Napfelkelte madarakkal és hódvárral a Tisza-tavon

Júliusi családi nyaralásunk a pihenést szolgálta: tehát hajnali 4-kor keltünk fiaimmal Abádszalókon, hogy a kikötőbe érjünk háromnegyed 5-re. Itt várt minket csónakjával Kasza Sándor, aki vezetőnk ezen a túrán. Ő a terület kiváló ismerője, gyakran vezet ökotúrákat a Tisza-tavon.

Még alig világosodott, amikor elindultunk. Tartottunk tőle, hogy folytatódik az előző napi vihar (lásd A Tisza-tavi tanösvény c. cikket), de szerencsére csak szeles és kissé csípős volt az idő. Nagyon szép látvány és nagy élmény volt a napfelkelte!

 A motor halkan duruzsolt, s kellemes tempóban tettük meg nagy körünket a tavon, ami gyakorlatilag annak minden részét érintette. Érdekes, változatos ez a tó: néhol szűk csatornákon, zsilipeken haladtunk, másutt nádas ölelte kis öblökbe tértünk be, megint másutt szinte félelmetes, hatalmas víztükör nyílt meg előttünk. Vannak a tóban „útjelző táblák”, melyek kiváló kilátópontul szolgálnak a sirályoknak. Az ezüstsirályok igazán impozáns méretű madarak!

 Mivel ez az állóvíz a Tisza felduzzasztásából keletkezett, egyes helyein az elárasztott gyümölcsösök fái állnak ki a vízből. Itt szárítgatják átázott tollaikat a kárókatonák. A kárókatonák mélyre tudnak merülni, kiválóan úsznak a víz alatt, sikeres halászok. Ebben segíti őket zsírozatlan tolluk, ami azonban átázik. Ezért szárítkoznak olyan gyakran széttárt szárnyakkal. Amúgy elég bizarr látvány, hogy a tóból fák állnak ki! Igazán azok a fák veszélyesek, melyek nem állnak ki, s mint tuskók húzódnak meg alattomosan a víz színe alatt. Igazán örültünk, hogy nem indultunk el a saját szakállunkra, hanem egy vezetőre bíztuk magunkat!

Ha Sándor nem mutatta volna meg, sosem fedeztük volna fel a parton a hódvárat. Így láthattuk a nagy rőzse halomra hasonlító „várat”. A visszatelepített európai hód nem gátol el vízfolyásokat (bár a Tisza a kanadai hódnak is túl nagy lenne). Nem maga alkotta tavacska közepén lakik a hazai hód, hanem vízpartokon. Nyáron a friss növényeket eszi, csak télen fanyalodik kisebb fák kivágására, vagy inkább „kirágására”. Sajnos a vár urát és úrnőjét nem láttuk.

Gyakran reppentek fel a közelünkben „vakvarjúcskák”, vagyis bakcsók. A felnőttek igazán szép madarak: fekete-fehér a tolluk és piros a szemük. Repülés közben vakkantásra hasonlító hangot adnak, innen a népi nevük. Szó sincs róla, hogy vakok lennének, sőt kifejezetten „szemes” madarak, vagyis hamar észreveszik a közeledő embert.

Nagy élményt jelentettek számunkra a fattyúszerkők. Míg minden más madár menekült előlünk (például a szárcsák), ők ránk se hederítettek. Általában a víz vagy a sulyom fölött repültek, lefelé nézve, s zsákmányra lesve. A növényeken rovarokat, a vízben halakat keresgéltek. Egy kis halraj fölé érhettünk mi is a csónakkal, mert egy csapat szerkő vadászrepülőként zuhant be mellettünk a vízbe. Alig fröccsent fel a víz egy madár után, már ismét fel is reppent, egy pillanat volt az egész.

Az előbb említettem a sulyom nevű növényt. Egy időben szinte kipusztult, most ismét gyakori a Tisza-tavon, néhol az egész felszínt beborítja. Leveleit szétteríti a felszínen, szárában levegőtároló szövet van. Termése kemény, szúrós, nagyon kellemetlen, ha belelép valaki. Viszont ehető, vízi gesztenyének is hívják. Ahol sulyom borítja a vizet, a szél sem tud hullámokat korbácsolni, s mindig nyugodt a víz.

Többféle gémet is láthattunk. A leggyakrabban a szürke gém került a szemünk elé, de láttunk elegáns vörös gémet is. Nekem a nagy élményt az üstökös gémek jelentették. A régebbi nevük selyemgém volt, ami nagyon illik selymes, pasztellszínű tollukhoz. Igazán csinos madarak! Sokkal kisebbek, mint a szürke és a vörös gémek.

Egy szigeten kiszálltunk, s felmásztunk a madármegfigyelő toronyba. Innen csak szárcsákat láttunk. De a csónakkikötő pallóin a fiaim felfedeztek több rákot. A vízben szépen látszottak a rákok hosszú csápjai, s testükön a sok moszat. Érdeklődéssel nézegettük őket, mert ritka látvány több ilyen nagy rák együtt.

A part közelében haladva egy függőcinege fészket vettünk észre. A mestermű lakott volt, láttuk, amint a felnőtt madár ki-be jár a hosszúkás bejáraton.

Annyi mindent láttunk, olyan sok élményt gyűjtöttünk, hogy alig tudok válogatni közülük! Búcsúzóul néhány szép növényt mutatok be. A védett tündérfátyollal kevés helyen találkoztunk, de ahol előfordul, ott egész szőnyeget képez. Az ún. gyökerező hínártársulás része, vagyis csak a levelei és virága van a felszínen, gyökere a mederbe kapaszkodik. Szintén sárga virágú a vízitök, melynek virágát a szár mindig kiemeli a vízből, itt találnak rá a beporzását végző legyek. Nevét a tökre emlékeztető terméséről kapta. A virágkáka a vizes élőhelyek egyik legszebb növénye. Rózsaszín virágai magas, akár 2 méteres száron nyílnak. Ha éppen éheznénk a Tisza-tó vidékén, jó tudni, hogy ennek a növénynek a gyöktörzse parázson megsütve ehető. De ha éppen nem fenyeget az éhhalál, inkább valamelyik büfét vagy kellemes éttermet ajánlom, ezekből is van bőven a partokon.

Kasza Sándor honlapja: http://tisza-to.try.hu/

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi!