Gólya road show 2010.06.13.

Tavaly csak terveztük, idén részt is vettünk a gólya „road show”-n, azaz a fiatal gólyák gyűrűzésén.

Már reggel 8 órakor kezdődött a program Újhartyánban. Megérkezett a darus kocsi és az MME munkatársait szállító terepjáró is.

A darus autó se nem apró, se nem csöndes járgány (1.kép), az öreg gólyát mégsem látszott zavarni (2.kép). Kitartott a fészkén egészen addig, míg az embereket szállító kosár egy vonalba nem ért a fészekkel. Ekkor elrugaszkodott, de nem repült messzire, csak a szomszéd ház kéményéig. Onnan figyelte, mikor térhet vissza a fiókáihoz. Igazán szép fészekaljat nevelt, négy fióka lapult a fészek mélyén. Azt mondom, hogy „mélyén”, de tulajdonképpen egy meglepően sekély építményről van szó. Alulról persze akkor sem látszanak a kicsik, ha csak lehajtják a fejüket, hát még akkor, ha ijedtükben egészen lelapulnak. Ez a lelapulás öröklött védekezési stratégiájuk. Szerencsére a „védd magad a csőröddel” parancs csak jóval később lép érvénybe. Amíg röpképtelenek, nem védekeznek.

Benei Béla, a gyűrűzésvezető elmondta, hogy most éppen jó életkorúak ezek a fiókák, mert már elég nagyok, hogy gyűrűt kapjanak, de még nem tudnak repülni. Amíg az első gyűrűzés tartott, lent beszélgettem a talajszinten Lendvai Csabával, az MME budapesti csoportjának koordinátorával. Az elmúlt hetek esős, hideg időjárásáról érdeklődtem. Megtudtam, hogy nem táplálékhiány sújtotta a gólyákat, hanem a kicsik átázása, kihűlése szedte az áldozatait. Így aztán öröm nagy létszámú fészekaljat találni.

Mi is felmehettünk a kosárral megnézni a fészket. Viktor átcserélte az objektívet, hiszen olyan közelről nézhetünk be a fészekbe, mint még soha. Már a darus autó kosarában lenni se mindennapi élmény! Kicsit bizonytalan voltam eleinte, aztán lehetett érezni, hogy az irányító lent igazán érti a dolgát! Centiméteres pontossággal navigálta be a szörnyet a helyére.

A négy pehelytollas apróság látványa lenyűgöző volt! Nem győztük fényképezni őket.(3. és 4. kép) A tájképben csak lefelé menet gyönyörködtünk.

Érdeklődtem a társbérlők felől is, ugyanis a nagy fészek alján mások is laknak. Most is láttam a ki-be szálló verebeket. Béla elmondta, hogy ő sem látott soha más fajt, csak verebeket a gólyafészekben, illetve látott, de azok nem madarak voltak, hanem poszméhek. Ezért vigyázni is kell, hogy ne lökje meg az ember a fészket, mert előkerülhet belőle egy csomó dühös méh.

A 2. állomás Kakucs volt. Itt 3 fióka lapult a fészekben. Az anyamadár több kört is tett a fészek fölött, szeretett volna gyorsan visszatérni (5.kép). A falu lakói közül többen érdeklődtek, hogy mi történik. Igazán a szívükön viselik a gólyáik sorsát. Elmesélték, hogy tavaly két fiókát nevelt fel a pár. Most pedig volt család, aki élt a lehetőséggel és felmentek megnézni a fészket. Közben visszaérkezett a portyájáról az apamadár is, csőrében valami nagy, gömbölyűnek látszó dologgal (6.kép). Sokáig tartogatta a csőrében az egyik ház kéményén, de aztán csak elejtette, mire visszaszállhatott a fészkére. Sajnos a fényképekről sem derül ki, hogy mit szállíthatott, leginkább egy sárgolyónak tűnik. Ilyesmit vajon miért hoz a fészekhez? Az építkezéshez ők nem használnak sarat. Az ágak rendje azonban nem véletlenszerű: kívül a peremen szúrós ágakat halmoznak fel (ez jól látszik a 3. képen). Amikor egy fióka üríteni akar, elkezd tolatni a fészek széle felé. Amikor az ágak megszúrják, megáll, ürít és visszaindul a fészek belseje felé. Kiválóan bevált higiéniai és gyermekvédelmi megoldás!

A 3. fészket Inárcson kerestük fel. Én mehettem Bélával, hogy lefotózzam a gyűrűzést, de erre nem került sor. Egészen pici fiókákat találtunk, 3 pelyheset, valamint két tojást, amik éppen repedeztek (7.kép). Ezek a jóval fiatalabb fiókák megúszták az ítéletidőt, anyjuk melege még tojás korukban megmentette őket a pusztulástól. (Melyikünk akarna 3 hétig esőben, szélben egy villanyoszlop tetején gubbasztani, testünkkel védve a gyerekeinket?)

Kérdésemre, hogy átlagos dolog-e ekkora korkülönbség az egyes fészkekaljak között, Béla azt válaszolta, hogy ez teljesen megszokott jelenség.

Dabas-Besnyőn (8.kép) ismét négy fiókát találtak a madarászok. Megtudtam, hogy a maximális szám az öt fióka egy fészekben.

Alsónémedin már vártak minket a helyi lakosok, sok gyereket is elhoztak a szülei „gólyanézni”. Felmehettem a gyűrűzést fotózni. A gyűrű egy két darabból könnyen összepattintható műanyag, melyen távcsővel is leolvasható méretű a jelölés. Még értesítési cím és e-mail cím is elfért rajta arra az esetre, ha sérült vagy elpusztult madarat találna valaki (9 és 10.kép)

Ez a két fióka volt az eddigiek közül a legnagyobb (11.kép). A fészek közelében lakó néni elmondta, hogy egy tojás esett ki a fészekből, majd egy elpusztult fiókát dobott ki az anyja. Az ítéletidő alatt hősiesen igyekezett védelmezni őket az anyamadár, majd a néni kertjébe szállt megszárítkozni, hogy aztán visszatérjen a feladatához. Most sem ment messzire, de itt a nagy gyereklétszámra való tekintettel az egyik fiókát Béla le is hozta. Nem ellenkezett, csendben lapult. Amikor a lassan felbátorodó gyerekek megérintették, elcsodálkoztak, hogy vizes. Ekkor már déli hőség volt, így a szülők most a túlmelegedéstől kellett, hogy óvják a fiókákat, tehát vizet hoztak, és rájuk csorgatták. Ezért volt vizes a fióka tolla.

Az apró gyerekkezek csak óvatosan érintették a madarat (12. és 13.kép). Volt, aki megkérdezte, hogy nem fogja-e kitaszítani az anyja, ha emberszagú lesz. Ez a veszély madaraknál nem fenyeget, gyakorlatilag nincs szaglásuk. Az emlősök kölykeivel fordulhat elő, hogy rosszat teszünk velük, ha megérintjük őket.

A néni is nagy szeretettel nézegette a lehozott fiókát, pedig a fent leírt ürítkezési szokásoknak megfelelően az ő kapuján és kerítésén látszott leginkább, hogy a gólyafiak csak a saját lakóhelyüket tartják tisztán, a másét nem kímélik.

Ebből is látszik, hogy gólya a mi szeretett madarunk marad, akinek az érkezése esemény tavasszal, fiókái kiröptetésekor együtt örülünk vele, elvonulása az ősz kezdetét jelzi. Még az évszakok sem lennének teljesek nélküle. Őrizzük meg őket együtt!