MME túra a Rákos-patak mentén

2012.április 14.

Ha csak tehetem, MME tagként (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) elmegyek az Egyesület túráira. Mindig sok újat tanulok, új helyeken járok. A Rákos-patak menti túra különösen érdekelt, hiszen az iskola, ahol tanítok, szintén a patak mellett fekszik. Így a torkolatvidék táját a XIII. kerületben jól ismerem (a patak a Dunába folyik), de a távolabbi részeket egyáltalán nem.

Busszal egészen Rákoscsabáig mentünk, s innen folyásirányban haladva kb. 10 km-t jártunk be. Kicsit borongós, időnként esős időnk volt, de legalább nem fújt a szél (mert szélben nem szeretnek mutatkozni a madarak). Elég sokan indultunk, több kisgyerekes család is jött velünk. A Rákos-patak medre végig szabályozott, az alja kibetonozott, sok a „hidrológiai műtárgy”, vagyis a kiépített rész. Az elmúlt napok esőinek hatása a viszonylag bő vízhozamon látszott, valamint a menet közben kerülgetett éti csigák nagy számában. Ez utóbbiakat derekunkat nem kímélve tettük el az útról, nehogy mi vagy más agyontapossa őket. A nedves fűnek a békák is örültek, sok kis erdei békával találkoztunk.

Az út elején, még a kertek között megfigyelhettünk (a spektívek segítségével, amik hatalmas, állványos távcsövek) seregélyeket és mezei verebeket. Bár ezek „közönséges” fajok, de mi egyrészt bármilyen madár megfigyelésének tudunk örülni, másrészt lassan élményszámba megy, ha verebeket lát az ember. Hallhattunk a seregélyek fantasztikus hangutánzó képességéről, ami nem merül ki más madárfajok hangjának elsajátításában (ami már önmagában is egy nagy szemétség tőlük, mert mire végre azt hiszem, hogy felismertem egy madárhangot, addigra kiderül, hogy csak egy seregély vagy egy szajkó szórakozott velem!), hanem az autóriasztótól a gyereksírásig szinte bármit utánoznak.

A patak mentén, egy szép szomorúfüzes részen szajkókra lettünk figyelmesek. A mátyásmadárnak is hívott faj tagjai általában nem kedvelik, ha az ember kitartóan nézi őket. Ilyenkor hangos „recsegéssel” kiabálnak ránk, majd odébbállnak. Persze mindig vannak kivételek, mint ezek is. Nem zavartatták magukat népes és nem is túl halk csoportunktól, s folytatták megszokott tevékenységüket, például a fészeképítést. Ilyet még madármegfigyelésben harcedzett vezetőink (mondanám, hogy madármegfigyelőként tisztességben megőszült vezetőink, de sajnos mind fiatalabbak nálam) sem láttak még! A képen nem könnyű kivenni a fészkén szorgoskodó szajkót, ezért bekarikáztam.

Ezen a szakaszon láttuk a túra első harkályát, a balkáni fakopáncsot. Méretében ugyanakkora, mint a nagy fakopáncs, csak a színezetében van egy kis különbség. Mint a neve is mutatja, a Balkán-félsziget felől terjedt el hazánkban, kezdetben kereszteződött is az itteni rokonaival, de mára elég hím és tojó él nálunk, hogy fajon belül alkossanak párokat. Út közben több olyan korhadt fa került a szemünk elé, amit a harkályok rendesen átkutattak. Sok finom falatot találhattak bennük, ha ennyi lyukat fúrtak rá! Ezen a napon láttunk még zöld küllőt, ami szintén egy harkályfaj. Elég magasan állt egy ágvillában, lábaival kapaszkodva és erős farktollaira támaszkodva. Úgy nézett ki, mint aki beszorult, ami persze butuska feltételezés volt tőlünk, de mindenesetre alig mozdult.

