2010-08-26
A Kiskunsági Nemzeti Park meghirdetett programján vettem részt a Csaj-tónál. A túrát Ábrahám Krisztián vezette, aki szinte minden hétvégén vezet csoportokat a nemzeti park különböző részein.
A Csaj-tó a Kiskunság déli részén, Szegedtől nem messze található. Így aztán fél hatkor indultam reggel, hogy időben odaérjek. Kicsit túlbiztosítottam az utat, így egy órával hamarabb érkeztem Csanytelek falutáblájához. Sétálgatva találkoztam az első madárkával: egy tövisszúró gébics tojó nézelődött egy ágon.
Negyed 9-re összegyűltünk húszan, ami meglepő volt, mert augusztus 21. lévén, a háromnapos hétvége közepén jártunk. A csapat nemzetközire sikeredett: két amerikai és egy francia vendég is túrázott velünk.
Madarászni jöttünk, de azért minden megnéztünk, ami elénk került. Ilyenkor nyár végén nem lehet nem észrevenni a keresztes pókokat, hiszen a gazdag szúnyogellátmányon igazán nagyra és kövérre híztak. (A képet lásd a Galériában.)
Krisztián a földút tócsáiban unkákat talált. Az volt a találós kérdés, hogy milyen fajhoz tartoznak: vöröshasú vagy sárgahasú unkák? Szemre nem volt egyszerű a válasz, mert narancssárga foltok pettyezték a béka hasát. Az Alföldön azonban a vöröshasú él, így ez a megfogott példány is oda tartozik. Hiába igaz, hogy a pupillája alapján is elkülöníthető a két faj, mert a vöröshasúak pupillája háromszög alakú, el lehet képzelni, hogy mennyire látszik a szeme, ha maga a béka is csak 4 cm!
A fokozottan védett területre lépve az utat végig nádas szegélyezte. Krisztián elmondta, hogy oda is telepítettek nádat, ahol nem volt, hogy az ösvényen mászkáló látogatókat ne vegyék észre a madarak. Ez nem jött be, mert a környék madarai hamar rájöttek, hogy honnan látják be az ösvényt és onnan figyelve hamar felhangzik a vészjelzés, különösen költési időszakban. Most mát nagyok a fiókák és kicsit csökkent a figyelem.
A bakcsótelep felé haladva vezetőnk felhívta a figyelmünket a bokrokban az ágakon ülő madarakra. Meglepő volt, hogy egyszerre négyet-ötöt is látunk. De ez csak a kezdet volt! Ahogy közeledtünk, a bokrok megelevenedtek, és nem 4-5, de 40-50 madár szállt fel. Sosem láttam még ilyet! A sok fiatalt barnás színű tollazatukról lehetett megismerni. Az öreg madarak fekete-fehér-szürke színűek. Nevük régebben „vakcsó” volt. A „csip-csip csóka, vakvarjúcska….” mondókában róluk van szó, ők a vakvarjúcskák. A szó hangutánzó, a madár „vakk” kiáltását idézi (a vakkant szóban is ez fedezhető fel). A „csó” végződés kicsinyítőképző. A bakcsó, mint minden rendes gém, behúzott nyakkal repül. A gémfélék közül a kisebbek közé tartozik.
Felmásztunk egy magaslesre, ami a madarak megfigyelésére épült. Először mégsem a madarakra, hanem egy békára figyeltünk fel. Csak olvastam róla, hogy van ilyen: szürke színű zöld levelibéka. Ha a levelibéka tartósan barna vagy szürke környezetben él, olyan lesz a színe. (Kép a Galériában.)
Szép volt a kilátás a tavakra, melyek nagyobb részét megvette a nemzeti park, kisebb része a halgazdaság kezelésében van. Sok madár mozgott a területen. Láttunk egy kisebb csapat kanalas gémet, amint vízszintes kaszáló mozdulatokkal szűrögették a vizet. Ők nem „rendes” gémek, csak a magyar nevükben szerepel ez a szó. Repüléskor nyakukat kinyújtják, akár a gólyák.
A legjobb leshely mégsem a magasles, hanem a távolabb megépített madármegfigyelő ház. Ez úgy nyúlik be az egyik tóba, hogy még az odavezető út is álcázott, hogy ne riadjanak meg a madarak, ha ember közeledik. A házon kémlelőnyílások vannak, amiket csak akkor nyitnak ki, ha látogató van. Ez az igazi leskelődés!!! Húszan egy kicsit sokan voltunk ahhoz, hogy csend legyen. Az igazi fotózás akkor kezdődött számomra, amikor előbb hármasban, majd egyedül maradtam. Persze egy profi géppel a fotók is profik lennének, én így is örülök a képeimnek.
Hosszasan el lehetett nézegetni a vadászgató nagy kócsagokat, szürke gémeket, melyek időnként felszálltak és új helyet kerestek maguknak. Egy búbos vöcsök családot is megfigyeltem. A fiatal madár csíkos nyaka nagyon eltér a szüleiétől. Már nem etették, egyedül merült le élelemért. Nagyon gyorsan úszhatnak a víz alatt, mert messze a lemerülésük helyétől bukkannak fel újra. Sosem találtam el, hogy hol fog felbukkanni.
Az idilli állapotokhoz a ragadozók is hozzátartoznak persze. Egy barna rétihéja járőrözött a nádas felett. Én nem láttam, hogy sikeres lett volna, de menet közben több nyomát láttuk a sikeres zsákmányejtésnek.
Egy-két madár a les mellett úszott el, például néhány kis vöcsök is. Mióta Drezdában láttam őket fiókát etetni, nagyon közel állnak a szívemhez.
Órákig nézelődtem, nem tudtam betelni a sok látnivalóval. De mégis el kellett indulni. A kijárat után néhány méterrel egy gyönyörű c-betűs lepke várta, hogy lefotózzam (kép a Galériában). Nevét a hátsó szárny fonákján lévő sárga „c” betű mintáról kapta. Visszafelé is megcsodáltam a bakcsókat, meglestem néhány lepkét, egy türelmes sáskát és két idei, szürke tollazatú hattyút, amint bemutatták szinkronúszó tudományukat. Mesés nap volt!
Hozzászólások
Tövisszúró gébics tojó
Csaj-tó látkép
Vöröshasú unka
Felrebbenő bakcsók
Fiatal bakcsó
Repülő bakcsók
Madármegfigyelő nyílások
Kilátás a tóra
Sok faj a tavon
Nagy kócsag
Nagy kócsag leszállás közben
Szürke gém és nagy kócsag
Nagy kócsag és búbos vöcskök
A gémek behúzott nyakkal repülnek
Szárcsa és búbos vöcsök
Fiatal búbos vöcsök
Barna rétihéja
Itt megettek valakit
Szürke gémek
Szürke gémek felszállás közben
Kis vöcsök
Szinkronban a fiatal hattyúk
Készítette WUP Webdesign Stúdió
2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!