Tavaszi virágözönben a Mecsek turistaútjain (Orfű – Abaliget – Orfű körtúra)

A március 15-i négynapos ünnep elég hosszúnak tűnt ahhoz, hogy budapesti létemre eljussak a Mecsekbe túrázni. Orfűn foglaltam szállást, ez lett a kiindulópontom.

Az első napi túrám fő célja az Abaligeti-barlang 20 év utáni ismételt bejárása és a Denevér Múzeum volt (számomra új látnivalóként). Reméltem, hogy a kora tavaszi időpont ellenére elég délen járok ahhoz, hogy néhány virágzó növényt láthassak. Azt nem is mertem remélni, hogy gyakorlatilag a legelső lépésektől kezdve virágszőnyeg fogad!

Már a Pécsi-tó csücskénél elhaladva rácsodálkoztam a tengernyi nyíló virágra. A hóvirágok lassan már elvirágzóban voltak, de mindenütt lehetett látni egy-egy példányt még a teljes pompájában. Az itteni hóvirágfaj meglepően magas, 20-25 centis száron nyílik. Közülük is kimagasodtak az illatos hunyor szerény, zöldessárga virágai. Mivel mindegyik bókol, azaz a virága lehajlik, szinte alá kell bújni, hogy meglássuk: virágzik, vagy már termést érlel. Ha virágzik (az összetett virágzatban látunk porzókat), akkor érdemes még közelebb hajolni, hogy megtudjuk, miről kapta a faj a nevét. Olyan finom barackillatot fogunk érezni egy kis halvány gyöngyvirágillattal „megbolondítva”, hogy minden érzőlelkű parfümgyártó büszke lenne, ha ilyet elő tudna állítani! Muszáj is mély meghajlással szagolgatnunk ezt az illatot, mert a hunyort nem szabad leszedni, védett növény.

A szártalan kankalin földhöz simuló, csokorban növő, sárga virágával kényeztette a szememet. Errefelé olyan közönséges így márciusban, hogy néhol lépni se lehet tőle. A halványsárga egy újabb változatát a bókoló fogasír szerény virágai jelentették. A „fogasír” szó eredete, hogy a növény hatékony ír (gyógyszer) a skorbuttól meglazult fogakra. Ma már közismert, hogy a C-vitamin hiánya ínybetegséget, skorbutot okoz. Erre tényleg ír a C-vitaminban gazdag bókoló fogasír.

Az Aquaparknál a kék kör jelzésre tértem. Néhány méter után megláttam az első karsztforrást, a Zipernovszky-forrást, amit a kőtábla szerint a Gépipari Technikum foglalt kőfalgyűrűbe 1967-ben. Szép állapotban van ma is. A kis kitérő után az ösvény bevezetett az erdőbe. A következő jelzést az egyik csertölgyön éppen egy fagyléc mellé festették. Mi az a fagyléc? A csertölgy a melegebb, mediterrán tájak felől hódította meg hazánkat. Ezért a nedvkeringés benne már kora tavasszal megindul, korábban, mint a többi hazai fafajnál. Ez a korai „kelés” azonban veszélyes: ha hidegre fordul az idő, a felszívott víz megfagy, s megrepeszti a törzset. A hosszúkás sebet a fa hegszövettel pótolja, s ez a terület élete végéig úgy fog végighúzódni a törzsén, mint egy kiálló borda.

A kék kereszt jelzésre térve már célegyenesben jártam Abaliget felé. Persze nálam az idő nem arányos a távolsággal. Biológia-földrajz szakos tanárként folyton találok valamit, amit ellenállhatatlanul érdekesnek ítélek, néhány nézőpontból lefotózom, s úgy általában igyekszem magamba szívni. Most hatalmas, öreg fatörzsek akadályoztak a továbbhaladásban. No nem azzal, hogy keresztben feküdtek volna az ösvényen, hanem azzal, hogy fantasztikus harkálynyomokat lehetett látni a törzsükön! Mintha egy egész harkálynemzedék gyakorolta volna rajtuk a kopácsolási technikát. Gondolom, sok finom farontó bogárlárvát eredményezett a kitartó kutatás. Némelyik üreg akkora volt, hogy könyékig bedughattam volna a karom! A méretekből és az ovális nyílásokból fekete harkályra tippelek. Hallottam is a távolból a jellegzetes, siránkozó hangját.

Az útvonal utolsó szakasza igen romantikus, egy patakvölgyben halad. Nagyon jók a jelzések, eltévedni nem lehet. Én persze „eltérültem”, mert az avarból élénkpirosan kiragyogott néhány csészegomba. Igazán váratlan szín a barna környezetben! A patakjárta helyeken az aranyveselke (nevéhez hűen) aranysárga színt adott a palettához. A téli szürkeség után élmény minden, ami színes!