Azért jó szakértőkkel kirándulni, mert sokszor már egy-egy hangról, trilláról felismerik a közelben tartózkodó madarakat, s célzottan keresik őket. Bár több kiváló madarász volt velünk, abban nem volt teljes az egyetértés, hogy hogy is  „fordítsák le” a madárhangokat számunkra. Ha valamelyikük fel akarta hívni a figyelmünket arra, hogy mit is figyeljünk az éppen megszólaló madárdalban, a többiek kiválóan szórakoztak az utánzáson.  Mi pedig kiválóan szórakoztunk azon, hogy hogy ugratják egymást. („Ez most pont az a hang volt, amikor éppen elfogta a karvaly!” stb.) Sok szép hangban gyönyörködhettünk egyébként, hiszen sok faj már hazaérkezett a telelésből: hallottunk kakukkszót, sőt megszólalt a fülemüle is!

Többször hallottuk a fekete harkály különféle hangját, például a macskanyávogásra emlékeztetőt is, mire a nap végén meg is pillanthattuk hazánk legnagyobb harkályát. Elég magasan fent volt egy fán, így a kép távoli. Én szerencsére láttam már közelről a váci ártéri tanösvényen (fotót lásd a Galériában, a Madarak fül alatt!).

A Rákos-patak menti kirándulás szép élménye, hogy találkoztunk az év madarával, az egerészölyvvel is. Sőt két fészket is találtunk, mindkettőn rajta ült a kotló madár. A spektívek megdöbbentő közelségbe hozták őket, még a pislogását is láttuk! Egy kis nézelődés után azonban továbbmentünk, nem akartuk nagyon megzavarni a kotlást.

A kisebb madarak közül a barázdabillegető szinte a lábunk elől szállt fel, vörösbegyet többször is láttunk. Egy flakonból kivágott etetőre zöldike érkezett.

Már addigra tele voltunk élményekkel, mire a Túzok utcai láphoz, a túra végpontjához érkeztünk. Ez egy kis területű, de igazi láp, nádassal, s néhol megcsillanó, apró vizes foltokkal (amik jelzik, hogy ne próbáljunk letérni az ösvényről). A nézelődéshez a zenei aláfestést a nádi tücsökmadár jellegzetes „ciripelése” adta. Amint arra számítottunk is, hamarosan feltűnt egy barna rétihéja (nem értem, miért nem nádi héja, amikor nádasban fészkel). Előbb egy hímet, majd egy tojót, végül egy újabb hímet is felfedeztünk. Egyesek szerint akkor a kicsi nádasban két pár is fészkel, bár mások szerint 3 héja csupán másfél pár. Ennél a matematikai (vagy erkölcsi?) problémánál kicsit elidőztünk. Közben az egyik hím leszállt egy viszonylag közeli ágra. A spektívbe tekintve szinte hátrahőköltünk, olyan közelinek látszott! Minden mozdulatát láthattuk, úgy tűnt, egymást nézzük. Mi le voltunk nyűgözve ettől a ritka lehetőségtől (még sokat látott vezetőink sem igen hittek a szemüknek), de a madáron nem látszott, hogy hasonlóan el lenne ájulva tőlünk. Nyugodtan nézelődött, időnként nyújtózkodott. Nem kétlem, hogy ugyanolyan jól látott minket, mint mi a távcső segítségével őt. Neki beépített távcsöve van, pl. két sárgafolt van a retináján a szemében (nekünk csak egy). Ez az éleslátás helye, s a második sárgafolt a látótér oldalsó részén erősíti a látást. A látás más területén is előnyben vannak a ragadozó madarak hozzánk képest. Az ember sárgafoltjában 200 ezer receptor (érzékelő sejt) van, míg pl. egy vándorsólyoméban 1,3 millió! Bocs a szakmai kitérőért, de nem álltam meg, hogy megvilágítsam, mi mindenért csodálhatjuk élőlénytársainkat ezen a közös bolygón!

A túra a lápnál tulajdonképpen véget ért, mi néhányan még elsétáltunk a Mátyásföldi reptér füves kifutójához, hátha megpillanthatunk néhány ürgét. Sajnos nem láttunk egyet sem, de gazdagabbak lettünk egy cigánycsuk hím színpompás látványával. Nekem újdonság volt az egyik platánfán látott nyári mókusfészek is. A madárfészkektől a sok beépített falevél és az oldalsó bejárat különbözteti meg.

Köszönet a szervezőknek a lehetőségért, a jó hangulatért és a sok érdekes információért (valamint a spektívek kitartó cipeléséért)!

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika