Monet kertje Givernyben

Claude Monet, az impresszionizmus atyja a természetben való festés híve volt. Egész életében vidéken akart élni. A kezdeti sok nélkülözés után 1883-ban, 43 évesen lett elég pénze, hogy vidéki házat vásároljon magának és családjának. Ez a ház és körülötte a fokozatosan bővített kert lett kedvenc tartózkodási helye és egyben festészetének egyik fő témája is 86 éves korában bekövetkezett haláláig.

Ma a ház és a kert is sokak által látogatott zarándokhely, turistacélpont. Párizstól nyugatra, kb. egy órás autóútra, a Szajna közelében fekszik a festői kis falu. Mára már kiépítettek az autók és buszok számára egy kulturált parkolót, a megközelítést balesetmentessé tették két aluljáróval. Én nem is gondoltam volna, hogy annyi a látogató, hogy csoportokat csak előre bejelentve fogadnak.

A kaputól a házig eljutva már gyönyörködhetünk a különleges kertben. A kert szerkezete, koncepciója Monet keze munkája. Tulajdonosként ő maga rendelte, válogatta egykor a virágokat, fákat. Ő képzelte el a színfoltokat, amelyek majd a képeire kerülnek. Ahogy bővítette a kertet, vett fel segítséget, végül négy kertész segített a gondozásban. Gondolom, ma is kell ennyi a fenntartáshoz. Számomra meglepő, hogy a nagy kertben egymással párhuzamos, nyílegyenes ösvények vezetnek a magasabban fekvő házig. Az ösvények mentén virágágyások vagy rózsalugasok húzódnak. Ilyen szerkezetű kertet még sehol sem láttam. Az igaz, hogy bizonyos nézőpontokból eltűnnek az utak, s összefüggőnek látszik a zöldfelület. Érdemes közelről szemügyre venni a virágokat, mert ma is sok különleges kerti változatot láthatunk. A sövények is nyújthatnak meglepetést: az egyik például almafákból készült, s bár derékig ér, mégis igazi, nagy almákat terem.  

A nyüzsgő rovarvilág élvezi a terített asztalt, bár innen is hiányoznak a lepkék. Valószínű, hogy olyan növényvédőszereket alkalmaznak, melyek elpusztítják a hernyókat. A méhek, poszméhek, zengőlegyek azonban tobzódnak a nektárban és virágporban.

Ahol gazdag a rovarvilág, könnyű felnevelni a kis énekesmadarak fiókáit. Ha az emberek állandó háttérduruzsolását sikerül kiszűrni, hallhatjuk is a madárhangokat. Az egyik rózsalugas tetején egy tengelic (régebbi, németes nevén stiglic) énekelt. Őt onnan lehet megismerni, hogy arcocskája szemből nézve egy céltáblára hasonlít: egy piros kör, majd egy fehér kör keretezi. Persze ingerlő mintázata ellenére se lőjünk rá! Később a lugas kényelmes megfigyelőhelyét egy ökörszem vette át. A pici madár ismertetőjegye, hogy farkát szinte mindig mereven felfelé tartja.

Monet a telek határán futó út másik oldalán is megvette a területet. Itt egy patak fut, aminek a vize lehetőséget adott egy mesterséges tó, s kis szigetek kialakítására. Ezt a részt az általa csodált japán stílusban alakította ki. (Háza is tele van japán képekkel.) Igazán romantikus hely, melyet európai és egzotikus növények tesznek hangulatossá. Elfér itt egymás mellett a szomorúfűz és a bambusz. Úgy tűnt nekem, hogy a sűrű bambuszerdő lakatlan, se madárfészket, se az aljában semmilyen állatra utaló nyomot nem láttam. A fákon azonban több madár is énekelt és keresgélt táplálék után. Sajnos a látogatók szűnni nem akaró folyama miatt nemigen merészkedtek közelebb. Itt legszívesebben a hajnali órákat tölteném, amikor zavartalan a környezet, ahogy Monet is megtehette egykor.

Mind a festészetet, mind a kertészetet kedvelőknek csak ajánlani tudom ezt a látnivalót!

További fotókat láthatsz a Galériában.

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi