztem a munkálatokat. Még sosem láthattam kiszárítva a tó medrét. Érdekes volt látni a vadkacsák helyett a munkagépeket, szorgoskodó embereket. (4.kép)

Nemcsak nekem volt szokatlan a látvány, még a FÁNK munkatársai közül is volt, aki fotózta az átmenetileg munkaterületté vált területet.

Nagyon örültem a sok részletes tájékoztató táblának, melyeken elnézést kértek a felfordulásért a látogatóktól, és egyben röviden ismertették, hogy mi történik és milyen célból. Így a sajátunknak érezhetjük a fejlesztést, kíváncsivá válunk, és várhatóan eljövünk megnézni, amikor kész lesz.

El nem tudtam volna képzelni, hogy valaki megkérdőjelezi azt az átgondolt (és végre jól kommunikált!) szakmai koncepciót, amely alapján átalakítanak egy majd’ 100 évvel ezelőtt kialakított mesterséges teret, hogy továbbra is mesterségesként jobban hasonlítson a természetes élőhelyekre. De az emberi rosszindulat (politikai szándék?, számítás? stb.) itt is utat talált. A sajtóban megtámadták a felújítást. Arról nekem fogalmam sem lehet, hogy milyen az anyagi háttér, ki a beruházó, milyen a pályázat háttere, stb. (Bár erről is jól elbeszélgettem egy helyi alkalmazottal.) De! Azok az állítások, melyek szerint gondatlanul jártak el, mert éppen a párzási időszakban vágták ki a fákat a fészkelő kárókatonák és szegény szürke gémek alól, azok elképesztő hazugságok! Hetekig figyeltem és fotóztam ezeket a vadmadarakat, akik az első meglepetésen túl „rá se rántottak” az alattuk zajló betonkeverésre, csőfektetésre. (5.kép) A világ legtermészetesebb módján udvaroltak, fészket tataroztak, párosodtak és költötték ki fiókáikat.

A munkálatoknak hála, időnként a tómedren át vezették a látogatók forgalmát a szervezők a Pálmaház felé (6.kép), ezért módom volt olyan közelről megfigyelni a madarakat, mint még soha. Órákig bámultam az állandó sürgés-forgást. Néha hangosan felnevettem, mert a fényképezőgép közel hozott néhány jópofa jelenetet. (Ha mások buggyantnak néznek, az kisebb baj, mintha lemaradok ezekről az élményekről. Bár az Állatkertben amúgy is magasabb az átlagosnál az 1 m²-re jutó megszállott állatmegfigyelők és fotósok száma.)

A szürke gémek párban dolgoztak a fészeképítésen. Bár nem tudom megkülönböztetni a hímet a nősténytől, úgy gondolom, a hímek lehettek, akik mindig elindultak egy-egy újabb ágat szerezni, míg a tojó otthon rendezkedett (7.kép). Általában a szomszédos fára repültek ágat törni. (Eddig azt hittem, hogy inkább a földön szedik össze a letört gallyakat.) Mulatságos, amint egy csupaláb gázlómadár egy faágon egyensúlyoz, hogy íjként kinyújtva hosszú testét elérjen egy kiszemelt ágat.(8. kép) Ha komoly munka árán sikerült letörni, repültek vele egy tiszteletkört és leszálltak a fészkük közelében. Ez a leszállás sem egyszerű ekkora szárnyakkal a szűk helyen (9.kép). A tojó vagy azonnal átvette az ágat vagy, ha azt párja elhelyezte a fészken, egészen biztosan áttette máshová. Mennyit érthet egy buta hím a lakberendezéshez?!

A nagy munkában időnként szünetet tartottak és tollászkodtak. Láttam, amint egy békésen tollászkodó hímet egy darabig nézett a párja, aztán közelebb ment hozzá, végül komolyan odavágott a fegyvernek is beillő csőrével: „Mész már, apjuk azért az ágért!!!” A hím felrepült és bizony nekiállt ágat törni. Végül is az asszony tudja, hogy mennyire sürgős az a fészek.

De kedvesebb házastársi jelenetet is láthattam. A sokadik ággal megérkező hím megkapta jutalmát: párosodhatott a tojóval a fészken állva. Ez is figyelemre méltó látvány ám! Én, a kukkoló azon izgultam, le ne essenek mindketten a himbálózó alapot adó fészekből! Egy hosszúlábú madár is bizonytalannak látszik az ágakon, na de kettő egymáson? (10. és 11.kép) Még szerencse, hogy a nagy felületű szárnyait is bevetette a hím a párja hátán billegve. Senki se sérült meg. Huh! (Hogy minek izgul egy darwini evolúción felnőtt biológia tanár ilyenkor, az is jó kérdés. Ha nem tudnák jobban a szürke gémek, hogy NEKIK hogyan kell párosodni, már rég kihaltak volna! Ha én nem így párosodom, hát lelkem rajta!)

Olyan is előfordult, hogy a fészken maradó madár megpróbált olyan messzire kinyúlni, hogy észrevétlenül elcsenhessen egy gallyat a felette lévő fészekből. „A szomszéd kertje mindig zöldebb.”

(12. kép)

Most, hogy nincs hal és nincs etetés a Nagytó környékén, a szürke gémek is át szoktak repülni a Szavanna kifutóba egy kis „vadászatra”. (13.kép) Nem könnyű a halak közelébe férkőzniük, mert a „jogos” tulajdonosok (pl. a pelikánok) rendszeresen elkergetik őket. Ez így is van rendjén: aki szabad és repülni is tud, az várjon. A rabmadárnak legalább a bőség jusson.

Az iskolánk felett is rendszeresen elrepülnek szürke gémek, könnyen lehet, hogy ezek a példányok azok. Számukra nem távolság átugrani a Duna mellé egy kis halászgatásra. A fiókákat is etetni kell.

Fiókák szép számmal keltek ki az idén. Én négyet is láttam egy fészekben. Nagyon helyesek, főleg, ha feláll a fekete tollbóbitájuk (14.kép). Már ők is szakszerűen tollászkodnak, mint a felnőttek. Amíg kicsik és nem állnak fel a fészekben, számomra láthatatlanok. A mellékelt képek április végén és május elején készültek.

Az állatkerti tudósításokat nemsokára folytatom.