Az akadályoztatásom ellenére mégiscsak megérkeztem az Abaligeti-barlanghoz. Befizettem a következő látogatásra (óránként indulnak a túrák egész évben), s indulásig megnéztem a Denevér Múzeumot. Igazán szép kiállítás! A gyerekek megcsodálhatják a hatalmas, profi denevérfotókat, kinyitogathatják a mesterséges denevérodúkat, felnézhetnek egy élethű padlás változatos „albérlőire”. A felnőttek pedig elmélyedhetnek a rendkívül szakszerű, részletes ismertető szövegekben. Számomra a legérdekesebb információ az volt, hogy az őszi párzás után a nőstény denevérek elraktározzák a kapott hímivarsejteket, s csak a téli álom után termékenyülnek meg a petesejtjeik. A kicsik már kellemes melegben, általában nyár elején születnek.

Kora tavasz lévén, mi is láttunk denevéreket a barlangban. A kedves hölgy, aki vezette a csoportot, előre felhívta a figyelmet arra, hogy a denevérek még alszanak, s vigyázzunk rájuk, nehogy „lefejeljük” őket. Ugyanis a legalacsonyabb, a látogatók által járt helyeken is lógnak. Igazán érdekes volt ilyen közelről megcsodálni a kis fekete „esernyőket”. Szerencsére senki sem akarta megfogni, vagy fényképezni őket, mindenki megelégedett a látvánnyal. (A barlangban tilos a fotózás.)

Megtudtuk, hogy a páratartalom 97% körüli, s barlang levegője gyógyhatású.  A helyi iskolában asztma csoport működik, s a gyerekek ide járnak tornaórára, kúrára.

A túra utolsó szakaszán meredek lépcsősort kell leküzdeni, de aki nem bírja, megvárhatja az ugyanerre visszatérő csoportot. Aki felmászik, nem bánja meg, mert nagyon látványos terembe jut! Aki a Mecsekben túrázik, jöjjön el a barlangba, hogy jobban maga elé tudja képzelni, hogy mi van a lába alatt, amikor kirándul. A mészkő ugyanis egy nagy, gyakran összefüggő rendszert alkot, melynek fontos részei a felszíni víznyelők, a felszínről láthatatlan barlangok, s a barlangok alsó végén feltörő karsztforrások.

Orfűre egy másik úton, a kék és sárga, majd a sárga jelzésen mentem vissza. Itt aztán nem szűkölködik a kiránduló víznyelőkben! A kisebb „gödröktől” a hatalmas mélyedésekig minden méret látható. Számomra óriási élményt jelentett, hogy a nagyobb víznyelőket tökéletesen kirajzolta a medvehagyma-szőnyeg. Míg a peremeken a tavalyi avar barnállott, a mélyedések falait és alját harsogóan zöld, friss medvehagyma levelek borították. Gondolom, hogy a nedvesebb, hűvösebb mikroklímát kedvelik, ezért szaporodtak el itt ennyire. Már most is érezni lehetett a fokhagymára emlékeztető illatot, de virágzáskor ez még sokszorozódni fog. Én csak annyit szedtem, amennyit megettem, de a tömeges szedés miatt a Mecsek egyes helyein idén megtiltották a gyűjtését.

A visszaút alsóbb szakaszai nem fognak a kedvenc emlékeim közé tartozni. Az erdészeti traktorok annyira szétnyomták a felázott ösvényt, hogy vastag, vizes agyagrétegen kellett keresztülcuppogni. Kikerülési lehetőség híján csak arra ügyeltem, hogy legalább ne üljek fenékre. Ez a minimálprogram sikerült, így csak a kilónyi sártól kellett megszabadulnom, amint kiértem a Gubacsos-ház nevű kulcsosházhoz.

Orfűre érve belebotlottam egy „Kilátó” feliratú táblába, ami egy falusi utca felé mutatott. Hol van itt kilátó? De tényleg volt! Egy masszív átjátszó torony szolgál kilátóként, s valóban érdemes róla körülnézni. A látvány feledteti a kósza gondolatokat elektroszmogról, sugárzásról, agydaganatról, stb.

Már majdnem elértem a Pécsi-tavat, amikor egy „Sárkányos tábla” állított meg. Van ugyanis egy olyan turisztikai útvonal, melyet a helyi sárkánylegendákra fűztek fel. Itt most éppen a Sárkány-kúthoz értem. Ez tulajdonképpen egy karsztforrás, amelynek szélsőségesen változik a vízhozama. A teljes elapadástól a zúgva-bőgve előretörésig széles a skála. Elég kézenfekvő, hogy legenda kapcsolódjon hozzá. Röviden: a környéket rettegésben tartó sárkány pechére egy nagy vihar még a köveket is kimozdította a helyükről, s a sárkány barlangjának bejárata elé egy szikla gördült. Azóta nem tud kijönni, de amikor a barlangi medencében fürdik, akkor kifröcsköli a vizet, s az kifolyik a repedéseken. Még a lubickolása is kihallatszik a barlangból. Ha éppen alszik, elapad a forrás.

Most éppen békésen fürdőzhetett csupán, mert felkapaszkodva a forráshoz azt láttam,  hogy lassacskán csordogál a víz, üde zöld moharéteget éltetve. Csendesen távoztam, nehogy felbőszítsem a fenevadat. Ki tudja, hátha máskor is járok még erre?!

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika