Séta a Feneketlen-tónál és a Budai Arborétumban

Nem kell messzire menni, ha szép környezetet keres az ember: Budán is lehet nagyon szép természeti látnivalókat találni.

Egy szép júniusi reggel (egy, a közelben rendezett konferencia megnyitása előtt) körbesétáltam a Feneketlen-tavat. Persze nem feneketlen, de azért kerítés fut körbe a parton, hogy senki ne merészkedjen a vízbe. Az egykori téglagyár agyaggödrében keletkezett tó 4-5 méter mély.

A fürdési tilalom nem vonatkozik a tó állataira. A halakat természetesen betelepítették. Őket is lehet látni, ha az ember rászán egy zsömlét az etetésükre. Úgy láttam, vannak rendszeres etetők: anyák és nagyik lelkes kisgyerekekkel, idősebb urak, stb. A falatok láttán megpezsdül az élet, forr a víz a halaktól, közéjük vadkacsák furakodnak és igyekeznek mindent gyorsan felkapkodni. Azonnal megjelennek a galambok is, hátha a partra is hullanak morzsák. Nagy meglepetésemre az általános tolongás odavonzott egy ritka és általában félénk nádaslakót: egy vízi tyúkot a két csibéjével.  Másutt csak menekülés közben vagy a nádban bujkálva lehetne őket látni. Itt azonban eszegettek, úszkáltak, sőt kijöttek egy fatönkre tollászkodni. Ekkor jól láthattam a hatalmas lábujjaikat, melyeket nem köt össze úszóhártya, de szélükön lebenyes a bőr. A könnyű madár a hatalmas lábujjain még egy nagyobb vízi levélen is könnyedén sétálhat. A csibék még nem voltak annyira feketék, mint az anyjuk. A nagyobbik tollászkodás közben kissé csapzottnak tűnt. Sokáig figyeltem őket.

A tóban sok teknős is él, főként vörösfülű ékszerteknősök. Nyilván megunt terráriumi állatok, de itt nem veszik el az élőhelyet a hazai mocsári teknős elől, és elterjedni se tudnak, tehát nyugodtan éldegélhetnek a tóban.

Szép a park is a tó körül. Kár, hogy sok a szemét annak ellenére, hogy most is éppen dolgoztak kertészek az Ifjúság Parknak elnevezett területen.

A konferencia után, 32 fok körüli hőségben elsétáltam a Kertészeti (ill. most éppen Corvinus) Egyetem Budai Arborétumába. Én a Villányi úti alsó bejáraton mentem be, de a kert több bejáraton át közelítve is szabadon látogatható. Két részből áll: az Alsó és a Felső Kertből. Bár a gyűjtemény oktatási célokat szolgál, s ezért mindenütt névtáblák és magyarázó feliratok láthatók, a kert mint park is gyönyörű. Romantikus sétára vagy kikapcsolódásra is szívesen ajánlom. A növények szépségén kívül sokféle állattal is találkozhat a türelmes sétáló.

Én seregélyeket láttam a fűben keresgélni. Messziről olyanok, mintha fekete rigók lennének, de soványabbak, s közelebbről jól láthatóan pöttyösek. Szeretnek csapatosan járni. Az egyik fenyőn egy igazi fekete rigó énekelt, olyan lelkesedéssel, mintha tavasz lenne. A nyári orgona lila virágain nappali pávaszemek szívogatták a nektárt. Olyan közel engedtek magukhoz, hogy szinte belelógathattam az orrom a virágjukba (igaz, úgysem férne bele).

A Felső Kertben leültem egy padra. Pár perc múlva egy harkály szállt elém a fűbe. Akkor nagy fakopáncsnak néztem, de itthon a képek alapján inkább közép fakopáncs. Örülök neki, mert ezt a fajt ilyen közelről még nem láttam. Később még a fán szorgoskodva is megfigyelhettem a párjával együtt.

Jó néhány széncinke vizsgálgatta a fák ágait, élelem után kutatva. Hosszasan nézhettem egy csuszkát, amint nevének megfelelően lefelé „csúszkálva”, fejjel lefelé kopogtatott egy fán. Szemmel láthatóan gyakran talált is valamit. De nem lárvákat keresgélt, inkább magokat. Feltevésem szerint egy másik madár (pl. szajkó) élelemraktárát fosztogatta.

A nyári madárdal mellett valami váratlan, de jól ismert hang ütötte meg a fülemet. Egy hang, ami Horvátországot vagy Görögországot juttatja az eszünkbe: az énekes kabócák ciripelése. Nem tudtam róla, hogy Budapesten bárhol előfordulnának, úgy hallottam, hogy nálunk csak a Tihanyi-félszigeten élnek. Ebben az arborétumban úgyis sok a mediterrán növényfaj, illik hozzájuk a kabóca éneke. Ők – ellentétben a többi ciripelő fajjal – a legnagyobb déli melegben, a fák tetején szeretnek „énekelni”.

Minden szép volt, békés, pihentető. De itt is zajlanak „drámák”: egy galamb széttépett tetemére találtam. A bűnjelek ragadozó madárra utaltak, mert a tollakat kitépték és nem rágták meg. Még látszottak a begyében az utoljára elfogyasztott magok. Sajnos magát a tettest nem sikerült felfedeznem a fákon. Ő bezzeg nagy valószínűséggel látott engem!

Jó sétát mindenkinek, akinek sikerült kedvet csinálnom!

Ha tetszik a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi