Gyurgyalagok a Hajdúságban (2015)

Hazánk egyik legszínesebb, leglátványosabb madara a gyurgyalag. Eddigi legnagyobb élményem velük kapcsolatban az volt, amikor a Szársomlyón láthattam a fiókaetetést. Ez 2012 júliusában történt. A szülők lelkesen hordták a rovarokat, a kirepülés előtt álló fiókák pedig az odú bejáratánál nyújtogatták a nyakukat a finom falatokért.

Most azonban ezt az élményt jelentősen felülmúlta egy újabb: leskunyhóból figyelhettem órákig a gyurgyalagok életét. Ezt a fantasztikus programot a Zöld Kör hajdúböszörményi egyesület hirdette meg. A pünkösdi hosszú hétvégén fotóstúrára várták a lelkes érdeklődőket. A többnapos program egyik állomása volt a gyurgyalag telep megfigyelése.

Már kora reggel megérkeztünk a helyszínre, egy hajdúsági löszfal elé. Itt telepített leskunyhó várt minket. A kunyhóban való elhelyezkedés után ketten maradtunk a helyszínen Bálinttal, aki biológus és egyben kiváló fotós. A madarak ezt az időszakot a villanydróton nézelődve töltötték, tisztes távolban tőlünk. De amint elcsendesedett a környék, már vissza is tértek otthonaik közelébe.

És ettől kezdve egy pillanatig sem unatkoztunk. Folyton történt valami! A gyurgyalagok élete még emberi szemmel követve is mozgalmas, bár mi nyilván messze nem értünk meg mindent, ami történik. Pedig szinte folyamatosan kommunikálnak. Hangjuk alapján megértettem, hogy miért hívták egyes tájakon őket „gyurgyókának”.

Május lévén gyakran láttuk, hogy a madarak a löszfalban mélyítik-javítják költőüregeiket. Az üregekből mi csak a bejárati nyílást látjuk, de akár egy vagy két méter hosszú is lehet egy-egy ilyen járat. Van rajta munka elég. Vicces volt, amikor a pár egyik tagja az ásáson dolgozott, s a párja is odarepült, hogy mutassa buzgóságát, de jutalmul csak egy nagy adag port kapott a fejére. Ilyenkor általában megrázta magát és arrébbrepült, mielőtt tetőtől talpig belepte volna csodás tollait a kosz. De olyat is láttunk, hogy egyszerre két madár préselte be magát a nyíláson. Hogy ilyenkor hogy tudtak dolgozni, az rejtély!

A gyurgyalagok párkapcsolata igen erős. A párok tagjai szinte mindig egymás mellett ülnek, ha leszállnak pihenni. Úgy vettük észre, hogy vannak kedvenc ülőhelyeik, amiket harciasan védenek másoktól. Bár nekünk szinte lehetetlennek tűnik megkülönböztetni az egyedeket egymástól, ők pontosan tudják, hogy ki a párjuk és ki nem. Ajándékot is szoktak hozni egymásnak, illetve mi úgy gondoljuk, hogy a hímek hoznak a tojónak. Az ajándék ehető, de nem egy doboz csoki, hanem ízletes, frissen fogott rovar. Én eddig azt hittem, hogy ezt mindig elfogadja a tojó, de nem. Volt, hogy a hím hiába kínálgatta a falatot, még meg is forgatta, hogy jobban látsszon, körültáncolta vele a tojót, de az elfordította a fejét. Szinte láttuk a szövegbuborékot a csőre felett: „Jaj, hagyjál már, apukám, nem látod, hogy fáj a fejem!?!”

Más alkalommal azonban semmiféle ajándék nem előzte meg a párzást, ami így kívülről nézve minden előzmény nélkül kezdődött. Biztos vagyok benne, hogy számos jelet váltott előtte a pár, ami biztosította őket a kölcsönös vonzalomról, de sajnos ezek a jelek számunkra rejtve maradtak. Maga a párzás azonban nagyon látványos két ilyen drágakő színezetű madár esetében. A hím széttett szárnyakkal egyensúlyoz, míg a tojó magasra emeli vagy elforgatja a farktollait. Előfordult, hogy nem egy ágon történt a szerelmi légyott, hanem a löszfal peremén, s innen a nagy szextornában lezuhant a pár. Lehet, hogy nem illik, de nagyot nevettünk rajtuk. Kézenfekvő volt a párhuzam a „legjobbkor” leszakadó ággyal. (Persze a lezuhanás nem veszélyes egy kiválóan repülő madár esetében.)

Ha éppen nem a párjukkal voltak elfoglalva a gyurgyalagok, akkor három dolgot tettek: a reggeli órákban tollászkodtak, a délelőtt folyamán vadásztak, s napszaktól függetlenül veszekedtek. Ez utóbbit meglepően gyakran és teljes erőbedobással tették. Amikor a készülőben lévő odú elől kergettek el újabb gyurgyalagokat a tulajdonosok, azt a konfliktushelyzetet mi is átláttuk. De hogy minek verekedtek meg a hosszú ágon az ülőhelyért, amikor még vagy 5 madár kényelmesen, kellő távolságot tartva odafért volna, azt nem értettük. Kénytelenek voltunk feltételezni, hogy csupán a veszekedés-verekedés izgalmáért tették. Az ágon ülő verekedésnek kifejezetten van egy sport jellege: itt olimpiai szám a csőrvívás. Nem ártott volna egy találatjelző, mert sajnos nem tudtuk meg, hogy ki lett a győztes.

Ezen a szép, napsütéses májusi napon a gyurgyalagok leginkább legyekre vadásztak. Láttam már fotókon, amint lepkét, szitakötőt fognak, de most nem hoztak ilyesmit. Igaz, még nincsenek fiókák, sőt tojások sem. A gyurgyalagok csak május elején érkeznek vissza hosszú útjukról hazánkba, s most, május végén van a párzási időszak kezdete. A tojásokon majd felváltva kotlanak mindketten, s a fiókák etetését is ketten végzik. Ekkor még több repülő rovart fognak majd. A méhészekkel az érdekellentétet pedig úgy lehet kiküszöbölni, ha nem telepítenek kaptárakat a gyurgyalag telep közelébe. (A gyurgyalagok a telep közelében vadásznak.)

A hosszú löszfalon nekem legjobban az a rész tetszett, ahol kevésbé volt meredek a fal, s részben benőtte a növényzet. A piros pipacsok között fantasztikusan mutattak a türkizkék-sárga (és még vagy százféle színárnyalatban pompázó) madarak. Tudom, hogy számukra nem ez az ideális fészkelőhely, mert jobban szeretik a nyílt, meredek falakat, ahová ők könnyen berepülnek, míg a ragadozók nehezen érik el. De a meredek részen nagy volt a konkurencia, s néhányan a pipacsost választották. Köztük is akadt konfliktus bőven, harcolniuk kellett a megszerzett helyekért.

Annyi minden történt néhány óra alatt, hogy észre sem vettük, hogy mennyire eljárt az idő, s megérkezett értünk vezetőnk, Molnár Antal. Neki köszönhetjük ezt a lehetőséget, a les kiépítését és a csodás élményeket.

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika

Ha szeretnél hasonló túrán részt venni, itt keresd: www.zoldkor.net