Ismerjük meg alaposan a tavaszi tőzikét!

2014-03-16

11 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook

Ma már sokan tudják, hogy nemcsak a hóvirág, de a hozzá hasonló tavaszi tőzike is védett. Olyan tájakon, ahol vannak még ártéri erdők, nedves rétek, éppúgy nőnapi virágcsokor készült egykor a tőzikékből, mint másutt a hóvirágból. De még a leszedésénél is jobban veszélyezteti ezt a fajt az élőhelyének a csökkenése. Egyre kevesebb az ártéri erdő a folyószabályozások, beépítések és a folyópartig érő mezőgazdasági területek miatt.

Ha egy növényről szakszerű leírást keresünk, biztosan ott találjuk az elején a rendszertani besorolását. Ezt (gondolom) sokan átugorják, mert nem jelentenek semmit számukra a szavak. Ebben segítek most egy rövid leírással.

A tavaszi tőzike a zárvatermők törzsébe és az egyszikűek osztályába tartozik.

Zárvatermők törzse

A mai növényvilág legfejlettebb csoportja. Virágaik vannak, melyek a szaporodást szolgáló szervek. Ha színesek, illatosak a virágok, akkor állatokat (főként rovarokat) akarnak magukhoz csalogatni, hogy elvégezzék a beporzást. Ha jelentéktelenek, de gazdagon hullik belőlük a virágpor, akkor szélbeporzásúak. A porzók (hímivarszervek) termelte virágporban van a hímivarsejt. A petesejtet a virág közepén álló termő (női ivarszerv) mélye rejti. A megporzás után a hímivarsejt lejut a petesejthez és megtermékenyíti azt. Ezzel a virág színes szirmainak, illatának, nektárjának a szerepe elmúlt, így azok eltűnnek, a szirmok lehullnak. A virág elhervadt, már nem érdekel senkit. Pedig ekkor kezdődik egy nagyon izgalmas átalakulás: az eddig jelentéktelen termő hízni kezd, mérete és alakja nagyon megváltozik. Lassan kialakul belőle a termés. (Például a koratavasszal virágzó mandulafa virágának a közepén meghúzódó termőből lesz az egész mandula.) Termése kizárólag csak a zárvatermőknek van. A termés belsejében találjuk az egy vagy több magot. Termés pl. az egész borsóhüvely, és benne a borsószemek a magok. A termés fala a magok védelmét szolgálja, illetve gyakran segíti az elterjesztésüket is (pl. pitypang repítő készüléke).

Mely növények zárvatermők körülöttünk? Leegyszerűsítve könnyebb azt megtanulni, hogy melyek nem azok. A nyitvatermők közé tartoznak a fenyőfák, tuják, borókák és rokonaik. Mind fás szárú, tűlevelű vagy pikkely levelű növény. Nekik virágaik vannak, de csak magokat érlelnek, termésük nincs (a toboz nem termés, hanem virágzat.) Minden más virágos növény (tehát az összes lágyszárú, virágos növény és a legtöbb fa) zárvatermő.

Egyszikűek osztálya

A zárvatermők egy csoportja. A névadó sziklevél pont nem látszik rajtuk, mert az a magban van, és csak egy vékony hártya. Viszont minden más jellegzetességük kiválóan látszik, bárki felismerheti őket. Az egyszikűeknek hosszú, keskeny leveleik vannak, melyek szárölelőek (az alsó rész körbefogja a szárat). A levélerezet párhuzamosan fut a levél hosszában. Minden fűféle egyszikű. Vagy akinek könnyebb felidézni a tulipán levelét, az gondoljon erre, mert a tulipán is egyszikű. Ha megnézzük a virágjukat, a színes részek alatt nem találunk csészeleveket (a kétszikűeken vannak, és általában zöldek). Ez azért van, mert az evolúció során a csészelevelek és a szirmok egyesültek, s színes, ún. lepellevelekké alakultak. A tulipán vagy a tőzike „szirmai” tehát szakszerűen lepellevelek. Ha megszámoljuk a lepelleveleket, leggyakrabban a 3-as szám többszöröseivel találkozunk, tehát 6 vagy 9 van belőlük. A hóvirágnak pl. 6 leple van, amiből 3-3 egyforma. Ez a 3-as szám vagy többszöröse a porzókra is jellemző (sőt a termőre is, de az kevésbé jól látszik). Mindezek alapján csupán rápillantással meg tudjuk mondani, hogy egy egyszikűt látunk.

A tavaszi tőzike geofiton életmódja

Az élővilág minden egyes élőhelyet kihasznál, előbb-utóbb minden lehetőségre kialakul egy faj, ami alkalmazkodik a körülményekhez. Az erdőkben a lágyszárú, kistermetű növények hátrányban vannak, mert a lombkorona elfogja a napsütést, s napfény nélkül nincs fotoszintézis. Ennek megoldására az egyik lehetőség a geofiton, vagyis a talajban telelő életmód. A növény a talajban olyan szervet fejleszt, amiben tápanyagot tud raktározni. A tavaszi tőzikének ez a szerve a hagymája (ami részben módosult gyökér, részben módosult szár). Nagyon korán kihajt tavasszal, amikor még a fák pihennek, s lombfakadás előtt sok napfény jut a talajra. A tőzike, a hagymájában tartott tápanyagot felhasználva, gyorsan leveleket fejleszt és kivirágzik. A szintén korán ébredő rovarokat csábítja magához fehér virágaival és édes illatával (ami számunkra nagyon gyenge illat, de a rovarok jól érzik). Közben a kora tavaszi napsütésben fotoszintetizál, pótolja a hagymából elfogyasztott tartalék tápanyagot. Amint megtermékenyült a termőben a petesejt, a virág elhervad, s gyorsan kifejlődik a termés (a tőzikének toktermése van). Mire a fák kihajtanak, a tőzike már szórja a magvait a terméséből. Az éves életciklusa már le is zajlott. De a látszat ellenére nem hal meg, mert a hagymája a föld alatt marad és türelmesen várja a következő tavaszt. A növény tehát évelő (=több évig él).

Védekezés

Tehát van egy olyan időszak, a kora tavasz, amit a tőzike (és a hóvirág, illetve sok más faj) is kihasznál. Igen ám, de ilyenkor minden növényevő állat örül a tél elmúltának, s kiéhezve keresi a finom, zsenge falatokat. A korán kihajtó növények veszélyben vannak. Viszont nem védtelenek. Sokan közülük mérgeket tartalmaznak, melyek megvédik őket. A tőzike is mérgező, alkaloidjának (növényi hatóanyagának) neve: galantamin. Ez az anyag az idegrendszerre hat, az orvostudományban használják is gyógyszeralapanyagként, de mesterségesen állítják elő.

Miért nem szabad leszedni, ha a hagymája úgyis a földben marad?

A virág csokorba gyűjtésével valóban nem akadályozzuk meg, hogy jövőre ismét kihajtson. Viszont nem engedjük termést érlelni. Így megfosztjuk az ún. ivaros szaporodás esélyétől. Az ivaros szaporodás azt jelenti, hogy a következő nemzedéknek két szülője van, egy anyja (az a példány, ahol a termés kifejlődik) és egy apja (az a példány, amiről a virágpor származott). Így a keletkezett magban keverednek a két szülő tulajdonságai, akárcsak nálunk, embereknél, s az új nemzedék változatos egyedeket tartalmaz. Ez a változatosság segíti, hogy ellenállóbbak legyenek a betegségekkel szemben, s nagyobb eséllyel tűrjék el a környezeti hatásokat. Ennek hiányában csökken a változatosság, az állomány leromlik, és léte veszélybe kerül. Ez annak ellenére így van, hogy a tőzike a hagymájával is tud szaporodni, úgy, hogy a hagymán újabb kis hagymák (ún. fiókhagymák) fejlődnek, s azokból új növényke hajt ki. Igen ám, de ilyenkor csak egy szülője van, ezért ezt ivartalan szaporodásnak nevezzük. Az ivartalan szaporodás növeli az egyedek számát, de nem növeli a változatosságukat.

Figyeljük meg a képeken!

A tavaszi tőzike keskeny, hosszúkás leveleit! – Mire következtethetünk ezekből?

A virág fehér színű, egy-egy zöldessárga pöttyel díszített szirmát! – Mi a helyes név a „szirom” helyett?

Számoljuk meg a porzókat! – Hányas szám többszörösei? Miért?

Keressük meg a virág közepén a termőt! – Mi lesz belőle?

Mit jelenthet, hogy a tavaszi tőzike virága „bókoló”? Melyik képen látjuk ezt jól?

Ha tetszett a cikk, jelezd, kérlek, egy kattintással! Köszi! Frekot Erika

A képek az Őrségi Nemzeti Park 2014-es tavaszi tőzike túráján készültek, a Dobogó-erdőben (Körmend-Horvátnádalja)

11 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook


Hozzászólások











Tavaszi tőzike

Tavaszi tőzike


Figyeljük meg a tavaszi tőzike levelét!

Figyeljük meg a tavaszi tőzike levelét!


A szárölelő levél

A szárölelő levél


A tavasz tőzikénél előfordul, hogy két virágot növeszt

A tavasz tőzikénél előfordul, hogy két virágot növeszt


A porzók és a termő a tavaszi tőzike virágában

A porzók és a termő a tavaszi tőzike virágában


A vacokban van a termő alsó része, benne a petesejttel

A vacokban van a termő alsó része, benne a petesejttel


Tavaszi tőzike csoport. Milyen szaporodással jöhetett létre a csoport?

Tavaszi tőzike csoport. Milyen szaporodással jöhetett létre a csoport?


Tavaszi tőzike szőnyeg a napfényes ártéri erdőben

Tavaszi tőzike szőnyeg a napfényes ártéri erdőben


A Dobogó-erdő tanösvény táblája a tavaszi tőzikéről

A Dobogó-erdő tanösvény táblája a tavaszi tőzikéről


Ez a virág rendellenesen nyílt ki, nem bókoló

Ez a virág rendellenesen nyílt ki, nem bókoló


Szerény szépség

Szerény szépség


Készítette WUP Webdesign Stúdió

2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!