Mi van a szarvas fején? Nem szarv, hanem agancs!

Szívmelengető élmény látni az erdőben egy szarvast, megpillantani a mezőn a legelő őzeket! De a látvány szépségén felül minél többet tudunk az adott állatról, annál kedvesebb nekünk, annál közelebb érezzük magunkhoz. Ha pedig gyerek van a közelben, minél többet mesélünk az állatról, annál jobban felkeltjük az érdeklődését. Ehhez szeretnék most segítséget nyújtani. Mi is van a „szarvas állatok” fején?

Agancsok

Agancsnak hívjuk a szarvasfélék hímjeinek fején kialakult ékességeket. A hazánkban szabadon előforduló fajok: őz, gímszarvas és dámvad.

Az agancs a koponyán, az ún. csapon kezd kialakulni. Anyaga csont. Akárcsak a többi csontszövet, ez is élő sejteket tartalmaz, képes a növekedésre, vastagodásra. A csontsejteknek ellátásra van szükségük, amit az erek biztosítanak. Ezért a növekedési időszak alatt „barkának” (vagy háncsnak) nevezett, finom puha, szőrös bőr borítja az agancsot, melyben erek futnak. Amikor befejeződik az adott évi növekedés, a hím bokrokhoz, fákhoz csapkodva leveri a bőrt az agancsról. Ekkortól a fejdísz részben fegyverré válik, mellyel meg lehet küzdeni a rivális hímekkel, részben mutatja tulajdonosának korát és erőnlétét. Ez utóbbi jelek a nőstényeket érdeklik leginkább (valamint a vadászokat).

Az agancsokat az állatok minden évben levetik. A csontban ilyenkor jutnak szerephez a csontfaló sejtek, melyek megszüntetik a kapcsolatot a csap és az agancs között. (A mi csontjainkban is működnek csontépítő és csontfaló sejtek, melyek szerepet játszanak a csont növekedésében, a törések javításában, a szerkezet átépítésében.) Az agancs levetése fajonként más-más időben történik: az őzbakok ősszel, a gímszarvas bikák tavasszal vetik le az agancsukat. (Némi eltérés mutatkozik a fiatal és a javakorabeli állatok éves ciklusa között.)

A vadászok az agancsok minden részét külön nevekkel látták el, ágaik száma, terpesztése, az agancs súlya, stb. a bírálat fontos bélyegei. Én ehhez nem értek. Amennyit egy nem vadász természetjáró is megjegyezhet, azt közreadom.

A gímszarvas agancsának előre, a szem fölé hajló ága a szemág. Hasonló, de hátrahajló a farkaság. Ezeken kívül megkülönböztetnek középágat, jégágat, vendégágat. A legtetején az elágazó rész a korona. Megszámolják mindkét oldalon az ágakat, s ha egyformán pl. 6-6 ágból állnak, az a páros 12-es. Ha az egyik 6, a másik 5 ágból áll, az a páratlan 12-es (mindig a nagyobb szám kétszerese adja a nevet).

Az őzbak agancsa (akárcsak a testmérete) jóval kisebb, mint a szarvasé. A fiatal bakok agancsa még csak egy ágú. A kifejlett bak agancsa általában kétszer három ágból áll, tehát hatos. Az életkorral fokozódik a gyöngyözöttsége. Viszont amint a bak túlért élete delén, az agancsa (akárcsak a szarvasbikáké) egyre kevésbé elágazó. Ezt a vadászok úgy hívják, hogy „visszarak”, vagyis kevésbé szép agancsot fejleszt.

Akkor vajon meg lehet-e különböztetni a még fiatal vagy a már öreg, nem elég szép agancsot egymástól? Igen, persze. A rózsa, vagyis az agancs alsó része az idős állatoknál szélesebb, gyöngyözöttebb (lásd a fotón). Bambi is ilyen szép agancsot viselhetett felnőtt korára, mint ami a képen látható. Az amerikai rajzfilmen sajnos fehérfarkú szarvasként ábrázolták Bambit, előrehajló nagy aganccsal. Mentségükre legyen mondva, az amerikai földrészen nem él őz. Az eredeti történet azonban Európa erdeiben játszódik, főhősei őzek, akik ijedt csodálattal néznek fel a hatalmas szarvasokra, ha néha találkoznak velük. Aki teheti, az eredeti két könyvet olvassa el (Felix Salten: Bambi és Bambi gyermekei), ha sok szép, mesésen igaz leírást akar az erdő életéről.

Gyakori torzulása az őzagancsnak az ún. „paróka”. Ez a széles, szabálytalan alakú agancs akkor alakul ki, ha nincs elég hím nemi hormonja az állatnak. Ha állatkerti példányt kiherélnek, annak is ilyen agancsa lesz. A természetben heresérülés okozhat ilyen elváltozást. Az ilyen bakot legfeljebb barátnőnek választhatják a suták (az őz nőstényei), mert nemi partnernek való alkalmatlansága már messziről látszik. (Szerencsések vagyunk, hogy a Homo sapiens jelei nem ilyen egyértelműek!)

A dámvad vagy dámszarvas agancsának felső része kiszélesedik, ezért nem is agancsnak, hanem lapátnak hívják. A dámvad nemcsak az agancsa, de a szőre alapján is könnyen megkülönböztethető a gímszarvastól. A dám ugyanis felnőtt korában is fehér pöttyös bundát visel, aminek alapszíne a világosbarnától szinte a feketéig változhat. Sőt fehér példányok is előfordulnak. A másik két fajnál csak a kicsinyek pöttyösek: az őzgidák és a szarvasborjak.

A dámvadak párzási ideje, a barcogás októberben van. Ilyenkor a bikák gyakran verekszenek, sokszor sérülést is okoznak egymásnak. Az agancs ennél a fajnál is fegyver, valamint a tehenekre ható vonzóerő. A dámtehenek maguk keresik fel a kiszemelt hímet, aki egy barcogógödröt kapar a talajba, s annál várakozik a tehenekre. A hang, a szag mellett a lapát látványa is fontos a kiválasztásban.

A világon azonban sok más szarvasfaj is létezik, őket állatkertekben láthatjuk. A Mikulás legendájához kapcsolódó rénszarvasok az északi tájakon élnek, és érdekességük, hogy a bikák mellett a teheneknek is van agancsuk. Ennek az az oka, hogy egy olyan nemi hormon szabályozza a rénszarvasagancs kialakulását, amely mindkét nemben megvan. Az indiai axisszarvast én a Veszprémi Állatkertben láttam. Ennek is egész életében pöttyös a bundája. Agancsa hasonlít a gímszarvaséra.

A valódi szarvakról egy következő cikkben fogok írni.

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika