Az új Orchidea tanösvény (Kolon-tó, Páhi)

2016-05-22

23 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook

A 2016-os tavasz számomra az orchideák jegyében zajlik. Azért figyeltem fel a Kiskunsági Nemzeti Park orchideás programjára, mert itt éppen most tavasszal nyílt meg egy új, orchideákat bemutató tanösvény. Bár már jártam többször a Páhi-réteken, kíváncsi voltam a tanösvényre. Érdemes volt megnézni, azt határozottan állíthatom!

A meteorológiai előrejelzés által beígért csodás napsütésben, Páhi falu központjában találkoztunk. Ahogy egyre-másra érkeztek az autók, szépen kialakult egy 40 fős csoport. Morvai Edina, a túra fiatal vezetője köszöntötte a csoportot, majd a gólyafészek alatt elhaladva, a Mátyás király utcán indultunk ki a faluból. Lelkes, természetszerető emberek lévén, már a falu szélén is találtunk fotótémát: búzavirág és pipacs virágzott, birkák legelésztek az út mellett.

Az orchidea tanösvény kezdő táblájánál megálltunk, s Edina nagy szaktudással és még nagyobb szeretettel ismertette a terület legfőbb jellemzőit. Az orchideák bemutatásán kívül az is elhangzott, hogy mit jelent, hogy egy láp „ex lege”  (a törvény erejénél fogva) védett. Ennek értelmében minden láp, külön eljárás nélkül védett, bármikor fedezik is fel, illetve bárhol van az ország területén.

A láprétek jellemző orchideafajai közül néhány máris megmutatta magát. Magasan kiemelkedett a zöld fűből a vitézkosbor egy-két látványos példánya. Rögtön „sztároltuk” is őket: rengeteg fénykép készült róluk. A szerényebb, törékenyebb virágzatú, de élénk színű mocsári kosbor is tetszett mindenkinek. Egyes helyeken szinte „kaszálni lehetett volna”, bár ez nem megfelelő szóhasználat egy védett növény esetében. Az előző fajnál is alacsonyabb és szerényebb orchideával, a poloskaszagú kosborral is találkoztunk már az út elején. Többen állva is érezni véltük a büdös szagát, de a hitetlenebbek (vagy bátrabbak) illetlen testtartást felvéve közvetlen tapasztalással ellenőrizték a névadás helyességét.

Utunk során még rábukkantunk a pókbangó egy példányára, amely különleges, bársonyos színű mézajkával igen egzotikus látvány. (Részletesebben lásd korábbi cikkemben: Titokzatos szépségek…) Ha vezetőnk, Edina nem hívja fel a figyelmünket egy újabb, de immár erdei fajra, biztosan egyikünk sem veszi észre. Ez a faj a tojásdad békakonty. Szerény, árnyéktűrő növény, amit annak ellenére nehéz észrevenni, hogy legalább fél méter magas. Virágai azonban keskenyek, sárgás színűek. Közelről szemlélve őket valóban beleláthatjuk egy ugró béka hátsó, kinyújtott lábait. (Kb. annyira hasonlít, mint a cseppkövek szoktak hasonlítani a fantázianevükre.) Ezt a fajt még sosem láttam, ezért is nagy öröm volt megismerkedni vele!

A növényeken kívül a mindenütt nyüzsgő kisebb-nagyobb állatok is felkeltették az érdeklődést. Védett szöcskefajunk, a magyar tarsza kiváló rejtőszíne ellenére se kerülhette el a nagy népszerűséget.  Egy hosszú tojócsöves, nőstény egyedet fogtunk. Másutt egy poloska mászott a fátyolos nőszirom virágán. A rózsabogarak önfeledten táplálkoztak a veresgyűrű som virágzatán. A tajtékos kabóca habból készített bölcsőivel mindenfelé találkoztunk. Egy mesterien megépített pókháló mélyén a készítője várakozott az újabb zsákmányra. Még egy tövisszúró gébics is eltűrte, hogy lefényképezzük, pedig ez a madár sem rajong a nagy nyilvánosságért! Egy őz riadtan menekült el előlünk, nem tudhatta, hogy nem jelentünk veszélyt a számára. Csodás, amikor mindenfelé zajlik az élet!

Egy rövid szakmai vélemény a tanösvényről: Általában nagyon tetszenek a tanösvény magyarázó táblái. Pont megfelelő rajtuk a képek és a szöveg aránya. A képek és a rajzok érdekesek, szépek, van feliratuk (ez utóbbi nem minden tanösvény erénye, sajnos). Ügyesen ötvözték a terület, a társulások bemutatását és a fajleírásokat. A szövegek szakszerűek, mindamellett könnyen érthetőek. Gratulálok! Az előzőek alól az egyetlen kivétel a réti mészkövet bemutató tábla. Meglepően sok idegen szóval, nem közismert szakkifejezéssel magyarázza el a folyamatot. Én földrajz tanárként értem a rétegtani, kőzettani leírást, de azt is pontosan tudom, mit nem értenének meg belőle a gimnazista tanítványaim. A tábla erényei: érdekes képek és érthető képaláírások.

Köszönet a túráért és a tanösvény kialakításáért a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársainak!

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással és oszd meg másokkal is! Köszi! Erika

23 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook


Hozzászólások








gaalgyula56@gmail.comKedves Edina! Köszönjük a nagyszerű Orchidea Túrát! Hol lehet a bárca sorszámát regisztrálni?



Páhi, elmentünk a gólyafészek alatt

Páhi, elmentünk a gólyafészek alatt


Népes csapatunk

Népes csapatunk


Búzavirág

Búzavirág


Pipacsok

Pipacsok


Legelésző birkák

Legelésző birkák


Páhi-rétek

Páhi-rétek


A tanösvény kezdő táblája

A tanösvény kezdő táblája


Morvai Edina magyaráz

Morvai Edina magyaráz


Vitéz kosbor

Vitéz kosbor


Mocsári kosbor

Mocsári kosbor


Poloskaszagú kosbor

Poloskaszagú kosbor


Pókbangó

Pókbangó


A tojásdad békakonty nehezen vehető észre

A tojásdad békakonty nehezen vehető észre


Tojásdad békakonty virágzata

Tojásdad békakonty virágzata


A magyar tarsza igazi rejtőszínű szöcske

A magyar tarsza igazi rejtőszínű szöcske


Fátyolos nőszirom poloskával

Fátyolos nőszirom poloskával


Rózsabogár a veresgyűrű som virágán

Rózsabogár a veresgyűrű som virágán


Pókháló kosborral

Pókháló kosborral


Tajtékos kabóca habbölcsője mezei zsályán

Tajtékos kabóca habbölcsője mezei zsályán


Tövisszúró gébics

Tövisszúró gébics


Menekülő őz

Menekülő őz


Réti kakukkszegfű

Réti kakukkszegfű


Készítette WUP Webdesign Stúdió

2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!