Téli kirándulás a tatai Fényes-forrásokhoz

Egy rádióműsor adta az ötletet, hogy ellátogassak a tatai Fényes-forrás tanösvényhez. Gyermekkoromban jártam itt utoljára a szüleimmel, amiből csak arra emlékszem, hogy a meleg vízben guppik úszkáltak. Gondolom, a környék megunt akváriumi halai végezték itt a pályafutásukat.

Nem sokkal később szomorúan hallottuk, hogy a szénbányászat miatt állandóan szivattyúzott felszín alatti vizek annyira leapadtak, hogy kiszáradtak a Fényes-források. Mióta vége a bányászatnak és a szivattyúzásnak, megváltozott a helyzet. Ahogy a tanösvény ismertető tábláin olvashatjuk, az első bíztató jel 2001 májusában az volt, hogy az egyik forrás ismét beindult. Az elsőt aztán sorra követték a többiek. Jelenleg a karsztvíz szintje és nyomása növekszik. A karsztvíz hidrosztatikai nyomását szimbolizálja a bejáratnál felépített, 15 m magas torony.

A feltörő vizek 22 fokosak, ezért az ismét kialakult lápvidék, a tavak és a patakok télen sem fagynak be. Ennek a különleges mikroklímának köszönhető a sok állat- és növénytani különlegesség, valamint az, hogy ide télen is érdemes eljönni! A 2014 februárjában megnyitott tanösvény az év minden napján látogatható, a bejáratnál lévő Látogatóközpontban lehet belépőt fizetni.

Én vonattal érkeztem Budapestről, s helyismeret híján egy kicsit túl nagy vargabetűvel értem a helyszínre. De nem bántam meg az Által-ér nevű patak partján tett plusz sétát, mert a januári hidegben kárókatonák tollászkodtak a fákon, szürke gém álldogált a patakparton, s egy-egy nagy kócsag is tiszteletét tette a víz mellett. Már ez is mutatta, hogy nem mindennapi hely felé közeledem!

A Fényes kemping bejáratánál tábla jelezte a tanösvényt, ami közvetlenül a kemping kerítése mellett kezdődik. Most ez a közelség nem jelentett zavaró tényezőt, de egy meleg nyári napon biztosan áthallatszik a területre a strand lármája. Talán onnan kell megközelíteni a dolgot, hogy milyen szerencse, hogy a közeli beépítettség ellenére is védelmet élvezhet ez a különleges természeti látnivaló.

A jegyváltás után elindultam a szép, széles pallósoron. Csendben nézelődtem és élveztem a téli táj nyugalmát. A lápos területre érve egészen elámultam. Mindenütt az égerfákat, az égerlábakon növő bugás sás deres leveleit lehetett látni. Köztük pedig szemmel láthatóan buzogtak fel a források. Enyhe pára lebegett a víz fölött. Mennyi szépség!

Aztán magukra vonták a figyelmemet a szárcsák, ezek a fekete tollú, fehér csőrű, elegáns madarak. Viselkedésük azonban ritkán elegáns, rendszeresen összekapnak valamin, s lelkesen kergetik egymást a vízen futva. Az izgalom azonban hamar alábbhagy, s folytatják békés merüléseiket ennivaló után kutatva. Itt a meleg vízben egy nagy csapat úszkált együtt. Amikor felmásztam a megfigyelő toronyba, kicsit eltávolodtak, de amint tartósan csendben voltam, közelebb úsztak. Köztük, de a toronytól mindig jókora távolságot tartva vízityúkok úszkáltak. Ők is sötét színűek, de csőrük piros, a csúcsán pedig sárga. Nagyon félénk madarak, amint megláttak, igyekeztek fedezékbe vonulni. Csak hosszas nézelődés után fedeztem fel, hogy a szárcsák feje fölött, egy vízbe dőlt fa ágán egy kis kárókatona tollászkodik. Már érkezésem előtt is ott lehetett, de nem vettem észre. Barnás feje, fekete háta beleolvadt a fakéreg színébe.

A toronyban nézelődve egyre jobban éreztem, hogy január van, mennem kellene tovább, mielőtt mindenem meggémberedik. Az egykori égeres mára vízzel borított részei mellett továbbsétálva a tó másik oldalához lehet jutni. Itt úgy törnek fel a források, hogy folyamatos bugyogásuk, buborékjaik kiválóan látszanak. Le lehet látni a fenékig. Azt reméltem, hátha meglátok egy békát vagy egy mocsári teknőst. Télen ez buta kívánságnak tűnik, de ebben a meleg vízben több példány áttelel anélkül, hogy elvermelt volna télire. Sajnos nem találkoztam velük.

De más ajándékot azért még tartogatott számomra a terület. Először csak a hangját hallottam két, egymásnak felelgető fekete harkálynak, aztán meg is láthattam mindkettőjüket. Állandó kapcsolatot tartva egymással, kopogtatták a fákat, békésen táplálkoztak, ügyet se vetettek rám. Azért nagyon közel nem jöttek, de így is megtiszteltetésnek vettem a bizalmukat. Nem sokkal később egy jégmadár is elcikázott a közelemben. Egy pillanatra megült egy faágon, majd továbbállt. Örültem, hogy láttam, bár fotózni sajnos nem sikerült.

Végigsétáltam a teljes pallósoron. A feltörő forrásoktól távolabb már akadtak befagyott részek. Ezeken a lábnyomok tömegében lehetett gyönyörködni. Vidranyomokat is felfedezni véltem. Elbeszélgettem a kedves, fiatal hölggyel a pénztárban, s ő megerősítette, hogy tartózkodik vidra a területen, még a róla készült videót is megnézhettem. Arra nem gondoltam, hogy nutria is él a lápon, de a róla készített felvétel bizonyította jelenlétét. Szívesen találkoztam volna vele, de most nem mutatkozott.

Akármerre jártam, mindenütt újabb érdekességet találtam. Egyes részeken olyan meleg maradt a víz, hogy a tavirózsák levelei se tűntek el télire. Az egyik tó felett kötélhídon lehet átmenni, s nyáron ladikokkal is áthúzhatják magukat a látogatók. Szintén nyáron vízi játszótér is üzemel a gyerekek számára.

Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődést, s nemcsak én leszek itt visszajáró vendég!

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika

Kapcsolódó korábbi cikkeim:

• A mészkőhegységek változatos formái: a karsztformák
• Gyakori, mégis titkokat rejtő kőzet: a mészkő
• Gumicsizmás lápi túra az ócsai Turján-vidéken