2011-11-12
Egyik kedvenc hazai állatkertemet szeretném bemutatni. Budapesti lévén eddig kétszer jutottam el ide, 2009-ben és 2011-ben. A két év alatt is jelentős fejlődést tapasztaltam, többek között megépült a Zöld Piramis. (Erről egy másik cikkben írok.)
A „nyíregyházi” tulajdonképpen azt jelenti, hogy az állatkert Sóstógyógyfürdőn található. Aki ide látogat, több napot is szánhat a látnivalókra, mert vannak itt fürdők, hatalmas skanzen, kalandpark is.
Az állatkert gyönyörűen parkosított, erdei környezetben, nagy területen fekszik. A bejárat előtt hosszan elnyúló parkolóban hagyhatjuk a kocsit, aztán bátran rászánhatjuk az egész napot az állatkertre. A sokféle állatház, a kifutók, a látványetetések és az állati bemutatók úgysem engednek minket hamarabb távozni. Bent minden kényelmi berendezést megtalálunk: büféket, meleg ételt, WC-ket (gyerek WC-vel, pelenkázóval), pihenőpadokat.
Nekem nagyon tetszenek azok a tágas kifutók, melyekben az állatok szabadon mozoghatnak, s elég ingergazdag környezetben élhetnek. Ilyen a gibbonok új szigete. Itt még rácsokra sincs szükség, elég a vizesárok. Idén a kis család egy kölyökkel szaporodott. Sokáig néztük, amint a kölyök próbálgatta az ügyességét a kifeszített köteleken, az anyja mellett. Aztán a közelben pihenő apját kezdte piszkálni, mindig újra belecsimpaszkodva annak lelógó lábaiba. Az apa egyszerre csak felkapta a kölyköt a hátsó lábaival és belemélyesztette a hatalmas szemfogait….… látszólag. Mert amint letette a kölyköt a „rendreutasítás” után, az azonnal felpattant és újra a lábába csimpaszkodott. Addig, amíg a papa újra felkapta, ismét tátott szájjal megcsiklandozta a pocakját és letette. Ez körülbelül így zajlott egymás után vagy hússzor. Mintha a saját gyerekeinket látnánk! Szinte hallani véltük a kölyök kacagását. Micsoda kiváló móka a nagy és erős papával incselkedni!
Nagy és erős állat akad még bőven, itt vannak például az elefántok. Mind ázsiai, mind afrikai elefántokat tartanak (ez utóbbiak ritkábbak az állatkertekben). Az afrikaiaknál kiselefántot is lehet látni. Az indiaiaknál érdemes megnézni a napi mosdatást. A gondozók egy jól begyakorolt rítus szerint sétáltatják az állatokat, majd lefektetik őket és végigdörzsölik a testüket, csak úgy száll a por! A parancsok jó végrehajtásáért alma jár jutalmul. Érdekes látni, amint a nehézkes testű állatok lehasalnak, oldalukra dőlnek, élvezik, amint a kemény kefével vakarásszák őket. Mindez azt is szolgálja, hogy megszokják az érintést, és működjenek együtt az orvosi vizsgálatoknál.
Még oroszlánokat is lehet rács nélkül figyelni! Ez a bravúros megoldás egy tavacska fölötti hídrendszer, ahonnan belátunk az oroszlánkifutóba. Itt is született kölyök, aki sajnos egyke, s nincs játszótársa. Amikor ott jártunk, az anyját gyötörte, aki elég hamar elunta ezt, s csatlakozott a többi felnőtthöz. Szegény kicsi csalódottan lehevert.
Két évvel korábban a jaguároknál láttunk kölyköket, akik igazi testvérek voltak, de az egyikük fekete színváltozatú volt. A foltos bundáján jól látszanak a jaguár rozettái, közepükön egy folttal (lásd: fotó). A jaguár dél-amerikai faj, a leopárdok (párducok) afrikaiak és ázsiaiak. Utóbbiak rozettái üresek, közepükön nincs folt.
Amíg a jaguároknál és párducoknál a fekete színváltozat fordul elő, addig a tigriseknél a fehér. Itt Nyíregyházán is élnek fehér tigrisek. A tájékoztató tábláról megtudjuk, hogy a fehér tigrisek a bengáli tigris mutációi. Orruk rózsaszín, szemük kék, bundájuk krémszínű alapon csíkos. Az első fehér tigrist Indiában fogták be 1951-ben, Muhannak nevezték el, az ő leszármazottait láthatjuk ma az állatkertekben.
Más indiai állat is él a kertben: Nepál, az indiai orrszarvú. Nagyon tetszett nekem az a tábla, ami bemutatja nekünk ennek a példánynak a történetét. Olyan, mint egy igazi családi album képekkel és feliratokkal. Megtudhatjuk, kik a szülei, s hogy 2004-ben született Nürnbergben (lásd:fotó). Más érdekes táblát is láttam, pl. a pingvineknél azt, amelyről megtudhatjuk, hogy éppen vedlenek, s a háló a szúnyogoktól védi őket, melyekre érzékenyek.
