Szép túraútvonal Budapesten (Normafa – János-hegy – Kis-Hárs-hegy – Hűvösvölgy)

Hogy mi a jó abban, hogy nyár van? Sok minden, de főként az, hogy hétköznap is kirándulhatok. Még az ismert útvonalak is szinte kihaltak ilyenkor. Így aztán turista voltam saját szülővárosomban, Budapesten.

Busszal érkeztem a Normafához. Már az első métereken meglepődtem, annyi volt az újdonság! Az ösvények frissen felszórva, mindenfelé új padok és új útjelző táblák fogadtak. A kijelölt tűzrakóhelyek is nagyon szépek. A János-hegy felé indulva nemsokára egy igazi gyerekparadicsom játszótérhez érkeztem. Hiába volt csütörtök délelőtt, azért itt mindenfelé gyerekek kúsztak-másztak, szülők és nagyszülők felügyelete mellett. Nagy örömömre a játszótér mellett egy WC-t is kialakítottak, amely ingyenes és tiszta. Bárcsak ilyen kulturált maradhatna!

Továbbhaladva az ösvényen, tábla tájékoztatott mindenkit a még folyó munkálatokról. Új burkolatot kap az út és készül a gumiborítású futópálya. Már most látszik, hogy milyen szép lesz. A gyalogösvény elkészült, azon sétáltam a Libegő felső állomása felé.

Érdemes a környezetre figyelni út közben. Hatalmas, öreg tölgyfák közt halad az út. Az aljnövényzetben farkasölő sisakvirágot láttam. Ez a mérgező növény éppen most bontotta ki különös alakú virágait. A salamonpecsét már kék bogyóit érleli így augusztusban.

A Libegő felső állomásánál a már régebben megépült játszótéren teljes volt a nagyüzem: egy nagy táborozó gyerekcsoport játszott éppen. Egy újabb osztálynyi kisiskolással együtt indultam felfelé az Erzsébet-kilátóhoz. Ők győztek, aminek két oka is volt: a rövidebb (de meredekebb úton mentek), én pedig percekre leálltam egy fali gyíkkal való bújócskázásból kifolyólag. Az persze szóba sem jöhet, hogy azért értek fel előbb a gyerekek, mert jobban bírták a kaptatót, mint én!

A kilátó lábánál egy szép tábla emlékezik meg a névadó Erzsébet királynőről (Sissyről). Az épületben is található kiállítás. De a legszebb mégis a kilátás a városra és a Budai-hegyekre! Érdemes felmászni érte! Sajnos valakik nem átallották a szemetüket fent hagyni a kilátó teraszán. A nagyját sikerült lehoznom.

A Hűvösvölgy felé mentem tovább. Másoknak is ezt az irányt tudom ajánlani. Fordítva (Hűvösvölgy felől érkezve) bizony elég meredek és fárasztó az út! A szembejövők mind megkérdezték tőlem, messze van-e még a kilátó. Lefelé azonban a kiránduló ráér nézelődni.

Nagyon érdekes taplógombákra leltem. Az egyik tele volt muslicákkal, amik szemmel láthatóan a gombán élték az életüket. Jöttek-mentek, párosodtak. A másik pedig hatalmas, narancssárga testű gévagombának bizonyult. Az augusztusban nem túl élénk színeket némi piros élénkítette. Ami messziről egy nagy rózsának tűnt, az közelről az ostorménfa bogyóinak bizonyult. Egy másik cserjénk is ilyenkor kezdi el érlelni a bogyóit: a húsos som. Ezek a bogyók azonban ehetők (szemben az ostorménfáéval, amik mérgezőek). A somból lekvár, szörp, de még pálinka is készíthető.

Az ösvényen szinte minden napos folton egy-egy erdei szemeslepke üldögélt. Ilyenkor őrzik a területüket. Ha kiránduló érkezik, akkor csak ímmel-ámmal repülnek fel napozóhelyükről, de ha egy fajtárs jön, akkor azonnal harciasan megtámadják. Az egymást kerülgető verekedés egészen a lombkoronáig folytatódik. De ha várunk egy kicsit, visszatér a terület tulajdonosa és újra elfoglalja kedvenc pihenőhelyét. A kedvenc helyre való visszatérés a szitakötőknek is egy olyan szokása, amiért minden fotós hálás. Még itt az erdőben is találkozhatunk szitakötőkkel.

Tettem egy kis kitérőt, hogy felmásszak a Kis-Hárs-hegy kilátójába. Most jöttem rá, hogy még nem is jártam itt. A Makovecz Imréről elnevezett kilátó egy fából épült kettős spirál. Ahogy a dal is mondja: „Nagy, széles márványlépcső: egy, ami felvisz, / És még egy - mert lefele is kell.” Ha nem is márványból épült, de azért az egyiken felmentem, a másikon pedig le. A kilátás legalább olyan szép, mint a híresebb Erzsébet-kilátónál. A kilátó teteje éppen a fák fölé ér, így ráláthattam a nászrepülő kardoslepkékre, amik szeretnek a lombkoronaszintben fújó szeleken vitorlázni.

A gyerekvasút Szépjuhászné megállójánál kiváló pihenő várt. A büfé kerthelyiségében egy hideg meggyleves segített felüdülni. Az állomásépület külsején lévő ivóvízcsapnál tölthettem meg a kulacsom. Itt mosdók is rendelkezésre állnak.

Már csak egy kényelmes séta volt hátra a Hűvösvölgyig. Azért ezen a szakaszon is láttam szépet: egy rezesen csillogó rózsabogár úgy szikrázott a napfényben, mint egy ékszer. A kéküstökű csormolyák néhol tömegesen vidították a szemet sajátos színösszeállításukkal.

Még a „bennszülött budapestieknek” is csak ajánlani tudom ezt a szép útvonalat!

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika