Titokzatos szépségek (Tudjunk meg többet hazai orchideáinkról!)

Mióta a kertészetek, a virágboltok (és a háttérben meghúzódó kutatások) mindenki számára elérhetővé tették az orchideákat, szinte a mindennapi virágok közé tartoznak. De az orchidea kiállítások továbbra is nagy tömegeket vonzanak, ebből látszik, hogy nem csökkent irántuk az érdeklődés. Igen ám, de a megvásárolható virágcsodák egyike sem hazai faj, legtöbbjük hazája a trópusokon van, ahol fán lakó életmódot folytatnak. Ha némi időt és energiát fektetünk bele, itthon vadon is találkozhatunk orchideákkal, amik ha nagyságukban nem is, de szépségükben feltétlenül felveszik a versenyt egzotikus rokonaikkal.

Egy orchidea életének kezdete

A mérsékelt övezeti fajok mind a talajban gyökereznek, ellentétben a trópusi fajokkal, amik a fényért való küzdelemben felköltöztek a fákra. Ezt a lehetőséget részint azért tudták kihasználni, mert az orchideáknak egészen pici magjaik vannak, melyeket a szél porszemként kap fel, s így szinte bármely élőhelyre könnyedén eljutnak. Ez hazánkban is megfigyelhető: ahol megfelelővé válnak a körülmények, szinte azonnal (néhány éven belül) megjelenhetnek orchideák (ún. r-stratégista fajok: új élőhelyeket gyorsan képesek benépesíteni). A porszemnyi magban nincs helye táplálószövetnek, illetve az embrió mellett maradó kis helyet is levegővel telt sejtek töltik ki, amik segítik a széllel való terjedést. Ezért a magok kicsírázásának van egy különleges feltétele: gombafonalak segítségére szorul, amik a talajból felszívott tápanyaggal látják el a csírázáskor, sőt a későbbiekben is az orchideát. Az ilyen típusú gomba-növény kapcsolatot gomba-mikorrhizának nevezzük. Mivel mindketten fontos anyagokkal látják el egymást, a kapcsolat mindkét fél számára előnyös együttélés. A gomba és a földre hullott mag egymásra találásának elég kicsi az esélye (persze azért a mag által kibocsátott kémiai anyagok növelik ezt az esélyt), mégis úgy tűnhet, hogy ilyen feltételekkel igen nehéz szaporodni. Ezt ellensúlyozza az egy növény által termelt magok óriási száma. Egy toktermésben több ezer (egyes trópusi fajoknál több millió!) mag képződhet. Hogy mennyire vált be ez a stratégia az evolúció során? Nos, úgy tűnik, hogy bevált: az orchideáknak jelenleg kb. 25 ezer faját ismerjük, ami négyszerese az ismert emlősfajoknak! Hazánkban 62 faj található meg napjainkban.

Az orchidea legszebb, legkülönlegesebb része: a virága

Az orchideák zárvatermő növények, tehát virágjukból a megtermékenyítés után termés fejlődik. A zárvatermőkön belül egyszikűek, ami a virágjukat tekintve azt jelenti, hogy nem külön szirmaik és csészeleveleik, hanem ún. lepelleveleik vannak (mint a tulipánnak). A virágjukban a lepellevelek két körben helyezkednek el: van három külső és három belső lepellevelük (lásd a fotón). A belső lepelkör egyik tagja minden orchideánál különleges alakúra és színűre módosult, ezt hívjuk mézajaknak. Érdekes módon a bimbóban a mézajak még felfele áll, de mire kinyílik a virág, megfordul, és lefele néz, szinte leszállópályát kínálva a rovaroknak. A virág közepén fejlődnek az ivarlevelek: a porzó és a termő. Ezek is különlegesek. A legtöbb virágos növénynek több porzója van, az orchideáknak csak egy (esetleg kettő). A porzókban virágpor fejlődik, de az orchideákban ez nem marad porszerű, hanem nyálkaanyaggal összetapad és két kis pollencsomagot képez. A porzó összenő a bibével, s bibeoszlopot alkot, ez is a csoportra jellemző egyedi sajátosság. Mire jó mindez? Egyetlen célt szolgál: a rovarok általi megporzás elősegítését. A mézajak a színével, a szőrözöttségével, az illatával és az édes nektárral (mindezekkel együtt vagy külön-külön) csalogathatja magához a rovarokat. A bibeoszlop a leszálló rovar teste fölé hajol: így vagy rátapad a pollencsomag az állat fejére, hátára vagy éppen a másik virágról hozott csomagocska tapad a bibére. Ez a stratégia bizonyítottan legalább 15 millió éves, mert ennyi idős az a borostyánban talált méh, aminek a potrohán jól látható a rátapadt pollencsomag.

De térjünk vissza a szépséghez. Igazán kedves az evolúciótól, hogy ilyen színekben és mintákban gazdag, csodás virágokat hozott létre a számunkra. Mi a buktató az előző mondatban? Leginkább az, hogy nem a számunkra hozta létre. A minták, formák, illatok kavalkádja a rovarok és az orchideák párhuzamos fejlődésének (az ún. koevolúciónak) köszönhető. Egy-egy növény szaporodási sikerét növelte, ha jobban magához tudta csalogatni valamivel a rovarok egy adott csoportját. Így gyakran más-más fajok váltak a jellemző beporzóvá.

Érdekességek az orchideák virágaival kapcsolatban

• A hazai orchideafajok legfeljebb negyede termel nektárt. A lepkék, a házi méhek és a poszméhek különböző cukortartalmú nektárt kedvelnek.
• A hazai fajok úgy is megtermékenyülnek, ha a virágpor nem egy másik egyedről, hanem a saját tövön növő másik virágról származik (ez az ún. szomszédmegporzás).
• Egyes fajok csak ígérik megporzóik számára a táplálékot, de nem termelnek ilyesmit. Ezek virágai olyan másféle növényekére hasonlítanak, amik bőven jutalmazzák megporzóikat nektárral és virágporral. Érdekes, hogy a virágzás első napjaiban tapasztalható magas megporzási arány idővel lecsökken, mert a rovarok megtanulják megkülönböztetni az „igazit” a „becsapóstól”.
• A papucskosborokat apró méhek látogatják, amik beesnek a papucs alakú mézajakba, s onnan csak egy irányban lehet kikapaszkodni, persze pont arra, amerre a bibe és a porzó várja a rovarokat.
• A bangók még rafináltabbak: a szexuális megtévesztést alkalmazzák. A mézajak színe, szőrei, illata egy adott méh vagy darázsfaj nőstényeit utánozza. A hímek a párosodás reményében keresik fel a virágot. Mire csalódottan távoznak, már egy pollencsomagot visznek magukkal. Ebben az esetben is igaz, hogy a virágnyílás kezdetén nagyobb az esély a megtermékenyülésre, mert a hímek tanulnak a csalódásból és fokozatosan elvesztik az érdeklődésüket a virágok iránt (szerencsére, hiszen nekik is szaporodniuk kell az igazi nőstényekkel). A koevolúció szép példája, hogy a bangók úgy igyekeznek növelni a becsapás hatékonyságát, hogy az azonos fajba tartozó egyedek virágai nagyon változatosak, sőt egy tövön is nőhetnek eltérő színű, mintájú virágok. Így megnő az az idő, mire a beporzó rovar megtanulja elkerülni a virágokat. (Figyelem! A bangók neve megtévesztő lehet: a pókbangót nem pókok porozzák be, csak a nevet adó botanikust emlékeztette a mézajak pókra.)
• Sok orchideafaj képes az önmegporzásra. Egyesek ezt csak akkor teszik, ha a napok óta nyíló virág hiába várt a rovarokra (fakultatív önmegporzók). Más fajoknál, mint pl. a fehér madársisaknál eltűnt az a hártya, ami megakadályozná, hogy a saját porzó hozzáérjen a bibéhez, így a faj önmegporzóvá vált. Megint mások pollencsomagjai már nem ragadósak, ezért nem is képesek rovarokra rögzülni (pl. egyes nőszőfű fajok).

Hazai orchideáink nevei

A tudományos fajnevek két szót tartalmaznak latin nyelven: az első a nemzetségnév, a második a megkülönböztető fajnév. Ez nekünk magyaroknak ismerős, mi is így képezzük a neveket, például a saját nevem: Frekot Erika. (A fajnevek esetében sosem lehet névazonosság, ellentétben a gyakori család és személynevekkel.)

A magyar orchideaneveket híres botanikusok adták. Ahogy változott azonban a rendszertani tudásunk, s kerültek a már ismert fajok új, szakszerűbb csoportokba, úgy kellett változtatni a neveiken is. A könnyebb eligazodás kedvéért hazai orchidea fajaink gyakoribb nemzetségnevei:

bangó, kosbor, papucskosbor, ujjaskosbor, sisakoskosbor, pettyeskosbor, nőszőfű, sarkvirág, sallangvirág, madársisak, békakonty, stb.

Köszönet a forrás kiváló szakembereinek: Magyarország orchideáinak atlasza (szerkesztő: Molnár V. Attila, Kossuth Kiadó, 2011.). Valamint köszönet Dudás Lászlónak, aki a Kiskunságban segített rátalálni az ott élő orchideákra.

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással. Köszi! Erika

Kapcsolódó korábbi cikkem: Orchideák nyomában a Kolon-tónál

További orchidea fotók a Galériában.