Az állatok etetését is élvezhetjük úgy, hogy attól az állatoknak ne legyen semmi baja. A csíkos farkú makikat előre meghatározott időpontban lehet etetni, úgy, hogy a gondozó hozza a vegyes gyümölcs- és zöldségtálat, s a látogatók kínálhatják belőle a finomságokat. Ezeknek persze nem tudnak ellenállni a kis torkosok, s elveszik kézből pl. a kukoricát. Fiaim is élvezettel etették az élő „plüssállatokat”!
Nemcsak ide, hanem egy másik maki kifutóba is be lehet menni, a varik közé. A makik döntik el, mennyire akarnak közel jönni a látogatókhoz. De mindenképpen kiválóan lehet látni őket evés, játék, veszekedés vagy pihenés közben.
Az emberszabású majmok kifutói a Zöld Piramis új épületéhez kapcsolódnak. Mind a gorillák, mind az orangutánok sokféle mászó- és pihenőhellyel tarkított, füves kifutóban tartózkodhatnak, ha jó az idő.
Különleges, ritka állatokat is láthatunk, például a Nyugat-Afrika erdeiben őshonos törpe vízilovat. Mi júliusban jártunk az Állatkertben, ahol egy hím és egy nőstény lakott akkor. Azóta megszületett a kölykük (2011 augusztusában), aki a második, hazánkban született törpe víziló.
Igazán szép eredményeket mutathatnak fel Nyíregyházán a szaporodások terén! Már én is írtam egy cikket az első hazánkban született fókabébiről, ami szintén idén látta meg itt a napvilágot.
Annyi apró emlék jut még eszembe az állatkertből! Például az a fehér kakadu, aki a látogatókkal játszott. Szívesen fogadott minden tárgyat (kiskanalat, botot, tobozt, stb.), amit aztán elvett és elrejtett a „kincsei” közé, egy lyukba a röpdében. Sőt előfordult, hogy cseretárgyat hozott a saját készletéből! Vagy az a nagy, szárazföldi teknős, aki a maga komótos tempójában befalt ebédre egy teljes görögdinnyét! Igaz, hogy feltörnie nem kellett, mert úgy kapta, de aztán megette „szőröstül-bőröstül”, vagyis a héjával együtt.
Mindenki saját élményeket szerezhet, aki ellátogat ide. Akiken nem lógnak éppen apró gyermekek, javaslom, legyenek türelmesek, s töltsenek el hosszabb időt egy-egy állat megfigyelésével. Ilyenkor láthatunk igazán érdekes, meglepő vagy szórakoztató dolgokat!
Ha tetszett a cikk, jelezd, kérlek, egy kattintással. Köszi! Erika
Hozzászólások
Erika | Kedves Pali és Réka! Van komodói varánusz a Zöld Piramisban! Az egész egy nagy üvegház, ami esőerdőnek van berendezve és nagyon szép. Személyes emailt akkor tudok írni, ha a kezdőlapon üzentek nekem. |
Pali | szia Erika! Nagyon tetszik a cikked és nagyon szeretem az állatokat!!!Azt szeretném megkérdezni hogy van-e Komodói Varánuszi? puszi cica |
réka :) | szia Erika!! nagyon tetszik ez a cikk!Látom te nagyon szereted az állatokat és bár én is így vagyok ezzel !!!A zöld pioramist még nem láttam de ahogy ivett 0205 írta mi is kedves kis családommal szeretnénk odalátogatni!!Kérlek tudnál nekem mesélni a Zöldpiramisról és az Ócenáriúmról ??Azt nagyon megköszönném!!! Szia:Réka:) (25) |
ivett 0205 | ez nagyon jó történet és információ mert bár 2011 ben voltunk de ismét szeretnénk ellátogatni erre a gyönyörű helyre!!!! :) |
Rostás Ákos | Ez jó unokás hétvéhi promram lesz |
Gyönyörű a park
A gibbonok szigete
Ez csak játék!
Fiatal afrikai elefánt
Indiai elefánt hason
Tisztálkodás közben
Az elefánt belső felépítése
Oroszlánok rácsok nélkül
Mama és kölyke
Jaguárkölyök 2009-ben
Fehér tigris
Családi album
Nepál, az indiai orrszarvú
Tábla a pingvineknél
A makinak ízlik a kukorica
Játszanak a vari kölykök
Papagáj bemutató
Gorilla pihen a kifutóban
Orangután mászóka
Madáróra
Nyársas antilop és fekete lóantilop
Törpe víziló felnőtt példánya
Tengerimalacok kölykeikkel
Ma dinnye az ebéd
Struccportré
Készítette WUP Webdesign Stúdió
2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!