Dunakeszi láp és környéke

Manapság sokat hallani a Pest környéki lápok utolsó maradványáról, a Dunakeszi lápról. A hírekben azért szerepel, mert az egykor védett területet kivették a védelem alól, és eladták az Auchannak. Az üzletlánc most építkezni akar a területen, ez ellen tiltakoznak jogosan a környezetvédők. Abban a reményben látogattuk meg Viktorral a területet, hogy ez az első alkalom nem az utolsó lehetőség egyben.

Mivel csak annyit tudtam, hogy az Auchan mögött van, ezért az áruház elé fordultunk be a kocsival. Pünkösd lévén, üres volt a hatalmas parkoló. Ritka látvány! (1.kép)

Az áruház mögött egy vízelvezető árok húzódik (2.kép), ezen túl letértünk a rétre. Bár ez még nem maga a láp, mégis volt látnivaló. Sokféle virág és az őket látogató rovarok állítottak meg minket. A virágzó útifüvön bundás bogár lakmározott (3.kép). Az ördögharapta füvön egy bodobács mászkált. Azt láttam, hogy nem a „suszterbogárnak” becézett verőköltő bodobács, de akkor melyik? Otthon megkerestem és most bemutatom: ő a virágbodobács (4.kép).

Mint később kiderült, tőlünk jobbra húzódott a láp. Átvágtunk egy nyárfáson, kiértünk egy útra. Mi még nem jártunk itt, de mások biztosan jól ismerik a területet, hiszen hétvégi házakból egy egész utca épült. A házak egy horgásztó partján húzódnak (5.kép), az utca jobb oldalán pedig maga a láp kezdődik (6.kép). Miután hetek óta esős az idő, a lápba nem lehetett erről bemenni. Amint a vízhez értünk, máris egy vízisikló csúszott be a nádasba. A brekegés alapján igazi siklóparadicsom lehet a vidék! Szinte a lábunk alól ugrottak be a kecskebékák a vízbe. Mind, egyet kivéve. Mérete alapján ő lehet a békakirály, mert hatalmas és nem fél tőlünk. Elszemtelenedve egyre közelebbről fotóztuk (7.kép), erre beugrott ugyan, de aztán nevetségesnek érezhette ezt az ijedezést, mert komótosan visszamászott egy ágra, és a továbbiakban nem vett tudomást rólunk. Hatalmas méretét nemcsak az indokolta, hogy az uralkodó, hanem az is, hogy tavi béka volt (8.és 9.kép) és nem kecskebéka. Ez a legnagyobb vízben élő békafajunk. (A szárazföldi varangyok még nagyobbak.)

A lápot jobbról kerülve mégis közel lehetett jutni a vizes élőhelyhez. A néhány ezer felvert szúnyog ellenére nagyon tetszett nekünk a látvány (10.kép). A vízben a kecskebékákat, a magasabb részek aljnövényzetében a tőzegpáfrányokat csodáltuk (11. kép). Az egyik béka hirtelen menekülésére felfigyelve egy mocsári teknőst láttunk meg (12.kép).

Vajon miért ne lenne láp egy hosszasan vízzel borított terület, ahol tőzegpáfrány, mocsári teknős, vízi sikló, tavi béka él? Ugyanis jelenleg bíróság előtt kell bizonygatni, hogy ez láp, amit helytelenül fosztottak meg a védelemtől. Számunkra itt a terepen egy percig nem volt kétséges, hogy lápon járunk-e. A víz sötétbarna színe is a jellegzetes, tőzegesedő, anaerob (oxigéntől elzárt) módon bomló szerves anyag jelenlétére utal (13.kép).

Kiérve az autóúthoz, már láttuk, hogy gyakorlatilag teljesen körbejártuk a lápot. Itt, közvetlenül az út mellett egy árvalányhajas rét (14. kép) húzódik, gazdag élővilággal. Maguk az árvalányhaj fajok is védettek, de él itt magyar szegfű (15.kép), benszülött (endemikus) növényfajunk, és hegyi len is (16.kép). Mindkettő a száraz gyepekre jellemző. Egy szép zöld gyík hím is bevárt minket (17.kép), majd becsúszott a fűcsomók közé.

Aki csak teheti, álljon ki azért, hogy ez a maroknyi természetes élőhely megmaradjon az átalakított környezet gyűrűjében.