A Jági tanösvény télen

A Természetismereti szakkör fagytűrő tagjai számára hirdettem meg ezt a téli kirándulást. Hetek óta kemény mínuszok uralkodnak, ennek ellenére nem fáztunk ezen a februári szombaton. Egy család kocsival érkezett a pilisszentiváni sportpálya parkolójába, mi többiek pedig a 830-as busszal az Árpád-hídtól.

Mikor kis csapatunk egyesült, rögtön vetélkedtünk egy rövidet: Pilisszentiván címerének négy mezőjét kellett elemezni (leírását lásd a „Jági tanösvény” c. kiadványban, amit a netről is le lehet tölteni).

Első állomásunk a hárshegyi homokkő egykori kis bányája volt, melynek fala ma védett geológiai feltárás. A homokkövet egykor fenőkőként hasznosították. Ahol nagyobb kavicsokat látunk a finomszemcsés rétegek között, ott olyan időszakból származik a tengerben leülepedett anyag, amikor nagy lehetett a folyók vízhozama, nagy volt a munkavégző képességük. Ez csapadékos éghajlatra utal. Így lehet csupán kövekből (geológiai jelekből) visszakövetkeztetni régmúlt idők éghajlatára.

A Jági-tó látványa most nagyon más volt, mint tavaly ősszel! A tó teljes felülete befagyott, látszott, hogy lekotorták róla a havat és korcsolyáztak rajta. Most csak mi jártunk erre. Megcsodáltuk a legalább 10 cm vastag jégbe belefagyott buborékokat és a rianások repedéseit. Kicsit csúszkáltunk, nézelődtünk, majd fura hangot hallottunk. Azt hittük, egyikünk ugrál a jégen, az döng. De aztán újabb hang kíséretében megmozdult a lábunk alatt a jég! Rianás! Gyorsan elértük a stéget és elhagytuk a tófelszínt. Bár valószínűleg semmi veszély sem fenyegetett, de azért jó érzés volt biztos talajt érezni a lábunk alatt!

A parton hatalmas nyüzsgés volt a madáretető körül. Egész cinkecsapatok hordták el a szemet a kitett eleségből. A cinkék sosem időznek hosszan az etetőn, mindig elviszik az olajos magot (pl. szotyit) egy közeli ágra, s ott szorgos kopácsolással bontják fel. Ha végeztek, azonnal mennek a következőért. Egy darabig néztük a nagy forgalmat, ez alatt főként széncinkék és egy-két barátcinege tűnt fel. A túra során még hallottuk, amint egy szajkó ránk kiáltott, s láttuk is repülni néhány fajtársát. A faluhoz közeli kökénybokrokban pedig egy nagylétszámú mezei veréb csapat tanyázott, s akkora csivitelést csaptak, mintha már tavasz lenne. Jól megfigyelhettük a barna sapkájukat, ami alapján könnyen meg lehet különböztetni őket a szürke sapkás házi verébtől.
Az erdőben tovább haladva jólesőn ropogott a lábunk alatt a hó. Szép a téli táj is! Annak ellenére, hogy most a fák nyugalmi állapotban vannak, azért van szakmai lehetőség is, pl. megfigyeltük a fekete fenyők és az erdei fenyők törzse közti különbséget (az erdei fenyőké a felső részén mindig rókavörös). Az akácosban haladva összehasonlítottuk az akácos és a tölgyes jellemzőit. Ilyen hidegben nem lehet sokat ácsorogni, ezért csupa rövid, néhány perc alatt megoldható feladatlapot hoztam magammal. Nem tollakat, hanem ceruzákat osztottam a megoldáshoz, mert a tollak ilyenkor befagynak.

Elértük a magaslest, itt kilihegtük magunkat (előtte egy kicsit emelkedik a terep), s megebédeltünk. Még desszert is jutott! Kicsit beszélgettünk a válogató lepusztulásról, mely létrehozta az innen is látható Magas-követ (más néven Ördögtorony nevű sziklát). Az egykori hévíz feltörés itatta át a sziklát az ellenálló kovasavval, s így ez a rész lassabban pusztult az idők során, mint a környezete. Ma ezért emelkedik ki a hegyoldalból.

Átkeltünk a vadkerítés létráján (erre vezet a tanösvény), s nemsokára vonzó illatok ütötték meg az orrunkat: itt valaki szalonnát süt! Nem gondoltam volna, hogy mínusz 5 fok körül ez vonzó program lehet, de mint kiderült, az volt! Három férfit találtunk a Hársas-forrás körül, ők sütöttek mindenféle földi jót. Beszédbe elegyedtünk, s kiderült, hogy szentiváni lakosok, akik rendszeresen kijönnek ide egy kis tábortüzezésre. Sőt, egyikük tisztította ki a forrást és környékét. Most is üvegekben gyűjtötték a forrás lassan csordogáló vizét. Én azt hallottam (s azt írtam le előző, Jági tanösvény cikkembe is), hogy vize nem iható. Ehhez képest ők rendszeresen fogyasztják, s meg vannak győződve az egészséges voltáról! Végül nemcsak beszélgetés kerekedett, hanem szíves házigazdaként még a finom sült húsból, házi savanyúságból is megkínáltak minket. „Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek…” Köszönjük az erdei szíveslátást!

A tanösvény mentén, ha vaddal nem is találkoztunk, azért a nyomaikkal igen. Erre nyúl szaladt, arra őz hagyta nyomát a hóban, emerre valami kisragadozó (esetleg nyest) járhatott. Még egérnyomot is felismertünk.

A Villa Negra melletti sportpályához visszaérve mi is hagytunk nyomot a hóban: szebbnél szebb hóangyalok készültek.
Levezetésképpen játszottunk az erdei fenyvesben. Párosan „Keresd a fát!” játékkal szórakoztattuk egymást. A pár bekötött szemű tagját a társa kacskaringós úton egy fához vezeti, amit a bekötött szemű megtapogathat, s igyekszik megjegyezni a jellemzőit. Ezután visszavezetik őt a kiindulási pontra, ahol leveheti a szeméről a sálat. Meg kell találnia a megtapogatott fát. Ezután csere következik.
Végül egymás mögé állva néhány állat járását utánozva masíroztunk a havas ösvényen. Többen megpróbálták elképzelni, mit mondhat rólunk egy külső szemlélő, vajon honnan szabadultunk……. Mi mindenesetre élveztük!

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika
Kapcsolódó cikk:  Jági tanösvény (Pilisszentiván)