Éjszakai szakvezetés a Budakeszi Vadasparkban

Számomra mindig nagyon vonzó, ha egy állatkert vagy vadaspark „extrém” túrát szervez, vagyis valami mást, mint a megszokott látogatás. A Budakeszi Vadaspark most februárban kezdte el kísérleti jelleggel az éjszakai túravezetést. Az „éjszaka” természetesen úgy értendő, hogy sötétedés után, de nem túl későn. Most a februári időpontra való tekintettel ez azt jelentette, hogy a látogatás este negyed 7-kor kezdődött és fél 8-ig tartott. Mint a Vadaspark honlapján is olvasható:

A szakvezetésen kizárólag azok vehetnek részt, akik előzőleg e-mailben jelezték szándékukat!
Jelentkezés: budakeszi.vadaspark@pprt.hu , az üzenet tárgya: Éjszakai szakvezetés

Mi elsőnek jelentkeztünk be a bejáratnál, de nemsokára még három család érkezett, ők kisgyerekekkel együtt. Az apróságokat már az boldoggá tette, hogy sötétben mászkálhatnak, sapkájukon a fejlámpákkal! (A fej- vagy zseblámpákról a látogatók maguk gondoskodnak.)

Szakvezetőnk, Szilágyi Zsolt köszöntött minket, majd felfelé indultunk, a nagyvadak kifutói felé. Szép tiszta, csillagfényes este volt, s ennek megfelelően hideg is. Az autó hőmérője mínusz 11 és fél fokot mutatott! Mi alaposan felöltöztünk, de azért irigykedve néztük a szarvasok, muflonok vastag téli bundáját!
Érdekes látvány volt, amint a zseblámpák fényében szinte izzott az éjszakai vadak szeme. Ez a fényvisszaverés a szem szerkezetéből adódik. Az ún. tapetum lucidum réteg a jobb fényhasznosítás érdekében a retinára veri vissza az éjszaka gyenge fényeit. Ha közvetlenül belevilágít valami a szemükbe (pl. az autók fényszórói), akkor kis lámpáknak látszanak a fényvisszaverő szemek.

A park két barnamedvéje közül a kisebbik érdeklődve előjött a barlangjából, amikor meglátott minket. A „kisebbik” jelzőt Zsolt használta rá, ami biztos igaz, de így is elég tiszteletet parancsoló méretű maci nézett vissza ránk. Ez az egyetlen kifutó a parkban, amit elektromos kerítés is véd. Nem csoda, hiszen az itt lakó medvék és farkasok kiszabadulását mindenképp meg kell akadályozni. Érdeklődtem a felől, hogy jól megférnek-e egymással a két faj tagjai. Zsolt elmondta, hogy mivel táplálékban nincs hiány, nem vetélkednek egymással. A farkasok egymás között azonban már harcoltak, ezért el kellett távolítani innen a két nőstényt, s most három összeszokott hím alkotja a csapatot.

Rambó, a máskor barátkozós európai bölény most nem jött közel hozzánk. Távolabbról azonban felsejlettek a 700 kilós állat körvonalai. Ő már csak néhány hetet tölt itt, más parkba fog költözni, hogy helyet adjon az új jövevényeknek: a Lengyelországból érkező bölénycsaládnak. Papa, mama, kisbölény érkezik, hogy alapjául szolgáljon a hazai bölényszaporítási programnak. Reméljük, épségben megérkeznek a hosszú út után.
Az őzeket azonban éppen most láthattam a szokásosnál közelebbről. Előjöttek a karámból, s érdeklődve dugták közel szimatoló orrukat, hátha valami finomság van nálunk. Egy bak van közöttük, akinek furcsa, torzult az agancsa. Megtudtuk, hogy „parókának” hívják az ilyet, s az az oka, hogy a bakot kiherélték, s a nemi hormonok lecsökkenése okozza a torzulást. A beavatkozásra azért volt szükség, mert az „édes kis Bambi” bizony veszélyesen öklelőssé válik, ha eléri az ivarérettséget.

Az apróvadak kifutóiban ilyenkor éjjel zajlik az élet: a görény, a nyest fáradhatatlanul rohangál az életszerűen berendezett ketrecében. Megcsodáltuk a csinos nyestet, amint létrára, biciklire mászik, majd végigügyeskedi magát a kirakatszerű üveg tetején, hogy kilessen a ketrec rácsos ablakán.
A hiúz fölényes nyugalomban hevert a havon. Neki meg se kottyan ez a hideg, de ezt a példányt kímélik, így éjszakára be szokták engedni a műsziklába. A kímélet oka a matuzsálemi kor: a Nyíregyházi Állatkertből érkezett hiúz már 15 éves. Zsolt most is hívni kezdte és kinyitotta az ajtót. Az állat azonnal felállt és megindult befelé, de az ajtó előtt meggondolta magát, lecsüccsent és szoborrá merevedett. A továbbiakban nem látszott meghallani a hívó szót. Talán zavarta a szokatlan nézősereg, akik tanúi lehettek volna annak, hogy feladva büszkeségét, engedelmeskedik, mint egy házi cica.
Láthattuk a nappal rejtőzködő nyestkutyát, s a gondozó ismerős hangjára a kerítéshez jött az arany sakálok közül a kis nőstény is, egy kis soron kívüli vakarászásra.

Végül megemlíteném kedvencemet, a hollót, aki magányos lakója az egyik röpdének. Vele játszottam legutóbb „engedd el a hátizsákomat” játékot. Megtudtam róla, hogy azért van külön, mert a nagy röpde két hollója egy párt alkot, s mivel a hollók monogámok (egy párt választanak, s azt holtomiglan-holtidiglan), nem lenne jó sora ott a nem kívánt harmadiknak. Erkölcsös madár, de azért nem áll tőle távol egy kis csalafintaság: kiváló hangutánzó! Ez a példány tud ugatni, nyávogni, sőt mióta a parkban lakik, megtanult „anyázni”. No, nem káromkodik, hanem azt ismétli, amit a látogató gyerekektől a legtöbbször hall: „Anya! Anya!”

Remélem, felkeltettem az érdeklődést! Az éjszakai programra való jelentkezésről még többet megtudhatsz a Vadaspark honlapjáról: www.vadaspark-budakeszi.hu

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással. Köszi! Erika