Látogatás a Hortobágyi Vadasparkban

Ahol egykor oroszlán vadászott az őstulokra: az Alföld

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Petőfi Sándor: Az alföld

Én nem az Alföldön születtem, de egyre jobban átérzem Petőfi szavainak igazságát. Idén nyáron a Hortobágyon jártam a fiaimmal. Egyre több az érdekes látnivaló, melyeket mind a kisgyerekes családoknak, mind a természet iránt érdeklődő felnőtteknek szeretettel ajánlok!

A Kilenclyukú-híd közvetlen közelében a következő látnivalókat lehet meglátogatni (két teljes napot is kitölt):

• Hortobágyi Madárkórház (lásd a róla írt cikkemet)
• A Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontja (s annak kiállítása)
• Pásztormúzeum (nagyon érdekes, látványos, érdemes bemenni)
• kisvonatozás a Hortobágyi halastavak között és halastavi tanösvény
• Hortobágyi Vadaspark = Malomháza Safari Park (az eredeti alföldi állatvilág bemutatója)
• Pusztai állatpark: a jellegzetes hazai tenyésztett állatok bemutatója (sok fajjal és sok simogatási lehetőséggel)

Az előbb felsoroltak közül a Hortobágyi Vadaspark a legfrissebb látnivaló. A bejárattól szafári-autók viszik a látogatókat a pusztába. (A saját autókat a parkolóban lehet hagyni.)  A füves legelők közt kanyargó keskeny aszfaltút két oldalán szabadon legelnek a hatalmas testű, fekete őstulkok. Sajnos az eredeti őstulkok már kihaltak, az itt látható Heck-marhákat hosszú keresztezési folyamat során, az ősi tulajdonságú egyedek kiválogatásával hozták létre. A kiállítás gazdag anyagából azt is meg lehet tudni, hogy a neolitikumban az akkori emberek legfontosabb vadászzsákmányát jelentették az őstulkok. A kőkori települések hulladékgödreiből nagyszámú csontlelet került elő.

A legelőkön az őslóval, az ún. Przewalski-lóval is találkozhatunk.

Megérkezve a tölgyligetbe, kiszállunk az autóból, és szabadon sétálva fedezhetjük fel a Vadasparkot. Akkor térünk vissza a menetrendszerű járatokkal, amikor akarunk.

Maga a környezet is igazán szép a fás ligettel, tavakkal, legelőkkel. Ez utóbbiakra több kilátóról is rátekinthetünk. Az állatok szép kifutókban láthatók.

Az egykor gyakori dögevőket a fakókeselyűk képviselik. Ez a 12 példány Spanyolországból érkezett hozzánk. Ezt az egyik itt dolgozó fiatalembertől tudjuk, akivel elbeszélgettünk a parkról. A keselyűk nemrég ehettek, mert kidudorodott a begyük, ami a fotón is jól látható. Időnként egész birkatetemet is kapnak, bár ekkor érvényesül a hierarchia, s az erősebbek többet esznek. Hazánkban 1947-ben lőtték az utolsó fakókeselyűt Máta pusztán, az utolsó barátkeselyűt 1923-ban Császárszálláson.

A ragadozók közül sokat láthatunk a parkban: farkasokat, aranysakálokat (nádi farkas), rókákat, vadmacskákat.

A farkasok megérkezésünkkor a nagy kifutójuknak arra a szélére gyűltek, mely közel esett hozzánk. Nem túl barátságos tekintettel méregették a látogatókat, majd egyikük a vizesárokba ereszkedett, és egészen a betonfalig úszott, amire meg is próbált felkapaszkodni. (Persze eredménytelenül, s még egy villanypásztor is húzódik a falon). Szokatlan volt ez a viselkedés, mert állatkerti farkasok általában ügyet sem vetnek a nézőkre (legalábbis addig, amíg a kerítéseken kívül vannak).

Egyik kedvencünk a három idei rókakölyök volt! A játékos, kedves arcú kis állatok a nagy kifutóban úgy el tudtak bújni, hogy eleinte csak egyet fedeztünk fel belőlük. Aztán sokáig figyeltük egyiküket, aki a vizesárok partján heverő testvérét próbálta játékra bírni. Mivel nem sikerült, egyszemélyes bújócskát játszott a partfal bokrai között. Bebújt a bokor alá, búvóhelyet ásott, lefeküdt, majd néhány másodperc múlva büszkén kikukucskált. Kb. ennyi ideig tudott nyugton maradni, majd keresztülpréselte magát a sűrű növényzeten, előbújt, és kezdte az egészet elölről. Legszívesebben hazavittük volna a kis huncutot, de aztán, mivel még távolról is éreztük az erős rókaszagot, letettünk erről a tervről.

Hasonlóan kedvesek voltak a vadmacskakölykök. Számukra egy nagy fa és mászókák szolgálnak játszóterül. Anyjuk pihent, de azért szemmel tartotta őket. A kicsik házimacskáknak látszottak, de anyjuk nem! A papát nem láttuk, ezért rákérdeztünk a gondozónál. Ő idén költözött át a Budakeszi Vadasparkba, ahol én már láttam is, de nem tudtam, hogy innen érkezett.

A két aranysakál vagy más néven nádi farkas két hím, akik testvérek. Annak ellenére, hogy ember nevelte fel őket, elég félénkek. Amikor ennivalót hozott nekik a gondozó, elbújtak a bokrok közé. Jól látszik, hogy mennyivel kisebbek, mint a szomszédban lakó farkasok. Arany János a Toldiban toportyánféregnek nevezte a nádi farkasokat. Róluk szól az „ordít, mint a fába szorult féreg” szólás, amiben a „fa” a csapdát jelenti.

Még hosszasan sétáltunk a parkban, nézegetve a rózsás gödények (pelikánok) szinkronúszását, a fehér és fekete (!) gólyákat, a hattyúcsaládot.

A kiállítótermet se kerülje el senki, nagyon sok érdekességet megtudhatunk a magyarázatokból. Talán a legmeglepőbb, hogy egykor oroszlánok is éltek a területen! A rézkori települések leletanyagában nemcsak háziállatok, de elejtett vadállatok csontjaira is bukkantak. Ezekből lehet következtetni az egykori állatvilágra. I.e. 3500 – 2500 közötti leletek között kerültek elő oroszláncsontok. Az egykori európai oroszlán kisebb lehetett, mint a mai afrikaiak.

 Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika